logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Az apai hatalom - A római család

Szinte hihetetlen, hogy a világhatalom jelképévé vált Róma szó egykor az itáliai félsziget kicsiny városkái közül az egyiket, méghozzá nem is a legjelentékenyebbet jelentette. Ugyancsak meg kell erőltetni képzeletünket, ha magunk előtt akarjuk látni a mai Róma helyén az alacsony halmokon tölgyfák közé épített házikókat, a forgalmas sugárutak helyén elterülő mocsaras völgyeket. Ennek a primitív Rómának lakói pásztorkodással és földműveléssel foglalkoztak: parasztok voltak.
Paraszti életformájukat és gondolkodásmódjukat akkor is megőrizték, amikor a mocsarakat lecsapolták, és Rómát lassacskán városias jellegűvé építették ki. Gazdálkodási módjuk és életvitelük egészen más családi rendet igényelt, mint a mai társadalom. A parasztgazdaság: a föld, a ház az istállóval, a jószág és a rabszolgák olyan egység, amely csak egységes irányítás mellett életképes. Ezért a római családfő: a „pater familias" élete végéig korlátlan hatalommal rendelkezett családtagjai fölött. Családjának bírája is volt, és ebbe a jogába sem az állam, sem más nem szólhatott bele. Az egyetlen, inkább erkölcsi, mintsem jogi jellegű korlátozás az volt, hogy súlyosabb ügyekben illett meghallgatnia a közeli rokonok véleményét. Fontos körülmény az is, hogy a családban minden vagyon az apáé volt. A családtagoknak, akár gyermekek voltak, akár felnőttek, nem lehetett vagyonuk. A paraszti gazdaság mindennemű jövedelme az apáé lett.
Ez a paraszti család tágabb kört ölelt fel a mai családnál. Az apa hatalma alá tartoztak mindazok, akik a közös gazdaságban dolgoztak, tehát fiai és lányai - koruktól függetlenül -, sőt a felnőtt fiú felesége is. Következésképpen a férjhez ment lány átkerült a férje családjába, és nem tartozott többé apja hatalma alá.

A családfői hatalmon belül megkülönböztették az apai és a férji hatalmat: a „manus"-t. Ha a házasságot megfelelő, ezt a célt szolgáló jogi formák is kísérték, akkor a férj megszerezte felesége fölött a hatalmat, az asszony kivált saját családjából, és férje famíliájába került át. A családfő halála azt eredményezte, hogy önállóvá váltak mindazok, akik közvetlenül állottak hatalma alatt: a felesége, a fiai és a lányai. Az unokái a tulajdon apjuk hatalma alá kerültek, a családfő menye pedig a férje uralma alá.
Az apai hatalomból, a szigorúan központosított családi kötelékből eredt az a rokonsági rendszer, amelyet a rómaiak "agnát" rokonságnak neveztek, és szembeállítottak a mai értelemben vett vérrokonsággal: a "kognát" rokonsággal. Gaius jogtudós így magyarázza ezt a különbséget:

„Az agnát rokonok pedig azok, akik a férfi nemhez tartozó személyek révén rokonai egymásnak, akik mintegy az apán keresztül rokonok. Ilyenek például az ugyanattól az apától született fivér, a fivér fia, valamint unokája, továbbá az apai nagybácsi és annak fia, valamint unokája. Azok viszont, akiket a női nemhez tartozó személyek kötnek össze rokonsággal, nem agnát rokonok, hanem a természetes jognál fogva egymás rokonai. Ezért az anyai nagybácsi és nővérének a fia között nem agnát, hanem kognát rokonság áll fenn. Ezenkívül az apám vagy anyám nővérének a fia sem agnát rokonom, hanem kognát rokonom, és fordítva: én is ugyanolyan jog szerint vagyok az ő rokonuk, mivel a megszületettek nem az anyjuk, hanem az apjuk családját követik."
(Gai. Inst. 1.156.)

Míg tehát a mai és a római úgynevezett kognát rokonság szerint kinek-kinek apai és anyai rokonai vannak, az agnát rokonság az apai ágra korlátozódik. Azok számítottak egymás agnát rokonainak, akik közös családfőre tudták visszavezetni származásukat. Szinte hihetetlen, hogy a korlátlan apai hatalomhoz a rómaiak mindvégig csökönyösen ragaszkodtak. Amennyire érthető, indokolt és logikus volt ez a családi rend a kezdetleges paraszti társadalomban, annyira idejét múlta a nagybirtokosok és a kereskedők világbirodalmában.
Kevéssé lehetett célszerű, hogy egy javakorabeli férfi, aki maga is több gyermek apja, teljesen vagyontalan lehetett pusztán azért, mert apja még élt. A rómaiak azonban nem voltak hajlandók ezt az elvet föladni, sőt - úgy tetszik - egyenesen büszkék voltak rá. Mindössze annyi történt, hogy némiképp korlátozták az apa hatalmát, kerülő úton valamelyes vagyoni önállóságot biztosítottak felnőtt fiainak, és az öröklésnél elismerték a kognát rokonságot is. Gyökeres reformra sohasem került sor.


