Róma városának politikai, vallási, közigazgatási és gazdasági központja a forum Romanum volt, amelynek helyén valaha mocsár terült el: „itt, hol a tér terül el, régen vízjárta mocsár volt” (Ovid. Fasti VI. 401; Gaál László fordítása).

Az ásatások alapján a köztársaságkor elejétől már beszélhetünk itt kialakult vásártérről. Róma hatalmas kereskedelmi forgalma ugyanakkor bizonyos termékekre specializálódott vásárterek (fora venalia) létrejöttét is indokolttá tette.
A sertéspiac (forum suarium) a Quirinalis-domb lábánál terült el a Campus Martius irányában. Az ökörvásártér (forum boarium) a Tiberis mellett, a Capitolinus, Aventinus és Palatinus lábainál helyezkedett el. Volt még ezen kívül édességpiac (forum cuppedinis), zöldségpiac (forum holitorium), halpiac (forum piscarium), kenyérpiac (forum pistorum) és borpiac (forum vinarium) Rómában.

Építészeti értelemben a forum nyitott térség volt, amelyet oszlopcsarnokok (porticus) és üzlethelyiségek (tabernae) szegélyeztek, s az újabban alapított településeknél általában az észak-déli (cardo) és a kelet-nyugati (decumanus) irányú főutak kereszteződésében feküdt. Általában az északi felében voltak a szent épületek (area sacra), a coloniák esetében egy Iuppiter Capitolinusnak szentelt templom, továbbá a forumhoz kapcsolódóan (forum adiectum) valamely más istenség vagy a császár tiszteletére felajánlott szentély.
A forumhoz a legtöbb esetben fedett vásárcsarnok (basilica), közigazgatási és bírósági épület (curia), valamint fürdő (therma, balneum) is tartozott. Mivel a forum a római városok gazdasági életének központját jelentette, első pillantásra hasznos gondolatnak tűnhet azok nagyságából a városok gazdasági jelentőségére következtetni.

Az összehasonlítás azonban nagyfokú óvatosságra int az ilyen következtetéseket illetően. Az első szembeszökő jelenség az, hogy a Római Birodalom keleti városaiban lényegében nem találunk római értelemben vett forumokat. Ennek egyik oka Warwick Ball szerint az lehetett, hogy a hagyományos keleti bazár a főutcák mentén elhelyezkedő üzletsor volt: ilyen a híres gerasai (Jerash, Jordánia) „ovális fődér”, amit sokan helytelenül azonosítanak egy forummal.
Apameia oszlopos észak-déli főutcája is lenyűgöző méreteiben: 37,5 méter széles és 1,85 km hosszú, de a példákat a többi keleti városból is hosszasan sorol-hatnánk (kivéve Beirútot és Pellát). A kolonádos utcák jellemzőek még Asiában és Egyiptomban is, de nyugaton (Görögországot is beleértve) nem találhatók meg. Palmyra viszonylag kisméretű (48 x 71 m), 10 méter magas fallal övezett agorája pedig leginkább a keleti karavánszerájok ha-gyományával magyarázható.

A legnagyobb méretű forumok természetesen Rómában voltak: a forum Romanum 250 x 170 m, a forum Caesaris 160 x 75 m, a forum Augusti 125 x 85 m, a forum Traiani 300 x 185 m alapterületű volt, és akkor Vespasianus Béketemplomának (templum Pacis) méreteit még nem is adtuk hozzá, mivel ez hivatalosan nem minősült forumnak. Ez hatalmas térséget jelent: a római forumok összesen 120 625 m2, vagyis 12 hektár területet foglaltak el.
A Római Birodalom nyugati felének városaiban azonban nem mindig található közvetlen összefüggés a forumok mérete és a lakosság száma között: például a több mint hétszerte népesebb Carthagónak csaknem feleakkora piactere volt, mint Hispania Tarraconensis fővárosának, Tarracónak (Tarragona). Ez utóbbi esetében nyilvánvalóan császári és birodalmi presztízskérdések játszottak fő szerepet a hatalmas forum felépítésében. Ugyancsak nehéz racionális magyarázatot találni arra, hogy a belga Nervius törzs területén található kisvárosban, Bagacumban (Bavay, Franciaország) miért épült csaknem ötször akkora forum, mint például Pompeiiben vagy Arles-ban?

