Az írótáblákat (tabulae) a legrégibb idők óta főleg gazdasági feljegyzések, nyilvántartások könyvelésére használták. 1786 és 1855 között több alkalommal is bukkantak elő írott viasztáblák Verespatak (Alburnus Maior) közelében, a rómaiak idejében művelt aranybányákban (T. Dacia).
A viasszal bevont, szabványos méretű, eredetileg kettesével vagy hármasával egymáshoz kapcsolt fatáblákon (diptychon, triptychon) a Kr. u. 2. század első felében (Kr. u. 139-167) létrejött adásvételi szerződéseket és egyéb jogi ügyleteket rögzítettek. Mivel keltezéssel is ellátták ezeket az okmányokat, a legkésőbbi szerződés dátuma (167. május 29.) alapján meg lehetett állapítani, hogy az ebben az évben kitört markomann háború idején rejtették el őket Alburnus Maior bányásztelepülés lakosai. Hosz- szú ideig ezek a daciai emlékek számítottak a római kurzív írás legrégibb ismert változatainak. [5.2.1.]

1875-1876-ban Pompeii romjai közül került elő egy bizonyos L. Caecilius Iucundus bankár (Kr. u. 20?-62) táblákra írt könyvelése (T. Iucundus). A 153 tabulán zömmel Iucundus zálogkölcsöneiről olvasunk: az argentarius pénzt kölcsönzött Pompeii városának, valamint magánembereknek, köztük a császári testőrség Nuceriában állomásozó parancsnokának is.
Ugyancsak Pompeii-ben, a Stabiaei kapu közelében (Agro Muré- cine) 1955-ben került elő több mint száz viaszostábla, amelyek a közeli Puteoliban működő „Sulpicius és fiai” bankház könyvelését tartalmazzák a Kr. u. 26-56 közötti időszakra vonatkozóan (T. P. Sulp.).
A bankház alapítója G. Sulpicius Faustus volt, aki 26-52 között szerepel a könyvelésekben. G. Sulpicius Cinnamus könyvelése 42-56 közé esik, ebből az időszakból maradt fenn a legtöbb tábla. Végül itt van G. Sulpicius Onirus, aki a cég Pompeiiben székelő képviselője volt. A Sulpicus-cég mindhárom említett tagja felszabadított rabszolga volt. A kölcsönök többsége rövid lejáratú kis hitel volt (1000-20 000 sestertius között), amit az árveréseken használtak fel. A kölcsönök fedezetéül legtöbbször a gabona szolgált. [9.1.2.]

1973 és 2010 között összesen 752 olyan írótáblát publikáltak, amelyeken a Hadrianus-fal mentén fekvő egyik helyőrségben, Vindolandában találtak a régészek (T. Vindol.). A táblák zöme Kr. u. 92-130 között íródott, a többség 102 előtt. A helyőrség ügyeivel, parancsnokok és katonák levelezésével találkozunk a táblákon. A szövegekben felbukkannak civil kereskedők és beszállítók is: a 343. számú táblán például Octavius, egy enterpreneur, aki gabonát és bőröket árult.
A Kr. u. 1. század közepéről egy kb. 400 táblából álló archívum került elő egy másik római táborban, Vindonissában (Windsich, Svájc). A táblák közül sajnos igen sok olvashatatlanná vált, de amit el tudunk olvasni, azok tartalma meglepően hasonlít a vindolandai táblákéhoz (T. Vindon.).

A 360-as évekből maradt fenn a Dakleh-oázisban fekvő Kellis (Ismant el-Kharab) faluban egy írótábla-gyűjtemény, amely egy birtokkal kapcsolatos kopt és görög nyelvű archívumot tartalmaz. Kiegészítve a Dakhleh Oasis Project által felszínre hozott régészeti és más epigráfiai anyagokkal, a Kellis Agricultural Account Book rendkívül értékes információkkal szolgál a 4. századi Egyiptom mezőgazdaságának tanulmányozásához.