Apai hatalmunk alatt állnak továbbá azok a gyermekeink, akiket törvényes házasságban nemzettünk; ez pedig a római polgárok saját joga.
Gaius D. 1. 6. 3.


A római polgárok ugyanis vagy családapák, vagy családfiúk, családanyák, végül pedig családleányok. A családapák azok, akik önjogúak, akár felserdültek, akár serdületlenek; hasonlóképp a családanyák, családfiak és családlányok azok, akik más hatalma alatt állnak. Mert aki tőlem és feleségemtől születik, az az én hatalmam alatt áll; továbbá, aki fiamtól és feleségétől születik - tehát fiú és lány unokám - hasonlóképp az én hatalmam alatt áll, miként fiú és leány dédunokáim és így tovább.
Ulpianus D. 1. 6. 4.


A nagyapa halálakor a fiúági unokák a fiú, vagyis apjuk hatalma alá szoktak kerülni. Hasonlóképp a dédunokák, és így sorra, vagy a fiú hatalma alá kerülnek, amennyiben ilyen él, és a családban maradt, vagy pedig szülője helyére, aki a rangsorban hatalom alatt előttük áll. E szabály nemcsak a vér szerinti leszármazó kra, hanem az örökbe fogadottakra is vonatkozik.
Ulpianus D. 1.6. 5.


Nem csupán vér szerinti gyermekeink állnak hatalmunk alatt, mint ahogy azt már elmondottuk, hanem azok is, akiket örökbe fogadtunk. Az örökbefogadás két úton történhet, vagy az egész nép hozzájárulásával, vagy a hatóság, mint például a preator hatalma alapján. Az egész nép hozzájárulásával az önjogúakat fogadjuk örökbe, és ezt az örökbefogadási formát adrogatiónak nevezzük, ugyanis megkérdezik az örökbefogadót, azaz felszólítják nyilatkozattételre, kívánja-e az örökbefogadandót törvényes gyermekének tekinteni, az örökbefogadandóhoz is kérdést intéznek, hozzájárul-e ehhez. További kérdést intéznek a néphez is, hogy jóváhagyja-e mindezt. A tisztségviselők hatalma alapján azokat fogadjuk örökbe, akik szüleik hatalma alatt állnak, akár elsőfokú leszármazók, amilyen a fiú és leánygyermek, akár többedfokúak, amilyenek a mindkét nembéli unokák és dédunokák.
Az örökbefogadásnak arra az alakzatára, amely a nép közreműködésével történik, csak Rómában kerülhet sor, egyébiránt a provinciában, a helytartók előtt is folyhat. A nép közreműködésével nem lehet örökbe fogadni nőket, ugyanis ezt így tartották helyesnek, mégis a praetor előtt vagy a provinciákban a proconsul, illetve a legatus előtt nőket is szoktak örökbe fogadni.
Volt idő, amikor megengedték, volt, amikor tiltották, serdületleneknek a nép közreműködésével történő örökbefogadását. Manapság dicső császárunknak, Antoninus Piusnak egy, a pontifexek papi kollégiumához intézett leirata szerint, ha az örökbefogadásnak törvényes követelményei megvannak, akkor bizonyos feltételek mellett megengedett. Az örökbefogadás a praetor, sőt a provinciákban a helytartó, illetve a legatus előtt korra való tekintet nélkül véghez vihető. Közös vonása mindkét örökbefogadási formának az, hogy azok is fogadhatnak örökbe, akiknek saját gyermekük nem lehet, mint pl. a nemzésképteleneknek.
Mindazonáltal nők örökbefogadók semmiképpen sem lehetnek, ugyanis még természetes leszármazóik sincsenek az ő hatalmuk alatt.
Továbbá az, aki a nép közreműködésével, a praetor előtt vagy a tartomány elöljárója előtt fogadott örökbe valakit, jogosult az örökbefogadottat másnak is örökbe adni. Mindkét örökbefogadáskor felmerül a kérdés, hogy örökbe fogadhat-e fiatalabb nála idősebbet.
Gai. Inst. I. 97-106.


Mindaz, amit hatalmunk alatti gyermekeink - nem különben mindaz, amit rabszolgáink akár mancipatio, akár átadás útján, akár stipulatióval”, akár bármely más jogcímen szereznek, azt mind nekünk szerzik. Ugyanis annak, aki hatalmunk alatt áll, semmi néven nevezendő saját vagyona nem lehet. Épp ezért, ha valaki örökössé nevezi őt, csak a mi parancsunkra fogadhatja el az örökséget, és ha a mi utasításunkra elfogadta azt, éppúgy nekünk szerzi meg, mintha minket neveztek volna meg örökösül. Értelemszerű, hogy a hagyományokat is az ő révükön, mi kapjuk.
Gai. Inst. 2. 87.


A családfiút, ha közügyekben jár el, azaz hivatalt visel, vagy ha például gyámul rendelik, családfőként kezelik.
Pomponius D. 1. 6. 9.


