Egy áru vagy szolgáltatás pénzben kifejezett ellenértékét meghatározhatják a fogyasztók preferenciái, a fogyasztók jövedelme, más javak árai, a termelési költségek, vagyis a termelési tényezők árai és a technológia, a szállítás költségei stb. („piaci ár”); továbbá meghatározhatja az állam is („hatósági ár”).
Az ókori Rómában az egyes árucikkek vagy szolgáltatások árát nehéz meghatározni, mivel egyrészt az irodalmi források rendszerint hallgatnak róluk, másrészt a feliratok többségében - ahol egyáltalán árakat említenek - többnyire csak speciális esetekről van szó (építkezések, szobrok, alapítványok, temetkezések, állami ellátásban résztvevők költségei stb.).

Az élelmiszerekre és más köznapi termékekre többnyire csak sporadikus adatokkal és/vagy becslésekkel rendelkezünk. Jellemző, ahogyan a gabonaárakat illetően a kérdés egyik szakértője, Richard Duncan-Jones fogalmaz: „a gabona rendes ára az 1. századi Itáliában aligha lehetett sokkal több, mint 4 HS modiusonként”.
Plinius adatai szerint a Kr. u. 1. század hetvenes éveiben, a termés szempontjából normális időszakban, Itáliában a liszt ára 8-12 HS volt modiusonként (1 modius = 8,73 liter), nyilván a minőség függvényében (NH XVIII. 90). Ókori forrásaink megerősítik, hogy Rómában magasabbak voltak az árak, mint vidéken vagy a provinciákban (vö. Mart. Epigr. X. 96).
Ha valakinek a Város környékén gyümölcsöse volt, akár évi 2000 HS haszonra is szert tehetett a termés eladásából (Plin. NH XVII. 8), különösen, ha barackot termesztett, ami az egyik legdrágább gyümölcs volt: darabjáért akár 30 HS-t is elkértek a piacon (NH XV. 40).

Forrásaink többnyire a különlegességek árait jegyzik fel: egy-egy speciális tengeri halért darabonként 10 000 HS-t fizettek ki, egy congius (3,27 liter) különleges halszószért akár 500 HS-t, egy amphora (kb. 26 liter) kiváló minőségű borért pedig akár 1000 HS-t is elkértek. Varro szerint Rómában akár még a kecsketejből is napi 4 HS körüli bevételre lehetett szert tenni (RR II. 3, 10).
A római élelmiszerpiacon akkora volt a kereslet, hogy a libákat akár még az Alpokon túlról is megérte odaterelni (Plin. NH X. 53), nem is szólva a Város környéki villákról, amelyek akár 200 km-ről is odaszállították áruikat (Plin. Epist. V. 6, 12; X. 8, 6). Az ókorból fennmaradt azonban egy egyedülálló gazdaságtörténeti forrás is, Diocletianus Kr. u. 301-ben kiadott ármaximáló rendelete, mely több mint ezer árucikk és szolgáltatás hatósági árát sorolja fel. [2.2.]