logo

VIII December MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Az aediles curules feladatköre

Az aediles curules Róma azon magistrátusai voltak, akik az urbs közrendjének fenntartásáért feleltek. Általános rendészeti tevékenységükön belül magánjogi szempontból különös jelentőséget kapott piacfelügyelői működésük. Vásárrendészeti szabályaik és ehhez kapcsolódó bíráskodási joguk keretében alakult ki az eladói kellékszavatosság jogintézménye.
Az eladott áru rejtett fizikai hibáiért való helytállást előíró rendeleteik megértéséhez ismernünk kell általános rendészeti tevékenységüket és a beavatkozás módját, ahogyan a közrend megóvása illetve helyreállítása érdekében felléptek. A következőkben a magistratum történetéből azokat a vonásokat emeljük ki és tárgyaljuk részletesebben, amelyek a magánjogi jogintézmény kialakulása szempontjából lényegesek. .


A) A Róma korai történetéből rendelkezésünkre álló források igen kevés információval szolgálnak a tisztség kialakulásáról és az aediles eredeti feladatköréről. Maga az elnevezés az ókori terminológia szerint az aeditumus, aedituus szavakból vezethető le, amelyek bizonyos templomi tisztségeket jelöltek. Az aeditui két típusát említik a források. Egyrészt működött egy úgynevezett aedituus minister, aki naponta nyitotta és zárta a templom épületét, takarította a helyiséget. Másrészt létezett az aedituus magister, aki felügyelt a templom berendezésére, az áldozati ajándékokra, vigyázott a templom vagyonára és dokumentumaira.

Az aedilis szó etimológiai története tehát a tisztség szakrális gyökereire enged következtetni. A feladatkörre vonatkozóan a források elég sematikus magyarázattal szolgálnak. Varro és Festus szerint az aedilis működése a vallási célokat szolgáló épületek és a magántulajdonban álló házak felügyeletére vonatkozott. Pomponius hangsúlyozza, hogy az aediles kezdetben plebejusi tisztségviselők voltak.
Az aediles vezették a plebs kultuszait. Nevük legtöbbször a Ceres-templommal összefüggésben kerül említésre. Az Aventinuson álló Ceres-templomot a hagyományok szerint a Kr.e. V. században alapították. Az aediles tradicionális feladata volt, hogy ebben a templomban őrizték a plebs dokumentumait. Ezek közül a plebejusok életviszonyait érintő senatus consulta voltak a legfontosabbak. Valószínűleg ők árverezték el azokat a vagyonokat, amelyek a leges sacratae megsértése miatt a Ceres-templomhoz kerültek.
Az aediles működése azonban nem csupán a Ceres-templomhoz kötődik, hanem általában a plebejusok vallási kultuszának élén állottak. Ezért működésük visszanyúlhat a Ceres-templom megnyitását megelőző korszakra is.

Livius szerint már igen korán, Kr.e. 428-ban az aediles feladata volt, hogy az idegen istenek kultusza és a hazai istenek idegenszerű tisztelete ellen fellépjenek, majd a gallok betörése után ők vezették a város újjáépítését. Siber azon a véleményen van, hogy az aediles a szakrális tevékenység mellett már kezdettől fogva bizonyos rendészeti feladatokat is elláttak.
Róma korai történetében tehát a magistratus két fő jellemzője a plebejusi jelleg és a szakrális feladatkör.
A latin városok korai történelmében a profán és a szakrális tevékenység természetes egységet alkotott a tisztségviselőknél. A közigazgatást ellátó hivatalnokok egyben áldozatokat mutattak be a közösség nevében. Az is gyakori jelenség volt, hogy a vallási tevékenység vezetői a jogszolgáltatás feladatát is ellátták. Ezt tanúsítja a felirat, amely egy praef(ectus) iur(i)dic(undo) et sacris faciundis-t említ. Hasonló magistrátusokról számos forrás tudósít egész Itáliából, akiket Rómán kívül is gyakran aedilesnek neveztek.

A fenti néhány adat azt bizonyítja, hogy az aediles plebis kezdetben elsősorban szakrális feladatokat láttak el. A köztársaság végére illetve a principatus elejére azonban a vallási feladatkör már teljesen feledésbe merül és a piacfelügyelői, rendészeti tevékenység jellemző erre a magistrátusra. Hogyan magyarázható ez a fejlődési vonal?