A macellum valószínűleg sémi eredetű szó, amit a görögök és a rómaiak is kölcsönvettek, bár a régiségkutató történetíró, Varro egy történetet is fűz az elnevezéshez: állítólag két rablóvezér, Numerius Equitius Cuppes és Manius Macellus házát földig rombolták és a köznek adták át - itt épült az első macellum, ahol élelmiszereket, köztük édességet (cuppes) is lehetett kapni (Varro: LL V. 146).
A macellum (a görögben előfordul még opsopólia, opsopóleion, kreopóleion kifejezéssel is) olyan vásárcsarnok, amelynek közepén egy sokszög vagy kör alaprajzú tholos áll (többnyire valamely istenségnek, elsősorban Mercuriusnak és Neptunusnak szentelve), amit négyszög alaprajzban elhelyezett bolthelyiségek vesznek körbe. A tholos funkciója is változó volt: a szakrális jelleg mellett lehetett itt a piacfelügyelő irodája, de legtöbbször kút és medence is volt benne, nyilván a vásárolt áru megmosására.
A macellumok másik típusában nem találunk tholost, hanem a négyszög vagy téglalap alaprajzban elrendezett boltok egy kisebb udvart fognak körül, melynek közepén oltár, medence vagy szobor van elhelyezve.

A macellumok építéséért az ordo decurionum felelt, de számos esetben gazdag mecénások finanszírozták annak kivitelezését. A csarnokok fel-ügyeletét az aedilisek látták el, ők voltak felelősek a macellumok közelében elhelyezett standard hossz- és űrmértékekért (Lex Irnitana 19). A hispániai Arucci/Turobriga macellumának közelében a régészek fel is tárták az aedilis irodáját.
A vásárcsarnokokban árusító kereskedőket összefoglalóan macellariusnak hívták. Epigráfiai forrásokban a következő kereskedőket találjuk meg az épülettel összefüggésben említve: piscatores (halászok), cetarii (nagyobb halakat és halszószt árusítók), hamiotae (horgászok), lanii vagy laniones (hentes), bucularius vagy bubularius (borjúárus), pernarius (sonkaárus), fartores (kolbászkészítők), butularius (hentes), lardarii (sertéshúsárusok), porcinarii (sertésárusok), suminarius (szalonna és belsőségárus), negotians pullarius (csirkeárus), aucupes (madarász), coqui (lacikonyhás).
Láthatjuk, hogy a hallal és hússal (legfőképpen a sertéshússal) kapcsolatos szakmák túlnyomó többségben vannak, ami igazolni látszik azt, hogy a 2. században a macellum jelentése a „húspiac”-ra szűkült, ami természetesen nem jelenti azt, hogy gyümölcsöket és zöldséget ne árusítottak volna ezeken a helyeken. Sőt, a britanniai Viroconium Cornoviorumban (Wroxeter) eladásra szánt kerámia is előkerült a macellumban. A baeticai Ituci Virtus Iulia (Torreparedones, Baena) aprócska macellumának feltárása azért nagy jelentőségű, mert itt a maradványok oszteológiai kutatását is elvégezték. A csatorna feltöltésében a csarnok első fázisában (Kr. u. 1. század első fele) legnagyobb számban tonhal-, ökör-, kecske- és sertésmaradványok kerültek elő, de találtak kutyacsontokat és kagylóhéjakat is.

