Az alkalmi (időleges) piacokra/vásárokra használt szakkifejezések száma az ókori nyelvekben igen korlátozott: a görögben a panégyris és a (konkrét értelemben is használt) agora, a latinban a nundinae és a mercatus felel meg ennek a fogalomnak. Igaz ugyan, hogy a panégyris elsősorban vallási fesztiválokra vonatkozik, ám ezeknek a tömegeket vonzó ünnepségeknek elengedhetetlen tartozéka volt a profán értelemben vett „vásár” is, csakúgy, mint napjainkban az ún. „búcsúkban”. Strabón a délosi Apollón ünnepét is egyfajta vásárként jellemezte („maga a népünnep is kereskedelmi jellegű”, X. 5, 4. C 486).

A 3. századi Iustinus az olympiai és más pánhellén játékokat is úgy írja le, mint amelyek „játékok és vásárok” (ludi mercatusque, XIII. 5, 3). Ráadásul a római hatóságok ezeket a vallási ünnepekhez kötődő vásárokat többnyire adó- és vámmentessé tették, ami azután - mint a kis-ázsiai Kyzikosban fennmaradt felirat az Athéna Polias ünnepéhez kötött vásárral kapcsolatban mondja - „az egész világról vonzza a kereskedőket” (SEG IV 707).
A hellenisztikus és római korban a panégyris bizonyos esetekben a rendszeres heti vásárok megnevezésére is szolgált: például a szíriai Baitokaiké Zeus-templománál havonta kétszer megrendezett vásárok esetében (IGLS 4028, 26-27, Kr. e. 3-2. század) vagy a Maiandros melletti Magnésia havi három alkalommal tartott vásárainál (Nollé 1982: #1, Kr. u. 290).
Az agora elsősorban „piacteret” jelent a maga konkrét fizikai valóságában, de éppúgy jelenthet „vásárt” is, azon belül alkalmi vásárt/piacot. Strabón a Peloponnésos északnyugati részén fekvő Aleision városkában rendezett hetivásárokat is agora néven említi (VIII. 3, 10. C 341). Az ebből származó agoraios/agoraia kifejezés nemcsak „piacnapot”, hanem „bírósági napot” is jelölhet, s ez utóbbi értelemben gyakrabban is fordul elő a feliratokon. A latin mercatus általában „kereskedést” és mindenfajta „vásárt/piacot” is jelent.

A nundinae eredeti jelentése („nyolcadnapi vásár”) valóban periodikus piacnapokra utal, melyekre a köztársaság korában még valóban nyolcna-ponként került sor, de Jean Andreau megfigyelése szerint, amit a Pompeii-ben előkerült L. Caecilius Iucundus bankár könyvelésére alapozott, az 1. század második felében a piacnapok már nem a nyolcas, hanem a hetes rendszert követték.
A vásárokat - függetlenül attól, hogy évente egyszer, havi rendszerességgel, havonta kétszer vagy hetente rendezték őket – a 2. században már egységesen nundinaenak nevezik a források (vö. a nun-dinas agere, „vásározni” kifejezéssel). Luuk de Ligt (Universiteit Leiden) számtalan irodalmi és feliratos példát gyűjtött össze a különböző időpontokban rendezett alkalmi vásárokról. Az évenként egyszer megrendezett vásárra példa a mauretániai Hassawa, ahol egy latin felirat említ „éves piacot” (nundina annua, CIL VIII 20627). A magát vanisnesus névvel illető berber törzs vásárán valószínűleg a hegység és a síkság termékei cserélődtek ki.

A Sardis közelében fekvő Arhillai nevű település Antoninus Pius idején (Kr. u. 134/135) nyert éves vásártartási jogot, amelynek szeptember 19-26. között kellett zajlania. A phókisi Tithorea Isis-ünnepéhez kötődően is vásárt rendeztek, évente kétszer. Ez alkalommal „a második napon a kereskedők nádból vagy más rendelkezésükre álló anyagból sátrakat építenek, a háromnapos ünnep utolsó napján pedig vásárt rendeznek, ahol rabszolgákat, mindenféle jószágot, ruhákat, valamint ezüstöt és aranyat árulnak” (Paus. X. 32, 14-16). A boiótiai Koróneában évente rendezett vásárok számadása feliraton maradt ránk, ezen szerepel a „sátrak haszna” kifejezés mellett a 437,5 denarius összeg. Minden bizonnyal ezen is a Pausanias által említett kereskedősátrakat kell értenünk.