Kurt Latte a hasonló görög fejlődéssel vont párhuzamot, így következtetett a valószínű római gyökerekre. A templomok élén a görögöknél is mindig valamilyen „felügyelők” álltak. A nagy vallási ünnepekre pedig a Mediterraneum minden kultúrájában jellemző volt, hogy nagyon is világias, népszerű és gazdag vásárok kíséretében kerültek megrendezésre. Ilyen vásárokat tartottak rendszeresen Rómában is, többek között a Ceres-szentély közelében.
A vallási ünnepek ideje alatt mindenütt a templom papjai voltak kötelesek gondoskodni arról, hogy a vallásos tevékenység e kísérőjelenségei is rendben, békésen folyjanak le. A fentiekből arra lehet következtetni, hogy a Cercs-templom melletti vásárok szabályozása, felügyelete hasonlóan a templom tisztviselőinek, azaz az aediles nck a feladata volt.
Mivel az aediles tevékenysége nem csupán a Ceres-templomhoz kötődött, hanem a plebejust kultusz általános elöljárói voltak, valószínű, hogy minden nagyobb plebejust vallási ünnepség alkalmával ők látták el az igazgatási, felügyeleti teendőket. Ez a gondolatmenet magyarázatot ad a vallási és vásárfelügyelői tevékenység összekapcsolódására.


B) Az aediles curules azon magistrátusok közé tartoztak, akiket megilletett a sella curulis19 és a toga praetexta viselésének joga. Az aediles curules megválasztása a comitia tributa hatáskörébe tartozott és a választást a konzulok vezették, Varro De re rustica című művének harmadik könyvében az állattenyésztésről szóló beszélgetésbe éppen egy aedilis-választás tudósításait szőtte bele. A feltörekvő római polgárok egyéni karrierjében fontos állomás volt ez a tisztség. Akinek nem sikerült a továbbjutás, azt később, mint egykori aedilist emlegették. A hivataluktól megvált aediles helyet kaptak a szenátusban.
A megválasztott aediles curules szolgák és segédek kíséretében járták á várost, bár lictorok nem illették meg őket. Plautus néhány vígjátékában nem minden él nélkül utal az aediliszek arrogáns és parancsolgató viselkedésére. Az aediles curules ugyan magistratus minores voltak, amelyeket nem illetett meg az imperium, így a római törvények értelmében elvileg lehetséges lett volna ellenük hivatali idejük alatt is keresetet indítani, bíróság elé idézni őket. Gellius idejében azonban az aediles már akkora tekintéllyel rendelkeztek, hogy senki sem mert élni ezzel a joggal.

Néha visszaéléseikről is olvashatunk: egyikük személyes ellenségének a házait romboltatta le hivatali hatalmát kihasználva, egy másik igazságtalanul perelt be magánszemélyeket, egy harmadik egy prostituáltat zaklatott. Ezek a visszaélések azonban nem lehettek tipikusak, hisz az egykori aediles tetteit inkább nagy elismeréssel őrizte az emlékezet. Például szolgál erre egy Ciceró-részlet, ahol a szónok a leghíresebb aediliszeket méltatja: Róma történelméből jól ismert, híres családok nevei sorakoznak itt, mint e tisztség betöltői.

Cicero a következőképpen osztályozza az aediles feladatkörét: cura urbis, cura annonae, cura ludorum solemnium. Leghosszabb ideig a pompásan megrendezett ünnepi játékokra emlékeztek a rómaiak. Ezen ünnepi játékokkal kapcsolatban az aediles nemcsak mint a közrend fenntartói tevékenykedtek, hanem gyakran ők fedezték a rendezés költségeit is.
Az aediles cumles egyik tipikus feladatköre, a cura ludorum solemnium valószínűleg az ünnepi játékokon kezdetben ellátott rendészeti funkcióból alakult ki. Livius úgy tudja, hogy az aediles először Kr.e. 310-ben léptek fel ebben a szerepben, amikor a diktátor Papirius Cursor triumphusán a fórum feldíszítéséről gondoskodtak.
A ludi Romani szervezése kezdetben egyedül a konzulok tisztsége volt, de az aediles egyre több „kisegítő munkát” vállaltak mellettük, míg végül a játékok rendezése teljesen az ő kezükbe csúszott át. Ezenkívül bizonyos szakrális jellegű játékokat hagyományosan az aediles szerveztek.

