Ha a 19. századot az ókortörténet-írás szempontjából Theodor Mommsen joggal nevezhette a „feliratok századának”, akkor a 20. századot minden bizonnyal a „papiruszok századának” kell mondanunk. Az eddig megtalált papiruszok számát kb. 1-1,5 millióra teszik, de ezekből eddig mindössze kb. 75 000-et publikáltak. Ezeknek a publikált papiruszoknak alig 10%-a irodalmi szöveg, a többi a hétköznapi élethez kötődő, „szubliterális” textus vagy valamilyen hivatalos dokumentum. Félelmetes mennyiségű adathalmaz ez, amelyben minden elképzelhető műfaj megtalálható.
Gazdaságtörténetileg igen fontosak a számlák, elismer- vények, szerződések, összeírások, gazdasági témájú levelek, utasítások, beadványok, kérelmek; de a történeti kutatás szempontjából mégis az archívumok a legértékesebbek.

A papiruszarchívumok közül gazdasági szempontból az egyik legjelentősebb Héroninos phrontistés (gazdasági menedzser) több mint ezer darabból álló gyűjteménye a Kr. u. 3. századból, amely a Theadelphiá- ban (Fajjúm) található, Aurelius Appianos birtokát képező római gazdaság működését mutatja be. A gyűjtemény az Arsinoéi körzetben fekvő számos kisebb birtokrész menedzsereinek leveleit tartalmazza, amelyeket Héroninos főintézőnek, illetve Alypios hivatalvezetőnek címeztek.
Az archívum ezenkívül tartalmaz magánleveleket (pl. Héroninos leveleit fiához, Heronashoz) és a külső hatóságok levelezését is. A polikulturális gazdálkodást folytató birtokon igen alapos könyvelést vezettek, aminek elemzéséből kiderült, hogy az irodalmi forrásokból kirajzolódó „profitellenes” képet ugyancsak felül kell vizsgálni.

Az Appianos-birtok vezetését ugyanis messzemenően a gazdasági racionalitás határozta meg. Egyiptomban - a Birodalom más provinciáival összehasonlítva - jelentős adóterhek sújtották a lakosságot. Ezért is érdekes Nemesion (vagy Nemesas) adóbeszedő archívuma, amely a Kr. u. 44-58-as évek között keletkezett.
Nemesion Philadelphiában (Arsinoé-körzet) volt felelőd a fejadó, a sertésadó és a gátadó beszedéséért a 14 és 62 éves kor közötti férfiaktól. Az adózás alaposságára jellemzői hogy egy listán a 14 éves kor felé közeledő serdülőket is számon tartották (P. Mich. 616); az adózókat pedig topográfiai sorrendben tüntették fel, vagyis a behajtó házról házra járva szedte össze az adót, egy kikiáltó (kéryx), szolgák (paidia) és természetesen fegyveres őrök (machairophoroi) kíséretében (P. Mich. 832).

Az ókor gazdaságtörténészeinek ugyanakkor vigyázniuk kell, nehogy a gazdag forrásanyag feletti örvendezésükben egy sajátos optikai csalódás áldozataivá váljanak. Az ókori papiruszok nagy része ugyanis Egyiptomban - azon belül is vidéki városokban és falvakban - került elő. Mindenekelőtt fontos leszögeznünk: Alexandria és a Nílus-delta vidéke szinte teljesen hiányzik az anyagból, mivel itt nem kedveztek a körülmények az íróanyag fennmaradásának. Az alexandriai városi törvények Apollinopolis Magnában (Edfu) kerültek elő (P. Hal. 1).
A legfontosabb alexandriai eredetű papiruszarchívum pedig Hérakleopolisban bukkant fel (BGU IV 1050-61, 1098-1209). A papiruszok között a legmarkánsabban a közép-egyiptomi vidék képviselteti magát: a Fajjúm környéki települések, valamint Oxyrhynchus és Hermopolis; Théba környéke Felső-Egyiptomban pedig különösen gazdag osztrakon-leletekben. Valószínű, hogy az egyiptomi forrásanyag alapján levont következtetések az egész birodalmi gazdaság szempontjából csak erős megszorításokkal lehetnek relevánsak.

Italo Gallo megfogalmazása szerint az osztrakon volt az ókor „legdemokratikusabb íróanyaga”, mivel törött cserép majd minden háztartásban akadt. Egyiptom bizonyos vidékein (például a Keleti Sivatag bányakörzeteiben) „osztrakon-kultúráról” beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy a papirusz helyett is cserépre írtak.
Az eldobható, efemer feljegyzésekre szolgáló osztrakonokat igen gyakran használták gazdasági ügyletek könyvelésére: például a vörös-tengeri Bereniké kikötőjében (O. Berenike) vagy Egyiptom legfontosabb kőbányájában, a Mons Claudianuson (O. Claud.). Egyes településekről is maradtak fenn értékes osztrakon-leletek: Edfuból (Apollinopolis Magna) például adóbevallásokról készült nyugták, amelyek alapján a Kr. u. 70-ben birodalomszerte bevezetett „zsidóadó” történetét is nyomon lehet követni (O. Edfou). [9.3.]

Az osztrakonok Egyiptomban többnyire görögül, a Kr. u. 4. századtól pedig egyre gyakrabban kopt nyelven íródtak, s csak elvétve latinul, főként katonai környezetben (így a Bou Djem-i légiós tábor osztrakonjai: O. BuDjem). Az osztrakonokból időnként egész archívumokat is lehet rekonstruálni.
A Petrie-osztrakonok említést tesznek egy bizonyos Marcus Iulius Alexanderről, akinek Myos Hormosban és Berenikében voltak érdekeltségei Kr. u. 37 és 43/44 között (O. Petr. 252, 266, 267, 271, 282). Marcus római polgár és alexandriai lakos volt, Tiberius Iulius Alexander bátyja, aki Flavius Iosephus szerint (Ant. XIX. 277) feleségül vette Berenikét, I. Heródes Agrippa zsidó király lányát.
Bereniké Kr. u. 44-ben házasodott újra, aminek oka nyilvánvalóan férje halála lehetett, s ezt igazolni látszik, hogy a Petrie-osztrakonok utoljára 43/44-ben említik Marcust. Érdekes, hogy Marcus abban az időszakban végezte aktív gazdasági tevékenységét, amikor testvére a thébaisi körzet epistratégosaként működött. Ez a tény is arra mutat rá, hogy a Római Birodalomban a közigazgatási funkciók viselése és a gazdasági vállalkozások irányítása nem zárta ki egymást. A Flinders-Petrie által Koptosban felfedezett osztrakonok legjelentősebb gyűjteménye a Nikanór-archívum volt, amelyben több osztrakon is a Marcus Iulius Alexander cégével való kapcsolattartásra utal.

Egyiptomon kívül csak nagyon korlátozott számban állnak rendelkezésre gazdasági vonatkozású osztrakonok. 92 írott cserépdarab került elő a krétai Chersonnisosban a Kr. u. 2. századból, de egyelőre nem tudjuk pontosan, mely termények méréséhez használták a métrétés mértékegységet. Djerba szigetén pedig egy bíborfestő üzem könyvelését találták meg a kutatók.