Rómában az első macellum Kr. e. 179-ben épült a forum északi részén. Az itteni sürgés-forgás természetesen a komédia- és szatíraszerzők számára is állandó témát nyújtott (Ter. Eun. II. 2, 24; vö. Plaut. Aul. II. 8, 3; Hor. Sat. II. 3, 229; Epist. I. 15, 31). Ez a csarnoképület valószínűleg leégett, és ennek helyén emeltette Kr. e. 7-ben Tiberius (Augustus nevében) a macellum Liviae nevű vásárcsarnokot (regio V). Az épület Kr. u. 364-378 között lezajlott rekonstrukcióját egy felirat is megemlíti (CIL VI 1178 = ILS 5592).

Az ún. Nagy Vásárcsarnokot (macellum magnum, regio III) Nero építtette Kr. u. 59-ben. A macellumoknak építészetileg két fő típusa alakult ki már a köztársaság korában: az egyik a már említett centrális elrendezésű, amelynek középpontjában egy vagy két tholos található; a másik egy hosszanti tengely mentén elrendezett, ahol a hangsúly a bejárattal szemben fekvő, oszlopokkal körülvett, apszisos exedrán van.
Itáliában a Kr. e. 2. században épült Pompeii, Morgantina, Aletrium és Alba Fucens macelluma; a Kr. e. 1. században követte Brundisium és Firmum; Saepinum és Puteoli vásárcsarnokai a császárkorra datálódnak. Puteoli macellumát már a 18. században megtalálták, de az ott előkerült szobor alapján sokáig azt gondolták, hogy a város Sarapis-templomával van dolguk.
A négy oldalról kettős üzletsorral határolt tér mérete 59 x 71 m, a középütt 1,17 m magas pódiumon álló tholos átmérője 18,23 m, és 28 db, egyenként 12 m magas, szürke cipollino-márvány oszlop veszi körül. A tholos valószínűleg a Flavius-korban épült, míg a tér különböző részeit az Antoninusok és Severusok alatt is átépítették.

A római világ egyik legjelesebb múlt századi kutatója, Julius Beloch (1854-1929) szerint Puteoli kikötője két medencére oszlott, és a macellum e kettő között állt. Azért dedikálták az egyiptomi istenségnek, mert egyrészt ezzel kifejezték az egyiptomi gabona fontosságát, másrészt Puteoliban (amit nem véletlenül neveztek Delus minornak, vagyis „kis Délosnak”, utalva az ókor egyik legnagyobb rabszolgapiacára) számos keleti kereskedő lakott, akik között Sarapis népszerű istenségnek számított.
Természetesen Róma kikötőjében, Ostiában is megtaláljuk a macellumot (reg. IV. ins. 5. dom. 2), amit 1938 és 1942 között tártak fel. A márvánnyal burkolt udvar (28 x 22 m) közepén egy medence található, amit egy delfin hátán lovagló puttó szobra díszített. A macellumban őrzött standard súlyokat és más mértékegységeket számos ostiai felirat is említi (macellum et pondera, CIL XIV 423; pondera ad macellum, CIL XIV 375; pon-dera ad macellum et mensuras ad forum vinarium, CIL XIV 376).

A Római Birodalom provinciáiból kb. nyolcvan macellum ismert, némelyik csak feliratos emlékekről, mások pedig feltárásokból is. Feltűnően sok csarnokot ismerünk Észak-Afrikából, ám ennek oka az is lehet, hogy az ókori városok itt régebben jobban kutathatók voltak. A macellumok méreteiben ugyanolyan eltéréseket találhatunk, mint fentebb a forumok esetében. Nehéz megmagyarázni, hogy a pamphyliai Pergében miért találunk 5760 m2-es macellumot, miközben a fontos africai kikötőváros, Lepcis Magna majdnem csak feleekkora vásárcsarnokkal rendelkezett. Róma legforgalmasabb tengeri kikötőjének, Puteolinak is alig volt nagyobb macelluma, mint a pamphyliai Sidének (4350 m2 / 4316 m2).
Különösen érdekes Lepcis Magna vásárcsarnoka, amely Augustus uralkodása alatt (Kr. e. 9-8) épült fel és a Severusok alatt restaurálták. Különlegessége, hogy középpontjában kettős tholos található, amely egy-egy hatszög alaprajzú platformon emelkedik. Egy feliratos forrás szerint az építkezést egy bizonyos Annobal Tapapius Rufus finanszírozta (IRT 319). A macellumból előkerült egy hosszmértékeket jelző kőtábla (amilyenre fentebb Ostiában is utaltak): ezen szerepelt a pun könyök (51,5 cm), a római láb (29,6 cm), az egyiptomi könyök (52,5 cm) és azok kisebb egységei.