A gyermekek a szülői hatalom alól emancipatio útján szabadulnak fel, oly módon, hogy miután mancipálták"" őket, elbocsátják a hatalomból. Hogyha a fiúgyermeket háromszor mancipálták, és háromszor bocsátották el, ezzel önjogúvá válik, ugyanis ezt parancsolja a tizenkéttáblás törvény a következő szavakkal:
„HA AZ APA FIÁT HÁROMSZOR ELADJA, A FIÚ SZABADULJON APJA HATALMÁBÓL." A fiún kívül a többi gyermekek és unokák nemükre való tekintet nélkül egy mancipatio és egy elbocsátás útján lesznek önjogúak.

Az apa halála esetén, fia és lánya önjogúvá lesz. Ezek szerint a nagyapa halála esetén az unokák is önjogúakká válnak, de csak abban az esetben, ha a nagyapa halála után nem jutnak apjuk hatalmába. Ez az eset akkor, ha a nagyapa halálakor az unokák apja már nem él, vagy már korábban őt is elbocsátották az apai hatalom alól, hiszen ha a nagyapa halála idején apjuk még maga is az ő hatalma alatt áll, akkor a nagyapa halálával az apa hatalma alá jutnak. Ha az apát vagy fiát száműzték, akkor az apai hatalom megszűnik, mivel a száműzött nem számít rómainak, idegenné válik. Márpedig sem idegen nem tarthat hatalma alatt római polgárt, sem pedig római polgár idegent.
Ha az apa az ellenség fogságába kerül, az ellenség rabszolgájának tekintendő, mégis, ha visszatér, az ún. hátsó küszöb jogán minden korábbi joga helyreáll. Apai hatalma függőben marad arra az időre, amíg az ellenségnél tartózkodik, de mihelyt visszatér, ismét hatalmában tartja majd fiát. Ha az ellenségnél hal meg, fia önjogúvá válik. Ha a fiú kerül hadifogságba, hasonlóképpen a hátsó küszöb joga szerint rá nézve is fel van függesztve az alatt az idő alatt az apai hatalom.
Azok sincsenek szüleik apai hatalma alatt, akiket Jupiter papjává avattak, vagy akik a Vesta-szüzek sorába léptek.
Ulpianus Tit. 10. 1-5.


A gyámság Servius meghatározása szerint a ius civile által kialakított és megengedett intézmény, amely az önmaga megvédelmezésére életkora miatt még nem képes, szabad ember fölötti, az ő oltalmazását célzó és érdekében álló hatalmat és beavatkozást jelenti.
Paulus D. 26. 1. 1. pr.


A családfőknek joguk van ahhoz, hogy hatalmuk alatt álló gyermekeik számára, pontosabban serdületlen fiaiknak, [80] továbbá serdületlen - de felserdült lánygyermekeiknek is, még ha férjnél vannak is -, végrendeletileg gyámokat rendeljenek. Őseink ugyanis azt akarták, hogy a felserdült nők is, mivel felületesek és könnyelműek, gyámság alatt legyenek. így tehát, ha valaki fiú- és lánygyermekének: végrendeletileg gyámot rendelt, és a gyámoltak felserdültek, az ifjú szabadul a gyámság alól, ezzel szemben a lánygyermek változatlanul gyámolt marad.
Gai. Inst. 1. 144-145.


Elbirtoklással férji hatalom alá a nő akkor került, ha egy esztendőt megszakítás nélkül házasságban élt; így mintegy az egyévi birtoklással szerezték meg a férji hatalmat. Ennek eredményeként férje családjába került, jogilag úgy, mintha annak lánya lenne. A tizenkéttáblás törvény ezért biztosította, hogy ha a nő nem akarna ily módon férji hátalom alá jutni, évenként három egymást követő éjszakát férje házán kívül töltsön, annak érdekében, hogy az elbirtoklási időt, azaz a férji hatalom elbirtoklását megszakítsa. Ezt az egész rendelkezést részben jogszabályok hatálytalanították, részben e rendelkezéssel ellentétes szokás feledtette el.
Vallási szertartás (confarreatio) révén jutnak férji hatalom alá a nők egy bizonyos áldozat bemutatásával, midőn Jupiter Farreusnak tönkölylisztből készült áldozati kenyeret mutatnak be. Innen származik a cselekmény neve, a confarreatio. E jogviszony létrehozása érdekében ezenkívül még ünnepélyes szavakat mondanak és cselekményeket végeznek tíz tanú jelenlétében. Ez a jogintézmény még napjainkban is ismeretes, ugyanis magasabb rangú pappá, úgy mint Jupiter, Mars, Quirinus papjává csak az lehet, nem kevésbé a legfőbb vallási méltóságra csak az tarthat számot, aki ilyen kötelékből származik, továbbá maga is ilyen kötelékben él.
Coemptio-val pedig mancipatio útján kerül a nő férji hatalom alá. Ez egy bizonyos jelképes adásvétel, amelyben nem kevesebb, mint öt felnőtt korú római polgár tanúskodik; ennek során a mérlegtartó jelenlétében veszi meg az asszonyt az, akinek a hatalma alá kerül.
Gai. Inst. 1. 108-113.


Forrás: Diósdi György - A Római jog világa