Α császárkorban a házasság törékeny kapcsolattá alakult. Messze tűnt az az idő, amikor a házasságtörésen rajtakapott feleséget a férj akár meg is ölhette. A római nő jogot formált arra, hogy hódíthasson, sőt, néhányan nyíltan vállalták házasságon kívüli kapcsolatukat. A találkákra sok alkalom nyílott, hiszen a római nő szabadon járhatott-kelhetett, kísértethette magát csábos fiatalemberekkel a sétányokon, parkokban, színházakban.

A lakomák is jó alkalmat kínáltak egy kis korrumpálódásra az asztalszomszéddal. Ovidius híres művében, az Ars amatoriában (A szerelem művészete) összefoglalta, hogyan lehet felkelteni egy nő érdeklődését: például a cirkuszban a kényelmetlen ülésre, egy ismeretlen hölgy háta mögé csúsztatunk egy párnát, vagy lakomázás közben ujjunkat belemártjuk a borospohárba, és a borral titkos üzenetet írunk az asztalra.

Róma városa kiváló vadászterülete lett a próbálkozóknak, akik valamennyien reménykedhettek, hogy egy-egy vállalkozó kedvű zsákmányra lelnek. S az asszonyok is ismertek jó néhány csábító módszert. Szépségüket sok mesterkedéssel megsokszorozták, megtanultak szépen társalogni, harmonikusan mosolyogni. „Menjen a lány, láttassa magát a tömegben, a nép közt, oly sok férfi között tán akad egy neki is.”


(Bede Anna fordítása)