A kerámia és az üvegáru előállítása elsősorban Etruria és Campania városaiban volt jelentős, legfontosabb központjuk Arretium (Arezzo), illetőleg Puteoli (Pozzuoli) volt. Ezeknek a műhelyeknek a készítményei a leletek alapján megállapíthatóan eljutottak Galliától a Skandináv-félsziget területéig, illetőleg Szíriától a mai Szovjetunió déli vidékeire is. Különösen keresettek voltak az etruriai finom, élénkvörös mázas, domborműves díszítésű agyagedények, étkészletek, mécsesek. Ezek összefoglaló elnevezése, a terra sigillata onnét származik, hogy díszítésüket előre elkészített, pecsétnyomószerű mintákkal (sigillum) képezték ki.
Az egyes műhelyek készítményeiken a tulajdonos, a mester nevét is feltüntették. Ennek alapján gyakran távoli vidékek leleteinek eredete is pontosan megállapítható, néha még az egyes darabok készítőjének a neve is. Továbbra is jelentősek voltak egyes régebbi görög keramikus központok, így Rhodos, Knidos és Thasos szigete. Mindjobban fellendült a pergamoni agyagművesség is. A birodalom nyugati tartományai közül Gallia hamarosan Itália verseny-társa lett, először csak az egyszerűbb, olcsóbb árucikkek, majd idővel az igényesebb készítmények terén is.
A szövőiparban, elsősorban a gyapjúfeldolgozás terén Itáliában Apulia vezetett, ami érthető is, minthogy a területén tenyésztett juhok adták a legfehérebb, a legfinomabb és leghosszabb szálú gyapjút. Jelentősek voltak Itáliában még az északi területek gyapjúfeldolgozó műhelyei is. Itálián kívül elsősorban azokon a területeken lendült fel a szövőipar gyapjúszövet és lenvászon elő-állítása -, ahol a festőipar is fejlett volt. Tehát főként Szíriában, Kis-Ázsia nyugati partvidékének régi görög városaiban, valamint Alexandriában.
Igen fejlett volt a campaniai városok ötvös és bronzfeldolgozó ipara is. A campaniai bronzáru birodalomszerte igen elterjedt volt, s főleg az északi tartományokba szállították. A szükséges nyersanyagok közül a vasat a közeli Elba szigetéről, az ónt Hispániából, Nyugat-Galliából és Britanniából importál-ták. Érthetően fontos szerepet játszott ezen a téren is Puteoli, a mindjobban fellendülő kikötőváros. A fémedények készítése Alexandria mellett Capuában volt a legjelentősebb.
A campaniai városok közül legjobban ismerjük gazdasági szempontból is Pompeiit. A város már Cato korában is jelentős központja volt a mezőgazdasági eszközök előállításának. Sulla ideje után, majd Augustus kormányzata alatt még más iparágak is fellendültek itt, elsősorban a szövő és ruházati, valamint az élelmiszeripar.
A Vezúv kitörése során elpusztult város épületei közül többet eredeti alakjában megőrzött a rázúduló lávatenger. Az ásatások a luxusvillák mellett számos új típusú építményt is feltártak: az elárusító és raktárhelyiségekkel körülvett lakóház, az ekkor kialakult üzletház példányait.
Augustus idejében indult különös virágzásnak az észak Puteolijának nevezett Aquileia, a terület legfontosabb ipari és egyben kereskedelmi központja. A város fejlődése jól szemlélteti a korabeli északi hódítások gazdasági jelentőségét is.
A város környékén letelepített veteránok rövid idő leforgása alatt virágzó szőlőültetvényeket varázsoltak a város köré, s a Duna vidéke felé irányuló ki-vitel révén gyorsan meggazdagodtak. A borért cserébe kapott borostyánkő fellendítette a város feldolgozóiparát, a környékbeli hegyekben talált féldrágakövek és a Virunum mellett feltárt aranylelőhelyek és ékszer-művesség felvirágzását eredményezték. A környéken található jó minőségű agyag és homok a helybeli kerámia és üvegipart látta el nyersanyaggal. Noricum elfoglalásával vashoz jutottak, ettől kezdve az aquileiai műhelyek nagy mennyiségű mezőgazdasági eszközt és fegyvert állítottak elő. Különösen kedvező volt a város helyzete az észak felé irányuló kereskedelem szempontjából, amit a maga készítményeinek értékesítése és a dél-észak közötti közvetítő kereskedelem révén egyaránt kiaknázott.
A birodalom legjelentősebb Itálián kívüli ipari és egyben kereskedelmi központja Alexandria volt. Az egyiptomi kikötőváros iparosműhelyeinek a termelése a principatus kezdetén addig soha el nem ért színvonalra emelkedett. Alexandria a saját termékeiből az egész civilizált világba a birodalom határain túlra is szállított papiruszt, üvegárut, gyöngyöt, illatszert (elsősorban tömjént), fémedényt, ezüst étkészleteket stb. Szövő és festőiparáról már fentebb megemlékeztünk.
A gyapjútakarók, színes szövetek, a festett, finom lenvászon készítése terén az egyiptomi áruhoz hasonló színvonalat értek el a szíriai és kisázsiai műhelyek is. A szíriai ékszerészek ugyancsak méltó versenytársai voltak az alexandriaiaknak. Szíria üvegiparának fellendülését nagyban elősegítette az, hogy itt találták fel és tökéletesítették az üvegfúvás eljárását. A nyugati tartományok közül a leggyorsabban Gallia kézműves műhelyei fejlődtek, elsősorban a kerámia és ruházati ipar.
Az idők folyamán Itália és a tartományok között e téren is kiegyenlítődött a korábbi fejlődésbeli eltérés; a gazdagabb nyersanyagkészlettel rendelkező területek ipara természetszerűen mindinkább megerősödött, Itália lassan el-szegényedett.