Dacia bányavidékének feliratkészlete aránylag kevés felhasználható adatot tartalmaz a procuratorok tiszti és közigazgatási szerepéről. Fájdalom idáig egyetlen bányaszabályzat sem került nálunk napfényre. Az elsőt Aljustrel kis bányaközség szolgáltatta 1876-ban. A Compagnie de mineration Transtagane nevű társulat abban az időben egy régi rézbányát kitisztíttatva, egy vastag és mindkét lapján bekarcolt írássorokat mutató érclapra akadtak. A tábla homlokára karcolt III. szám azt mutatja: hogy eredetileg több együvé tartozó tábla létezett s a csonka szöveg kétségtelenné teszi azt, hogy legalább még egy táblányi folytatás is hiányzik. Azonban a metsző úgy látszik munkaközben lényeges hibát fedezett fel s a túlsó oldalon újból kezdi munkáját, úgy, hogy a félbe hagyott és újra kezdett szöveg egymást meglehetősen kiegészíti s a bányaszabályzat 11. pontját sikerült megállapítani. A kezdet és vég megsemmisültek.
A szövegben említett metallum vipascense-ről, az irodalomban, lex vipascensis-nek nevezik e táblát, hivatkozás lévén különben is «e lege metallis dictam, sőt az V. pontban ex lege ferrariarumra is. Ebből kitetszöleg minden bánya vagy kerület megkapta a saját szabályzatát (lex), melyet kifüggesztve köztudomásra juttatott. Ezen a táblán is láthatók a kiszögezésre szánt nyílások. A név Mommsen szerint egész kerület gyűjtőneve s talán a felfedezőre vonatkozott eredetileg.

Mommsen az érdekes tábla korát épen a II. század kezdetére vagyis Traianus uralmi korszakára helyezi; míg Huebner a Flavianusok egyikétől (Vespasianus, Titus vagy Domitianustól) származtatja, minthogy ezektől épen három hispaniai város nyert ilyen érclapokra szabadalomleveleket.
Igaz, hogy a rézbányászat igazgatása és berendezése az aranybányászatéval nem azonos természetű s az itt szóban levő lusitaniai bányaművek bérrendszere a procuratori hivatal teendőiben épen a leglényegesebbeket tévé fölöslegessé. Ezek dacára megbecsülhetetlen adalékul tekinthetjük bányászatunk történetében a lex metalli Vi pascensis, mert ez illusztrálja a procurator administrationalis teendőin felül annak közigazgatási rendeltetését s a bányatermékek kohászati feldolgozása, a bányabérlő kiváltságai mellett az akkori bányaközségek életéről is elég kimerítőleg tájékoztat.
Huebner a Flavianusok valamelyikének Vespasianus, Titus vagy Domitianusnak korára hajlandó e tábla keletkezését helyezni, miután Hispániában épen ezektől három város szabadalomlevele ismeretes. Mommsen egyenesen az I. század végéről, vagy a Π. kezdetéről, tehát Traianus idejéből származtatja, a mi sokkal elfogadhatóbb is, miután Traianusnak a bányászat amúgy is sok üdvös reformot köszönhet.

A lex vipascensis kiváltképen megbecsülhetetlen adalék a bányabérlők és procuratorok viszonyának földerítéséhez. Az egész vipacai kerület a bérlő rendelkezéséhez tartozott s még régi elhagyott bányák felújítása, megnyitása is az ö engedélyétől függött. E bányaszabályzat erejénél fogva (e lege metallis dicta) a fölfedezéstől, vagy megnyitástól számított két nap leforgása alatt (biduo proximo quod usurpaveret occupaverit) a bányabérlőnél társánál vagy ügynökénél (apud conductorem, socium actoremve huius vectigalis) jelentést tenni, a bányailletéket lefizetni tartozott az illető. Bányajogosítványát egy jelző tábla (pittacium) kifüggesztésével igazolja az albérlő oly formán, amint az mai napság is történik a bányakapitánysági engedéllyel. (A lex vipascensis XI. pontja Usurpationes puteorum sive pittaciarium. Fájdalom épen ez érdekes pontnál szakad meg a szöveg folytatása.)

Az állam egész kerületekre megtartott árlejtések útján választá meg főbérlőjét, ki azután kisebb részletek értékesítése által igyekezett a sokszor nagyon is felcsigázott bérösszeget össze teremteni. Az ilyen bányahaszon-béresítéseknél vagy eladásoknál az érték századrészét (centesiana rerum venalium) állami illeték gyanánt le kell fizetni az illetékadó-bérlő kezeihez. Ez illeték fizetése alól csupán a császári parancs (iussu imperatoris) következtében elárusított bányák voltak mentesítve s még ha becsáron alul történt is az eladás vagy haszon-béresítés, a százalék elengedésének hely nem adatott.