Később az ünnepi játékok szervezése a politikai reklám fontos része volt, ezzel lehetett népszerűségre szert tenni a választópolgárok körében. Az aediliszi tisztséget tehát az egyéni karrierben a szavazatokért vívott küzdelemben jól ki lehetett használni. A nép többnyire azt a jelöltet részesítette előnyben, aki korábban mint aedilis nagyvonalú és pazar játékokat rendezett.
Sulláról maradt fenn az a történet, hogy amikor a praetorok választásán jelöltette magát, nem kapott elegendő szavazatot. Sikertelenségét ő maga azzal magyarázta, hogy pályafutása során nem volt aedilis curulis, kihagyta ezt a stációt. A nép viszont elvárta volna tőle, hogy előbb aedilisnek pályázzon, mert arra számítottak a rómaiak, hogy ő majd különlegesen szép játékokat rendez. Sulla ezt figyelmen kívül hagyta, és egyből praetornak jelöltette magát, a csalódott nép viszont nem szavazott rá.

A játékok nagy politikai jelentősége miatt egyre inkább túlzásba vitték a pazarlást. Caesarról maradt fenn az a történet, hogy ő volt az első, aki mint aedilis curulis az apja temetésére rendezett ünnepségen az arénát ezüsttel díszíttette fel és a gladiátorok ezüst fegyverekkel harcoltak a vadállatok ellen. A túlzott pazarlás megakadályozására a principatus idején rendeleteket bocsátottak ki. Suetonius Tiberiusról jegyezte fel, hogy hidorum ac munerum impensas corripuit mercedibus scaenicorum recisis paribusque gladiatorum ad certum numerum redactis.

A cura annonae mint aediliszi feladatkör az utóbbi évek tudományos irodalmában szintén elsősorban szociális aspektusból került értékelésre. Sokáig az aediles curules gondoskodtak arról, hogy a plebs körében olcsó gabonát osszanak szét. Ezen feladat „nagylelkű” ellátása révén éppúgy a későbbi karrier során jól kamatozó népszerűségre lehetett szert tenni, mint a fent említett ünnepi játékok pazar megrendezésével.

Az ingyenes állami gabonaosztást kezdetben csak éhínség vagy jelentős árdrágítás esetén szervezték meg. A legkorábbi adat arra vonatkozóan, hogy a római állam egy magistrátust bízott meg a gabonaellátás megszervezésével, a Kr.e. 440-439-es évről került feljegyzésre. Livius48 a megbízott L. Minuciust mint praefectus annonaet említi.
A Kr.e. 299. évre vonatkozóan már kimondottan az aedilest említik, akik a gabonaárak megdrágítását energikus közbelépésükkel megakadályozták. Ők maguk gondoskodtak a gabonaszállítmányokról és kiosztották azt a polgárok között. Az ifjabb Gracchus által indítványozott lex frumentaria után a hatósági gabonaosztás általánossá vált és minden évben, havi porciókban adták ki a fejadagokat.
Miután a gabonaellátás megszervezése állandó feladatként jelentkezett, egyre terhesebb kötelességet jelentett az aediles számára. Ezért Caesar az aediliszek számát két új tisztség létrehozásával megtoldotta, és a két új aedilist az aediles ceriales elnevezéssel jelölte. Az ő kizárólagos feladatuk lett ezentúl a cura annonae ellátása.


C) A késői köztársaság aediliszei fontos állami tisztségviselők voltak, akik a Cicero által cura urbisként megnevezett városrendészeti feladatkört is ellátták. Ez nagyon sokféle tevékenységet jelentett, amelyeket összefoglalóan és kicsit anakronisztikusán a „városi közigazgatási hatóságok” funkciójával rokoníthatunk. Ide tartozott a közúti forgalom, a vízvezetékek és kutak, fürdők és bordélyházak felügyelete, a szerencsejátékok megtiltása és üldözése, és a hivatalosan nem engedélyezett külföldi vallási szekták elleni fellépés.
Az aediles feladata volt az is, hogy triumphus illetve ünnepi játékok idején a közrendet biztosítsák. A templomiés középületek épségén szintén ők őrködtek. Mivel Róma utcáinak és köztereinek rendjére is ők vigyáztak, intézkedtek arról, hogy vadállatokat a városban csak felügyelet és a szükséges biztonsági intézkedések megtétele mellett lehessen sétáltatni.

Kiemelt figyelmet érdemel az aediles curules feladatköréből piacfelügyeleti tevékenységük. Ők ügyeltek arra, hogy a piacon csak helyes súlyokat és mértékeket használjanak. A hamis súlyokat széttörették és a rajtakapott kereskedő költségére újakat készíttettek. Az ilyen jellegű hamisításokkal szembeni állami fellépés egyébként már igen korán jelentkezett. A lex Silia de ponderibus publicis a bűnösnek találtat pénzbüntetéssel, vagyona felének elkobzásával fenyegeti.