A tho- losok mellett űrmértékekkel ellátott padokat is találtak, rajtuk az aedilisek felirataival (Tiberius Claudius Amicus Marcus Heliodorus Apollonides aediles mensas pecunia sua dono dederunt, IRT590). A macellumon belül egy kisméretű ívet (arcus honorarius) is felállított egy hajótulajdonos, amelyen két teherhajót faragtak ki.
Az ívet később egy Porfyrius nevű személy kettős- fogatos (biga) szobrának talapzatául használták fel, amelynek feliratában megemlítik, hogy az illető „négy darab agyaras élő állatot adományozott” polgártársainak (feras dentatas quattuor vivas donavit, IRT603). Bizonyosra vehető, hogy ezek az állatok afrikai elefántok (Loxodonta africana) voltak, amelyeket ebben az időben már a Szaharán keresztül kellett Afrika mediterrán partjaihoz hajtani.

A keleti macellumok közül megemlíthetjük a lykiai Sagalassos 2005- ben feltárt vásárcsarnokát. A 21 x 21 m-es tér közepén egy 6,35 m átmérőjű tholos áll egy kis kúttal és medencével. A tér déli oldalán nem voltak üzletek, csak egy oszlopcsarnok, ahonnan az alsóvárosba vezetett az út, és gyönyörű kilátás nyílt a környékre.
A macellumot a 2. században egy helyi mecénás, P. Aelius Akulas építtette, aki Hadrianustól kapott polgárjogot. Az épületegyüttest a 6. században újították fel, s az üzletek árucikkeit is gazdag forrásanyagból ismerjük ebből az időszakból: a macellum ekkor már nem csupán élelmiszerpiacként működött, hanem kézműipari késztermékeket (üveg, bronz, csontfaragványok, zeneszerszámok stb.) is lehetett benne kapni.
A szíriai Dekapolis részét képező Gerasa (Jerash, Jordánia) macelluma a 2. század első felében épült. A nyolcszögletű talapzaton emelkedő kutat négy exedra veszi körül, s az üzletsor főként a déli és keleti oldalon található. A régészek összesen 24 üzlethelyiséget tártak fel a macellumban, de a kereskedelemmel összefüggő leletek csak az 5. század második feléből kerültek elő nagyobb számban. A vásárcsarnokot a 6. században zárt kézműipari műhellyé alakították át, amelyben egyebek mellett ruhafestést és mészégetést folytattak.

Aquincumban a nagy közfürdő épületétől délre volt a polgárváros macelluma. A peristyliumos elrendezésű négyszögletes udvart az északi és keleti oldalon egy, a déli oldalon pedig két üzletsor (tabernae) övezte.
A főút felőli bejáratnál volt a piac szentélye, amelyben Minerva domborműve állt. Az udvar közepén egy féloszlopokkal tagolt kör alakú épület állt (pseudomonopteros), aminek a rendeltetése nem egyértelmű, egyes vélemények szerint az épület, aminek délre néz a bejárata, mérlegház volt, mások szerint a piacfelügyelő hivatali helyisége lehetett.
A kereskedelmet azonban nem csak a piacon űzték, hiszen az utcákat gyakran különféle üzlethelyiségek (csapszékek, kifőzdék, elárusítóhelyek) szegélyezték. Egy ilyen főutca menti üzlethelyiségből került elő egy Corinthus nevű pénzváltó rabszolga (nummularius) felirata (CIL III 3500). Láng Orsolya feltevése szerint a Kr. u. 250 körül épült aquincumi macellum legközelebbi rokona Cuiculban (Djémila, Algéria) található meg. Ezt az épületet egy bizonyos L. Cosinius Primus nevű gazdag vállalkozó adományozta; és talán nem véletlen egybeesés, hogy a 3. század közepén P. Cosinius Felix (talán africai származású) helytartó székelt Aquincumban.

