A ius edicendi jelentette a magistrátus azon jogát, hogy hivatali évének kezdetén meghirdethette, hogy működése alatt milyen főbb elvek szerint fog eljárni. Az ediktum az a „hirdetmény”, amelyben ezen alapelveket nyilvánosságra hozta.
Plautus szemléletesen parodizál egy ilyen ediktumot, amelyben a piaci árusok egész „bűnlajstromát” sorolja fel. Ergasilus, a jelenet főszereplője dühösen számolja a hentesek, halárusok és egyéb kiskereskedők csalási módszereit és esküdözik, hogy móresre tanítja őket. Ráncba szedésükre válogatott verésekkel fenyegetőzik:

Plaut. Capt. 813 822.: Tum piscatores, qui praebent populo pisces foetidos, qui advehuntur quadrupedanti crucianti cantherio, quorum odos subbasilicanos omnes abigit in forum, eis ego ora verberabo surpiculis piscariis, ut sciant, alieno naso quam exhibeant molestiam, tum lanii autem, qui concinnant liberis orbas oves, qui locant caedundos agnos et duplam agninam danunt, qui petroni nomen indunt verveci sectario, eum ego si in via petronem publica conspexero, et petronem et dominum reddam mortales miserrumos.

A jelenet másik szereplője a következő megjegyzést teszi a fenti monológ hallatán : „Úgy beszél, mint egy aedilisz az ediktumában, csodálom, hogy az aetolok nem tették meg agoranomosznak”. A jelenetben az aediliszek említése nyilván a komikum fokozását szolgálta, piacrendészeti szabályaikat ráadásul egy parazita szájába adta Plautus. Hegio megjegyzésében összevegyíti a görög és a római terminológiát: edictiones aediliciae, agoranomos.
Ez a keveredés óvatosságra int a forráshely értékelésénél, hisz nem egyértelmű, hogy Plautus görög vagy római életviszonyokat jelenít-e meg. A Plautus-kutatók véleménye szerint azonban tipikus az a jelenség, hogy a szerző tudatosan keveri a római és görög elemeket komédiáiban. A szakkifejezéseket, a jogintézményeket és a tisztségviselők megnevezését tetszése szerint váltogatja. Vígjátékai tulajdonképpen nem kategorizálhatók aszerint, hogy római vagy görög viszonyokat ábrázolnak-e, hanem inkább úgy tekinthetők, mint amelyek mindkét világban egyszerre játszódnak: Plautus egy egységgé gyúrja össze a görög és a római környezetet.
Az viszont igen valószínű, hogy Plautus mint komédiaszerző ügyelt arra, hogy célzásai és viccei a publikum számára könnyen érthetőek és egyértelműek legyenek, hisz különben nem számíthatott volna a nézők tetszésnyilvánítására. Görög köntösbe bujtatta hát római Figuráit, hogy a felszín alól kivillanő eredeti római színek annál hatásosabbak legyenek. így a fent idézett jelenet edíktumában minden bizonnyal korának római valóságára utal.

Az idézett szöveg szemléletesen érzékelteti az ediktumok szokásos tartalmát: piaci előírások voltak ezek, amelyek bizonyos áruk minőségi követelményeit és esetleg azok limit-árát rögzítették. Az Ergasilus által kilátásba helyezett fenyegetésekből arra is következtethetünk, hogy milyen szigorral és milyen intézkedések sorával léptek fel az aediliszek a vásárok rendjének fenntartása érdekében. Valószínűleg hasonlóan határozott fellépés jellemezte a római piacok mindennapjait.
A fenti Plautus-jelenet arra is bizonyítékul szolgál, hogy az aediles jogköre kiterjedt a multae dictio-ra. A multae dictio büntetéskiszabási jogot jelent. Ennek értelmében az aediliszek elrendelhették, hogy a csalárdul árdrágító vagy árut hamisító piaci árusokat megkorbácsolják, megbotozzák vagy pénzbüntetéssel sújtsák. Ezt a „rendészeti-büntetőjogi” eredetű büntetéskiszabási jogot azonban élesen el kell határolni a iurisdictiotól, a magánjogi bíráskodási jogtól, mely az árucsere forgalom résztvevői közötti viták eldöntésére irányul.

Az aedillszek civiljogi iurisdictio egyébként erősen korlátozott volt mind tárgyát, mind helyét illetően. Bíráskodási jogkörük egyedül arra terjedt ki, hogy a piacon eladott rabszolgák és igásbarmok rejtett hibái miatti vitákban igazságot szolgáltassanak.
Az ehhez rendelkezésükre álló eljárási eszközök szerények voltak. Bizonyosra vehető, hogy a praetori ediktumból átvettek bizonyos részeket. A Digestában több hely utal arra, hogy az exceptio rei iudicatae az aediliszi keresetek ellen is igénybe vehető volt, így D 44,2,25,1 Iul. 9 dig., D 21,1,14,9 Ulp. ed.aed.cur.
Más esetek azt mutatják, hogy az aediles bíráskodásuk védelmére büntető actiókat adhattak ki, így D 2,3,l,pr Ulp. 1 ed., D 2,5,2,1 Paul. 1 ed. Az azonban valószínűnek látszik, hogy végrehajtást nem rendelhettek el. Bíráskodási joguk abban merült ki, amit a legszűkebb értelemben vett iurisdictio jelent: tus dicere, indicium dare. A missio in possessionem vagy a missio in bona elrendelésére viszont csak a praetor mint impériummal rendelkező magistratus volt jogosult.