A görögök emporeion névvel illették azokat a kereskedelmi telephelyeket, amelyeket idegen országok területén alapítottak a külkereskedelem fellendítése céljából. Az emporeionnak megfelelő latin kifejezés a forum, amelyet Festus így definiál: „először is kereskedőhely, mint a forum Flaminium, forum Iulium, amelyek azokról kapták nevüket, akik ezeket a forumokat alapították, ahogyan az a magántulajdonban lévő helyek, utak és földek esetében is szokás” (Festus p. 73 L).
A római szenátorok egy része a köztársaságkor második felében (Kr. e. 2-1. század) a kereskedelem fel-lendítése céljából forumokat alapított olyan területeken, amelyekkel patrónusi viszonyban volt. Így például Forum Livii (Forlí) települést Kr. e. 188-ban alapította annak az évnek egyik consula, C. Livius Salinator; Forum Sempronii (Fossombrone) kereskedőtelepet G. Sempronius Gracchus hozta létre a Kr. e. 133-i földosztások idején; Forum Popilii (Forlimpopoli) városát pedig P. Popilius Laenas alapította Kr. e. 132-ben, majd a köztársaságkor végén Livius Clodius praetor újraalapította.
Gallia Narbonensisben is lázas alapítások folytak, melyek közül némelyik sikeresnek, némelyik kevésbé eredményesnek bizonyult. Forum Domitii (Montbazin) települést Gn. Domitius Ahenobarbus Kr. e. 121-ben, három évvel Narbo (Narbonne) alapítása előtt hozta létre; a legszerencsésebb azonban kétségtelenül Forum Iulii (Fréjus) alapítása volt, amelyet Caesar Kr. e. 49-ben nemcsak kereskedelmi telepnek, hanem flottabázisnak is szánt. Forum Voconii települést sokfelé lokalizálták már, de legvalószínűbb, hogy a mai Le Cannet-des-Maures (Var) mellett található romokkal azonos.