logo

III Martius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A házassági törvények.

Romulus, mint már előbb említettük, az új város megerősítése céljára szigorú házassági törvényeket hozott, amelyek azután a későbbi idők folyamán módosultak. A Capitoliumra kifüggesztett érctáblán négy tételes törvénye jelent meg, amelynek első paragrafusa az elrablott sabin-nőket férjük társának nyilvánította, akik vagyonközösségben élnek egymással s az asszony férjének minden jogában és megillető tiszteletében osztozik.
A második pont az elrablott nőknek további rablását tiltja el, e célból megparancsolja, hogy az úton a nőket nemcsak megtámadni nem szabad, de a férfiak bizonyos távolságra tartsák magukat tőlük minden nyilvános helyen.
A harmadik pont megtiltja a férfiaknak, hogy az utcán meztelenül mutatkozzanak, avagy beszédeikkel bárhol ostromot intézzenek egy patricius nő ellen. A negyedik pont végre az összes római asszonyok három főbűnét állítja fel: a házasságtörést, a gyermekelhajtást és a „kulcsok eltulajdonítását”. Valószínűleg a közös vagyon egyoldalú megdézsmálását.

Később azután még két paragrafussal egészítette ki Romulus e házasság-törvényét a házasságtörő asszony férje teljes hatalmába adatik, annak élete és halála fölött rendelkezik, azután pedig, hogy az ittas asszony azonosnak vétetik a házasságtörővel. A kőfallal körülvett Róma íme vasmarokkal őrzi a házasság szentségét, annyira, hogy sokszor, mint azt majd látni fogjuk: a házasságtörés büntetése utálatosabb volt, mint maga az a bűn, aminek megtorlása miatt azt elkövették.
Mint minden társadalomi irányító intézmény, vagy túlzottan kifejlesztve, vagy csupán üres formák közt marad fenn az idők további folyamán, úgy Romulust is a patricius nők tisztaságának védésében túlszárnyalta Numa Pompilius, ki a Vesta-szüzek kollégiumát alapította, fölépítette a Vesta-templomot, ahol a szüzesség szimbóluma gyanánt az örök-tüzet ápolták.

A Vesta-szüzek a kollégiumba való lépésüktől számított harminc esztendőn át őrizték a szent-tüzet s vele a magukét. És aki a fogadalmat megsértette, az az élve eltemetés veszélyének tette ki magát, a férfit pedig, aki a fogadalom megszegésére bírta reá valamelyik Vesta-szüzet: halálra korbácsolták a meggyalázott szerzet tisztán maradt papnői. Történelmük mindössze tizennyolc szentségtörésről ad számot.
A házasságtörő asszonyt meztelenre vetkőztetve, a piacra vitték ki, ott egy kőhöz kötötték, ahol a szidalmak, a gúny és a tömeg-ocsmányság minden szennyét volt kénytelen átszenvedni néhány órán át, azután felültették egy szamárra és az ócsárló tömegtől körülvéve, így hurcolták végig a városon. És ez volt a büntetések enyhébb neme.

Voltak idők és már szomszédos helyek a rómaiak e korszakában, amikor a szamarat állítólag arra használták fel, hogy az megbecstelenítse a szerencsétlen áldozatot s a szamár után az következhetett, akinek kedve volt hozzá. Mielőtt a nap lealkonyodott volna, az áldozat már rendesen halott volt. A szamárnak az ilyen exekucióknál szimbolikus jelentése volt, emlékeztetésképpen arra a szamárra, amely az alvó nymphát, Kybelet azzal mentette meg Priapus ölelésétől, hogy közeledtére hangosan ordított s a nympha fölébredt.
Ennek a naiv mesének mégis olyan hagyomány-ereje volt, hogy a házasságtörő asszonyt követő tömeg – különben egész stílszerűen - i-át ordítva haladt végig a városon.
Gyakoriak lehettek a házasságtörő asszonyokkal – valószínűleg inkább csak a plebejus-nőkkel - való e szégyenteljes exekuciók, mert Róma külvárosaiban külön erre a célra való házak voltak, ajtóik fölött szamárfejjel. A háznak pinceszerűen elhelyezett cellái voltak, a melynek ablakán a kíváncsi tömeg az utcáról végignézhette az exekuciót. Az oda hurcolt s meztelenre vetkőztetett asszony háttal lép be börtönébe, a padlón csak szalma van s mialatt a hóhérlegény erőszakot tesz a meghurcolt nőn, az utcán állók kockavetéssel sorsolják ki, hogy melyiköjük következzék utána.

