logo

XXX September MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Talajfajták

Minthogy a római gazdaság alapját a mezőgazdaság képezte, ezért magát a termőföldet is fontos természeti erőforrásnak kell tekintenünk. Idősebb Plinius a mezőgazdaság három legfőbb tényezőjének az éghajlatot, a nedvességet és a talajfajtákat tartotta (NH XVII. 25). Bölcsen megállapította, hogy minden növénynek megvan a saját, legmegfelelőbb talaja, de ha mégis beszélhetünk abszolút legjobb minőségű földről, akkor - Cato alapján - az csakis a latinul pullának nevezett feketeföld lehet, amely a hegylábaknál fekvő síkságokon (főként Itáliában) található meg: „Az ilyen föld mérsékelten termékeny, lágy, könnyű művelésű, nem vizes és nem is száraz” (NH XVII. 3, 36).
Igen gazdag földek találhatók Észak-Afrikában (Byzacium környékén, ahol a vetés százötvenszeres termést hoz), valamint ilyenek Galliában és Britanniában azok a márgatalajok, amelyeknek Plinius korában már hat fajtáját írták le. Strabón is rendszeresen utal egy-egy területen a talaj milyenségére: a Baleári-szigeteken a talaj kiválósága miatt a lakosok békés természetűek (III. 5, 1. C 167); a Massilia környéki kemény talajon a gabona nem terem meg, csak az olaj és a szőlő (IV. 1, 5. C 179); az aquitaniai tengerpart homokos, a sovány talajon csak kölest lehet termeszteni (IV. 2, 1. C 190).

A talajfajtákat Columella ellentétpárokba rendezi: zsíros/sovány, ned- ves/száraz, laza/kötött, könnyű/nehéz, meleg/hideg. Szerinte a legnagyobb hasznot a zsíros és laza termőföld hajtja, mivel „mikor a legtöbbet adja vissza, a legkevesebb ráfordítást igényli, és amit követel, az kevés munkával és ráfordítással megoldható” (II. 2, 3). Második helyen áll a zsíros és tömött talaj, a harmadikon pedig a nedves.
A legrosszabb talajfajta a száraz, tömött és sovány, amely sem megművelve, sem parlagon hagyva nem hajt hasznot. Columella hosszasan értekezik az erdős területek szántóvá alakításának mikéntjéről (II. 2, 8-14). Igen modern szemléletű abban is, hogy a talajfajtákat - a régi szakíróktól eltérően - nem színük, hanem tapadásuk, ízük és a rajtuk növő gyomok típusa alapján ismeri fel. A talajok minőségének javítását természetesen a trágyázás biztosítja, amihez a legalkalmasabb a madaraktól, az emberektől és az állatoktól eredő (II. 14, 1). A legelső közül is kiemelkedőin jó talajjavító a galambok dúcaiból kikerülő guanó.

Columella részletes tanácsokat ad a hüvelyesek és más zöldségfélék számára megfelelő talajtípusokról is: például a babot zsíros vagy trágyázott földbe kell vetni; a lencsét sovány és laza, vagy zsíros, de igen száraz földbe; a szezámot porhanyós, a csicseriborsót kövér talajba; a kender zsíros, trágyázott és öntözött, vagy sík és nedves, fellazított földet igényel, és így tovább.
A szőlőművelés számára alkalmas talajfajtákat Iulius Graecinus - a tábornok Agricola apja - írása alapján tárgyalja (III. 12, 1). Szerinte egyetlen talajtípusból sem felel meg a szőlő számára az, amelyik szélsőséges: sem a túlzottan meleg vagy hideg; sem a túlságosan nedves vagy száraz; sem a kötött vagy laza; sem a nehéz vagy sovány. Az ellentéteknek megfelelő arányban kell kiegyenlíteniük egymást, de inkább melegebb, mint hidegebb; inkább szárazabb, mint nedvesebb; és inkább lazább, mint kötöttebb legyen a talaj a szőlő alatt - foglalja össze a tanulságot Columella (III. 12, 4).


Forrás: Grüll Tibor - A Római Birodalom gazdasága