Még a kikiáltó hivatalát is haszonbérbe adták a 100 dénáron aluli értékeknél 2%, azonfelül 1%, illette a praecót, kikiáltót. Rabszolgák, teherhordó állatok (öszvér, szamár, ló) után öt darabig egyenkint 3 dénár járt. (II. scripturae praeconii.) Bérlő köteles volt a bányatelepek munkásainak kényelméről, tisztasági igényeiről gondoskodni.

A kincstár költségén készíttetett fürdőt július 1-től, a bérleti évek rendes kezdetétől a következő év június utolsó napjáig haszonbéresítve, reggeli 1-7 óráig (vagyis a mi időszámításunk szerint délelőtti 6 órától délutáni 1 óráig) a nők, 7 órától esti 2 óráig (d. u. 1 - 8 óráig) a férfiak rendelkezésére bocsájtva, amazok 1 as emezek 5 as fürdői díjat fizettek; de a császár procuratoránál alkalmazott szabadosok, rabszolgák, úgyszintén gyermekek és katonák díjmentesen fürödtek.
A fürdő jó karban tartása, az üstöknek havonkénti kisúroltatása, zsírral bekenetése, valamint a víznek naponkénti kibocsátása és «usque ad summam ranam» friss töltése bérlőre tartozott. Fűtőanyagul hulladékfát a kincstártól nyert; de azt más célból nem árúsíthatá el. (III. Balinei eruendi.)

A cipőkészítés, tímárság szintén a bérlethez tartozott s a ki engedély nélkül cipőkészítésen, elárusításon találtatott az érték kétszeresét fizette büntetésül a bérlőnek. Saját használatra s a rabszolgák által uraknak a cipőkészítés engedélyezve volt. Bérlő minden ide vágó vasárút (ex lege ferraria, mint Willmanus megjegyzi, a vasárukra vonatkozó, de elveszett pontra vonatkozik, s egyéb bőrneműt a mesterséghez készletben tartozott tartani, különben ki-ki onnan vásárolhat, honnan kedve tartja. (IV. Sutrini.) Épp úgy haszon-béresítve volt a borbélyság s bérlő engedélye nélkül kontárkodó pénzbírságán felül szerszámait is elvesztette.

A rabszolgák egymást és uraikat nyírhatták. Bérlő köteles volt egy vagy több ügyes hajművészt (artifices) a környékre is kiküldeni, hol küldöttein kívül másnak szintén 5 dénár büntetés terhe alatt (a mi valóban elég magas büntetés) tiltva volt a hajnyírás. (V. Tonstrini.) Épp úgy haszonbéresítve vala a szűcsés szabómesterség, az engedély nélkül betolakodók 3 dénárral lakoltak (VI. Tabernarum fulloniarum.)
Bányászati szempontból sokkal fontosabbak a VII. és IX. fejezetek és céljainkra még becsesebbek, mert a ki a vipascai kerületből (in finibus vipascensis) réz és ezüst ércet, illetőleg salakot (scaurius) vagy annak porát és zúzadékát (rutrimenta = nyers érez) súly és mérték szerint ki akarja mosatni vagy tisztíttatani (én itt az olvasztást értem), vagy kőbányát akar nyitni: ebbeli szándékát a procuratornál 3 nap alatt bejelenti és a munkálathoz saját rabszolgáit, napszámosait tartozik elküldeni. Ebből keletkező tartozásukat (a dénárok száma olvashatatlan) minden hónak lejártával kötelesek a résztvevők a bérlőnél kiegyenlíteni, külön-ben a díj kétszeresével rótták meg. Aki pedig idegen kerületből réz vagy ezüstércet szállított Vipascába, a bérlőnek, vagy üzletvezetőjének minden 100 font után 1-1 dénár kárpótlással tartozott.
Ha azonban a fizetési határnapot az illetők elmulasztják: kétszeresét veheti rajtok a bérlő; sőt jogában állott a kitisztított, összezúzott, előkészített és kiválasztott ércet, a termésköveket, vagy kész lapokat (lausiae) magában a bányában zálog alá vetni, valamint a tartozás kiegyenlítve nincs. E zálogolás azonban nem terjedhet ki a rabszolgákra, vagy szabadosokra, kik uraik vagy pártfogóik szolgálatában eszközük a réz és ezüstolvasztást.
E pontból következtetve Vipasca környékén nemcsak a bányászat, de a kohászat is haszonbérben állott s a főhaszonbérlő, vagy helyettese ezt is alhaszonbérekkel jövedelmezteti. Épp oly érdekes tudnunk, hogy a Vipascába idegen bányákból kiolvasztásra behozott ércek után is súly és mérték szerinti illeték járt a haszonbérlőnek. Ugyanezen jog alá estek a kőbányák. Mindezen illetékek szoros határidőhöz voltak kötve s a késlekedők, makacskodók ellen a bérlő zálogolási joggal élhetett.

