logo

XXX September MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Energia

Az ipari forradalom előtti társadalmak mindegyike legnagyobb mértékben az emberi és állati erőre, illetve a fosszilis energiahordozókból (főként a fából és faszénből) kinyerhető energiára volt utalva. Ókori forrásokból értesülünk ugyan arról, hogy a napenergiát, a geotermikus hőt, esetlegesen a kőszenet és kőolajat is felhasználták, ám ez térben és időben is rendkívül korlátozott volt. A szélenergia alkalmazására mindössze egyszer utalnak, ugyanakkor a vízimalmok szerepe már egyáltalán nem volt elhanyagolható, különösen a császárkor második felében.
Ami a fa fogyasztását illeti: a mediterrán térségben Paolo Malanima 1 m3 tűzifa felhasználásával számol fejenként és évente. Ez 70 milliós összlakossággal számolva 70 millió m3-t jelent minden évben, amihez kb. 350 000 km2-es erdőségre volt szükség. Malanima szerint egy fő élelmiszer-ellátásához 0,5 hektár termőföld kellett, további 0,5 hektár tűzifát adó erdő, és 0,5 hektár az állatok legeltetésére szolgáló kaszáló, azaz összesen egy fő részére 1,5 hektár területre volt szükség.
Érdekes becslés, hogy ha Kr. u. 165-ben a Római Birodalom területe 3,8 millió km2 volt, és 70 millió fős lakossággal számolhatunk, akkor ez 1,05 millió km2 szántót, erdőt és legelőt tett szükségessé, ami az összterület 25-30%-a. Ez még akkor is elegendő, ha leszámítjuk belőle a hegyes, dombos, mocsaras, vagy a beépített területeket.

Ami emberi és állati erő alkalmazását illeti: az előbbi mindössze 0,05-0,07 lóerőt (LE) tud kifejteni huzamosabb ideig. A ló teljesítménye 15-20-szor nagyobb az emberénél. Ennek ellenére a preindusztriális társadalmak alapvetően erre a két energiaforrásra épültek. Az ipari forradalom előtti társadalmakban a két legfontosabb mechanikus „erőmű” a vízimalom (3 LE) és a vitorlás hajó volt (50 LE). Az ókori Rómában legalább olyan sokféle gépezet működött, mint a 12-14. századi Európában. Ám ezek mégsem járultak hozzá nagyban az energiatermeléshez, mivel ezekben az eszközökben - Jean-Pierre Vernant szavaival élve - „emberi és állati erőt alkalmaztak különféle eszközökben, nem pedig a természet erőivel működtették ezeket a gépezeteket”.
Az ókorban tehát igenis beszélhetünk korlátozott technikai fejlődésről (pl. daru, galliai aratógép, felülcsapott vízikerék, fűrészmalom stb.), de ez csak nagyon kis mértékben váltotta ki az emberi és állati erő alkalmazását a gazdaságban. Bár Hérón Pneumatikájában (II. 11) már leírta a dugattyús gőzgép működését, tudomásunk szerint senkinek nem jutott eszébe ennek gyakorlati alkalmazása, beleértve magát a feltalálót is.

A régészeti kutatások egyértelműen bizonyították, hogy a római Britanniában a kőszenet a Kr. u. 1. századtól széles körben használták a kemencék fűtésére és az ércek olvasztására, egészen az 5. századig, amikor felhasználása hirtelen abbamaradt. Igaz, hogy a kőszén csak Észak-Európában elérhető, de tudomásunk szerint fel sem merült a rómaiakban, hogy esetleg az északi tartományokból importálják a fában hiányos déli területekre. A kőszén széleskörű elterjedésére egészen a középkorban „kis jégkorszaknak” nevezett periódusig kellett várni.


Forrás: Grüll Tibor - A Római Birodalom gazdasága