A palestinai Gazában a „Terebinthus mellett” rendeztek éves vásárt, amelyet a korai keresztény források szerint Hadrianus alapított az általa levert zsidó felkelés hadifoglyainak árusítása céljából. A thraciai Scaptoparában Kr. u. 235-ből fennmaradt felirat szerint évente többször is rendeztek vásárt a faluban, ám ezek közül az október 1-15. közötti volt a legjelentősebb (IGBulg 2236). A felirat szerint „ez a híres panégyris" azért vonzott annyi embert, mert adómentességet (ateleia) élvezett. Az 5-7. századi zsidó források (a Talmud és a midrások) szerint három jelentős vásár volt Palaestinában: a gázai, az akkói és a butnai (ez utóbbi hely azonosítatlan).

A forrásokból az is kiderül, hogy a vásárokon nemcsak terményeket, nyájakat, használati eszközöket, rabszolgákat, hanem házakat, földeket és szőlőbirtokokat is lehetett vásárolni. De Ligt megkülönböztet helyi piacokat: ezeknek jellemzője, hogy rövid ideig (1-2 napig) tartanak, az őstermelők vagy a kereskedők 50 km-nél nem messzebbről keresik fel a piacot, és az eladásra kínált áruk mennyisége és minősége is alacsony (pl. Tithorea).
A regionális piacok ezzel szemben 1-2 hétig is eltartanak, a termelők és a kereskedők akár 300 km-t is utaznak a kedvéért, és az árucikkek mennyisége és választéka is bőségesebb (pl. Scaptopara). Az interregionális piacok akár 40 napig is eltartanak, a kereskedők 500-1000 km távolságról is oda utaznak, az árucikkek között pedig bőven találni igen drága luxuscikkeket. Ez utóbbi típus főként keleten fordul elő (pl. a mesopotamiai Batnae, a syriai Edessa vagy Tyrus esetében), ahol többnyire a keleti áruk - kínai selyem, indiai fűszer, arábiai illatszerek - kerültek eladásra.

A Római Birodalomban a különféle vásárok hálózatszerűen rendeződtek el. Ennek bizonyítására elegendő, ha a heti- vagy havi vásárok időpontjait rögzítő, Itáliában nagy számban előkerült feliratos naptárakat (indices nundinariae) vesszük elő, melyek valószínűleg mind a Kr. u. 1. században keletkeztek, és megtalálásuk helyéről kapták nevüket: index Allifanus, index Suessulanus, index Pompeianus, index Pausilypensis. Közülük a legérdekesebb az az ismeretlen helyről származó vásári kalendárium, amely valószínűleg Kr. u. 60-ra datálható (lásd a képet).

A töredékes felirat felső sorában a hét napjait olvashatjuk szombattól péntekig, a holdnaptár szerint. A kép jobb oldalán a vásárok (nundinae) felirat alatt fennmaradt nyolc település neve locativusban, fentről lefelé haladó sorrendben: Aquinum, vicus, Interamna, Minturnae, Roma, Capua, Casinum és Fabrateria.
A kutatók szerint a „falu” (vicus) megjelölés talán Fre- gellaere vonatkozhat, amit a rómaiak leromboltak, ezért Strabón is csak falunak nevezi (Strabón V. 3, 10. C 237). Az eredeti feliratnak minden bizonnyal a bal oldalán is nyolc helység volt megjelölve, de ezek nem maradtak ránk. A felirat legfeltűnőbb része a hét egymást metsző kör, amely úgy van elrendezve, hogy a külső hat kör középpontja a belső körvonalán található. Valamennyi körben hat „szirom” látható, amelyek I- XXX-ig (vagyis a holdhónap napjainak megfelelően) vannak számozva. Ha a körök mellé elméletben egy négyszöget rajzolnánk, annak csúcsaiban a négy évszak kezdő- és végnapjai szerepelnének. Ezek természetesen a mezőgazdaság és állattenyésztés ciklusaival függenek össze, ami közvetve kihatott a termények és állatok értékesítésére. A naptár legnagyobb rejtélye használatával függ össze.

A felirat felső részén, a napok nevei alatt, valamint a körökön belül, a napok számainál, ezenkívül a városnevek mellett egy-egy furat található. A kutatók eddig nem találtak magyarázatot arra, milyen szerepe lehetett ezeknek a lyukaknak a naptár gyakorlati alkalmazásában, de hogy valamilyen szerepük volt, az bizonyos. A feliratos vásári kalendáriumokban felsorolt városok Campaniában és Latium déli részén, többnyire a Via Latina mentén helyezkednek el. A piachelyek és napok sorrendjét rögzítő naptárakkal kapcsolatban sok kérdés még megoldatlan, de annyi bizonyosnak látszik, hogy Itáliának ez a területe - a Róma, Luceria és Nuceria háromszögben - a principátus korai időszakában szoros gazdasági egységet képezett.