A házasságnak háromféle nemét vezették be Rómába, részben maga Romulus, részben utódai. Az első volt - amelyet már föntebb megemlítettünk – a confarreatio, röviden azt mondhatjuk: a patriciusok házassági formája.
Az esküvő vallásos szertartása egy búzakenyérnek megosztása és közös elfogyasztása körül forgott. Ez Romulus által csak a patriciusok részére volt megengedve, mint ahogy háromszáz évvel később a decemvirek idejében törvény volt, hogy patricius csak patriciussal köthet házasságot. Ez az egyetlen házasság, amelyben a nőnek politikai és bizonyos magánjogi tekintetben egyenlő joga van a férfival, így ebben a házasságban a nő örökölhetett és örökséget hagyhatott hátra. E házasságban tehát a szolgaságnak nincsenek meg azok a jelei, amelyek a plebejusok két házassági formájánál: a coemptio-nál és az usucapio-nál megvoltak.

A coemptio, a plebejusok legális házassága, csak egy harmadrészben teszi szabaddá a nőt a férfitől. Ennek az elvnek jelzéseképen az esküvőnél a nő három pénzdarabot hoz az oltárhoz, egyet átad a férjnek, kettőt megtart magának: egy harmadrészben kiváltotta magát a férfitól.
A harmadik házassági forma, az usucapio, határidőre kötött együttélés volt, az elfogadott ágyasság.
A házasság eme harmadik formája: az usucapio voltaképen nem volt más, mint kezdetben a szokás, későbben már a törvény által is szentesitett konkubinatus, vagy mondhatjuk: határidőre kötött házasság. Amiről a modern amerikai feministák mint új eszméről beszélnek most, a határidőre kötött házasság eszméjét íme a római birodalom első századaiban megtaláljuk. A nő törvényes gyámjának beleegyezésével kötelezte magát, hogy egy esztendőn át közösségben él a részéről elfogadott férfival.

Kétségtelen, hogy a házasság e harmadik formája már a fel-felbukkanó tömeg-prostitució elől való menekvés igyekezete volt. Minél inkább szigorították a házassági törvényeket, minél inkább gyakran került a sor a szigorú házasságtörési törvények végrehajtására, annál inkább választották
Róma leányai az usucapio szabadabb kötelékét, sőt gyakori volt, hogy ha látták a nők, hogy viszonyuk a fölfedeztetést vagy a tettenérést alig kerülheti el, elmentek a cenzorhoz és kéjnőkként jegyeztették be magukat, lemondva polgári jogaikról, nehogy polgári jogaik épségben tartása mellett mint házasságtörő asszonyok megköveztessenek.
A határidőre kötött házasság - annál inkább, mert a kikötött időn túl mindenik fél kívánságára, egyszerű bejelentés által felbontható volt - annyira divatba jött, hogy lassankint megszorították föltételeit, így Aurelian császár döntő csapást mért az usucapio intézményére, amikor törvénybe iktatta, hogy konkubinatusba csak felszabadított vagy tényleges rabszolgaságban levő nő emelhető.

A gyermekek nem ismertetnek el római polgároknak. Ettől kezdve az usucapio nem volt más, mint az otthonositott prostitució és a nők férjük teljes kénye-kedvére voltak hagyva, a törvény előtt alig találtak oltalomra. Annak bizonyítására, hogy Róma a házasságot csak a törvényes, vagy helyesebben mondhatjuk: törzskönyvezett gyermeknemzés és nevelés érdekében védte és a prostituciót is csak ott üldözte, ahol ez a gyermek törzskönyvezettségének hitelességére lehetett veszedelmes; emlékezzünk meg az akkori időben mindenütt, minden népnél elterjedt pederastiáról.

A nemes polgároknak hallgatólagosan eltűrte, hogy férfiakat használjanak, csak azt büntette, ha e nemes férfiak más férfinak e célra odaadták magukat. Tehát közülük csak a passzívakat üldözte. Míg a plebejusok és rabszolgák részére még ezt is megengedte. (Lex Scantinia.)



Fenyves László.