Az aediles szigorúan felléptek az uzsorások ellen és megpróbálták az árdrágítást adminisztratív eszközökkel megakadályozni. Ennek során előfordult, hogy hatóságilag rögzítették az árakat. A rögzített árak nehezen egyeztethetők össze a szabad piacról alkotott elképzeléseinkkel, amelyeket többnyire magától értetődően visszavetítünk az antikvitás viszonyaira is.
Forrásaink viszont kétségtelenül tartalmaznak ilyen adatokat, így Plinius arról tudósít, hogy Appius Claudius Caecus konzulsága idején 12 font olaj 1 as-ba került. Kr.e. 74-ben pedig M, Seius mint aedilis curulis gondoskodott arról, hogy a római nép egész hivatali éve során 1 őrért 10 font olajat vehessen. Mindkét esetben adminisztratív eszközökkel szorították le az olaj árát, Rómában az olaj alapvető élelmezési cikk volt, ami arra utal, hogy az árszabályozásnak itt elsősorban politikai jelentősége lehetett. Plautus egyik komédiájában viszont általános érvénnyel említi az árak rögzítésének gyakorlatát: quae improbast pro mercis vitio dominium pretio pauperetf.

Más források is tanúskodnak az árak hatósági rögzítéséről. Kr.e. 89-ben a ccnsorok felső limitet állapítottak meg a Rómába importált görög borok árára. Livius arról tudósít, hogy Cato a rabszolgapiacon vezetett be hasonló intézkedéseket. Végül Apuleius regényének egyik részlete arra enged következtetni, hogy az efféle piaci beavatkozások egyáltalán nem lehettek ritkák.

Az aediles curules törekedtek arra, hogy a vásártereken eladásra kerülő áruk minőségét is kontroll alá vonják. Lehetőségük volt arra, hogy a tiltott árukkal való kereskedést megakadályozzák és a csalárd szándékkal meghamisított árukat megsemmisítsék. Plautus szerint ez mindennapos jelenség volt: Novi, Neptunus ita solet, quamvis fastidiosus aedilis est: si quae improbae sunt merces, iactat omnis.
Plautus erős szatírával jeleníti meg az aediliszeket és Neptunushoz, a tenger istenéhez hasonlítja őket. A meglepő összevetés bizonyosan túloz, mégis következtetni enged a piacfelügyelők hatalmi pozíciójára. Az alapul szolgáló szituáció valószínűleg megszokott volt a költő Rómájában.
.
Az Apuleius-történetben, amelyre fent már röviden utaltunk, az aedilisz hasonlóan semmisítette meg a kosár halat, mivel minőségre érzékeny szemével azonnal érzékelte az áru hitványságát, az aránytalanul magas áron pedig felháborodott. A jelenet kapcsán meg kell jegyezni, hogy az aedilisz a halak megsemmisítését rendelte el ahelyett, hogy azok visszavételére kötelezte volna a halkereskedőt és visszaadatta volna vele a vételárat. A redhibitio tehát szóba sem került.
Apuleius e jelenetben talán az aediles curules büntető-rendészeti szabályainak fonákságát állítja pellengérre. A csalárd kereskedő megbüntetésével ugyanis csak részben tekinthető elintézettnek az eset. A piac megsértett rendjét helyreállították, de a rászedett vevő hal és pénz nélkül maradt.

Suetonius arról tudósít, hogy az aediliszek határozottan felléptek az engedély nélküli kereskedelem ellen: Claudius száműzött egy praetori rangú szenátort, mert az illető aediliszi működése idején megbüntette Claudius egyik bérlőjét, aki a városban engedély nélkül árusított péksüteményt. Ráadásul a vilicust, aki a bérlő érdekében közbelépett, megkorbácsoltatta.
A multasset igealak arra enged következtetni, hogy a feketén kereskedőt talán pénzbüntetéssel sújtotta. A flagellasset viszont egyértelműen mutatja, hogy a vilicust testi fenyítéssel büntette. A túlzottan szigorú eljárás ellen tiltakozva Claudius elrendelte, hogy a süteményárusok bódéi a jövőben ne tartozzanak az aediliszek felügyelete alá.

Századokkal később Hieronymus nosztalgiával tekint vissza az aediles szigorú vásári rendjére. Őt vallási okok vezérlik, amikor visszautasítja a nyereséghajhászást és panaszkodik polgártársai életmódja miatt. Megjegyzi, hogy a múltban a szélhámosokat az aediliszek illetve az agoranomoszok visszatartották a durvább csalásoktól.


Forrás: Jakab Éva A piacfelügyelet Rómában