A bányaközség lakossága közül egyedül a tanító volt kivéve a metallorum hatósága alól (Ludi magistros a procuratore) metallorum immunes es [se placet). Tehát valamint Rómában és a municipiumokban: itt is fel vala mentve a tanító a községi terhek alól. Nem valószínűtlen ennélfogva, hogy a bányahelységek a kisebb municipiumokkal azonos kiváltságokat élvezték. És Daciára vonatkoztatva Ampelumban két, bár töredékes felirat szintén ezt látszik igazolni.
A két felirat ugyan utóbb megsemmisülhetett s különösen a Corpus Inscriptionum Latin. III. köt. 1308. sz. felirata a zalatnai kohóknak 1848. októberében, a Dobra prefect által felbőszített hegyi oláhság feldulatása alkalmával pusztulhatott el.

Septimius Severus a helyhatósági élet fejlesztésével próbálta új tevékenységre galvanizálni különben is a markomann háborúk alatt majdnem elvérzett Daciát. Az Érchegység éjszaki kijárójául szolgáló Aranyos-völgyet Tordánál a legio V. Macedonicával szállja meg s e szintén bányászatot (só) folytató helységet (Patavissensium vicus) coloniává emeli.
Apulumot, a tartomány katonai székhelyét s az aranyvidék hadászati kulcsát Ilii, viri évenkénti választásával ruházza fel. Az Érchegység harmadik völgynyílásánál (Csigmo, Algyógy) Germizara szintén hálálkodik neki s a negyedik és utolsó kaput képező Vecel = Miciában a katonaságot elavult fürdőjük javíttatása által kötelezi le.
Ha már a lex vipascensis-ből láthatólag, a bányahelységek a kisebb municipiumok kiváltságát élvezték: csodálhatnák-e, ha az Érchegységért és Daciáért annyira érdeklődő Septimius Severus a bányák központját Apuleumot valóban helyhatósági kiváltsággal is emelni igyekezett.

Íme tehát a procurator kezébe volt letéve az illető bányaközségek helyhatósági kormányzata is. Sőt hatásköre egyes a bányászszemélyzet ruházati kellékeinek előállítására hivatott iparágak ellenőrizésére is kiterjedt s úgyszólván tőle függött nemcsak a bányászok, de egyúttal egy csomó más üzletember boldogulása is. Állása annyira bizalmi volt, hogy a császár nevében, belátása szerint intézi a haszon-béresítéseket és elárusításokat. Bőven elég alap volt e szerint a hivatali hűség és szorgosság megkövetelésére.

Nagy bérleteknél még több függött a procurator szigorú becsületességétől és szakértelmétől. Úgyszólván ellenőrizhetetlenül kezeié a bérjövedelmeket, melyeket a bérlők munkásai, rabszolgái után, belátása szerint vetett ki. Öt illeti az ilyen bérállomások (statio) kereseti kimutatásának hitelesítése és utalványozása. Rendeletéi egyenesen a császár nevében keltek Csupán igazságszolgáltatási tekintetben volt korlátolva, mennyiben a proconsul, proprietor illetőleg legatus; olykor a katonai parancsnok, sőt jelentéktelenebb bányaterületeken a tartományi finánc-procurator látta el a bűnfenyítő ügyeket.
Mégis, mint a sirmiumi terjedelmes kőfejtőnél fentebb láttuk, a katonai parancsnok ügykörébe volt osztva a bűnesetek ellátása s a bűnösök megfenyítése. Egy lázadás alkalmával Paliestinában a procurator által letartóztatott izgatókat szintén a katonai parancsnoknak szolgáltatták ki, további eljárás végett.

Azonban a procuratori hivatal a hozzá tartozó műszaki és közigazgatási teendők mellett egyúttal bányarendőri és bányabírósági feladatot is szolgált. Azt mondhatnánk, hogy a napjainkban működő bányaigazgatóságok, bányabírósági teendőkkel felruházott törvényszékek, valamint a bányabiztosságok és kapitányságok összes ügyköre a procurator aurariarum kezében összpontosult. Részemről a Daciában észlelhető cimezési különbségek dacára a procurator aurariarum; procurator augusti, vagy augustorum, vagy procurator titulusok bármelyikének birtokában állott bányaigazgatók mindenikénél egyenlő hivatali hatáskört feltételezek, és az ügymenet elválaszthatatlanságának tudatában nem igen képzelhetem el, hogy a katonai osztály biztossági és kriminális teendőin kívül egyebekben bárkivel s akár a procurator apulensissel vagy pénzügyi igazgatóval is osztoznia kell a bányaigazgatóinknak.
A különbség csupán a származásra nézve áll, a mennyiben kezdetben itt is a császári ház kipróbált hűségű libertusai, mint Marcius Ulpius Hermias (augusti libertus 1312.) s a minő Neptunalis az előbb tabulariusságot viselt aug. lib. jöttek alkalmazásba. Papirius Rufus (1311.) és a többi procurator augusti titulus birtokosai már lovagi renden levők valának és élvezték a Hadrianus által életbeléptetett társadalmi és polgári előnyöket.