A basilica a hellenisztikus Görögországban kialakult épülettípus, amit elsősorban királyi (ez a basiliké jelentése) meghallgatásokra használtak. A rómaiaknál négyszögletes alaprajzú (a korai császárkorban ideális méretaránynak a 2:1 vagy 3:1 arányú téglalapot tekintették, vö. Vitr. V. 1, 4), fedett, többhajós csarnoképületet jelent, amelyet többnyire a forumokhoz kapcsolódva találunk meg.
A római basilicában a kereskedelem mellett pénzügyletekkel és jogszolgáltatással foglakoztak. Rómában a Basilica Porcia volt az első ilyen épület, amit Kr. e. 184-ben emeltek a forum Romanum mellett. Ezt követte Kr. e. 179-ben a Basilica Aemilia (amit idősebb Plinius a világ egyik legszebb épületének tartott, vö. NH XXXVI. 102), majd tíz évvel később a Basilica Sempronia.
A köztársaságkor végén a basilica-épületek egyre grandiózusabbak lettek: mint például a Sempronia helyén Kr. e. 46-ban emelt Basilica Iulia vagy a Kr. e. 54-ben Basilica Paulli néven újjáépített Aemilia. A császárkorban egyre-másra emelkedtek Rómában a császárok és magánszemélyek által épített basilicák: a legnevezetesebbek a Kr. u. 102-ben épített Basilica Ulpia Traianus forumán; valamint a Kr. u. 306-312 között Maxentius által épített Basilica Nova, amely 35 m magas boltíveivel egyike az ókor legnagyobb belső tereinek. A birodalom nyugati felében épült basilicák általában a római mintákat követték, melyek a Vitruvius által ideálisnak tekintett 1:2 oldalarányhoz közelítettek.

Egészen új típust képviselt Róma legnagyobb bevásárlóközpontja: a kb. 150 üzlethelyiséget magába foglaló mercatus Traiani, amely a császár főépítésze, a damaszkuszi Apollodóros tervei szerint épült. Az ötemeletes épület földszintjén boltozatos tabernák nyíltak, ahol gyümölcsöt és bort árusítottak. Ezek némelyikében feliratok nyomait is megtalálták. A csarnok oldalain két kisebb, félkupolával fedett aula állt, amelyek az emeleti ablakokon át kaptak fényt. Ezeknek a termeknek a rendeltetése nem teljesen világos, talán iskolák vagy előadótermek lehettek.
A földszinti tabernák felett boltozattal fedett folyosó futott, amit egy sor íves ablak világított meg. Az erre a folyosóra nyíló tíz üzletben a legváltozatosabb árucikkeket kínálták. A második és harmadik emeleten luxuscikkeket és keleti fűszereket árultak. A harmadik emelet dongaboltozatos tabernái a Via Biberaticára, a borkimérések utcájára néztek. Innen meredek lépcső vezetett az épületegyüttes valamikori központjába, a „nagy csarnok”-nak nevezett piactérre, ahol rengeteg üzlet kapott helyet. Valaha két emeletnél is magasabb volt, s építészetileg igen merész szerkezet, hatfiókos keresztboltozat fedte.
A déli oldalon két emelet magasságban egy-egy sor szoba található. Feltételezik, hogy ezek az adminisztráció irodáiként funkcionáltak, talán az állami gabona- és pénzadományok kiosztására és ennek ügykezelésére szolgáltak. Az ötödik emeleten halpiac volt. Az édes és a sós tengeri vizet külön csatornák szállították az épületbe.