logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A házasság történeti fejlődése

A házasságnak is van története, fejlődése, virágzása, hervadása. A nagy állami alakulások, vallásos érzelmek, aristokratia előtérbe lépése, a műveltség, szokások, erkölcsök sokat módosítanak a házasság iránti nézeteken. A legrégibb időkben inkább magán családi szempontból nézték Rómában a házasságot, mely felette ritkán került a nyilvánosság elé; a köztársaság közepe óta azonban folyvást növekedő figyelemmel kísérte az állam és sokban szabályozta.

A férji hatalom (manus) korlátlanságának idejében kötött szigorú házasság a legmerevebb realuniot sőt unificatiot eredményezte; a manus nélküli házasság pedig csak personalis uniót hozott létre melyet a kereszténység behatása folytán dualismussá fejlesztett a törvény, de csak a művelt újkor emelt a paritas színvonalára.
A rendkívüli kiterjedésű családfőnöki hatalom Rómában annyira alárendelte mind a gyermeket mind a hitvestársat, hogy a házassági intézmény önállóan nem fejlődhetett. A nő alig volt egyéb, mint ura természeti vonzalmának viszonzója s az utódok iránti remény megvalósítója; eszköz nem öncél.

A családfőnöki hatalomnak két fő ágát a férji és az apai hatalom képezte. Az asszonyoknak előbb sikerül kiemelkedni az alárendeltségből, mint a gyermekeknek: a férji hatalmat az apai hatalom kezdi ellensúlyozni, sőt a műveltség terjedésével túlszárnyalni, mely versengésnek eredménye lett, hogy az apai hatalom esetről esetre kezdi háttérbe szorítani a régi manust. így szaporodtak a manus nélküli házasságok, melyekben a nő csak annyiban volt alárendelve férjének, mennyiben a házasság természete, a házassági egyezkedés, meg a nő apjának hatalma engedte. Most már a feleség férjével nem forrt oly bensőleg össze, hogy az apai parancsszó bármikor el ne választhatta volna őket.
De már Ulpianus korában követelte a szokásjog az apától ne acerbe patriam potestatem exerceat. Már ekkor nem tűrte a közvélemény, hogy az apai önkény felbonthassa a boldog házasságot s Paulusból tudjuk, hogy bene concordans matrimonium separari a patre divus Pius prohibuit, sőt a férj jogot nyert nejét bárkitől, még ennek apjától is visszakövetelni (interdictum de uxore edenda). Azonban noha az önkényes visszakövetelés által többé el nem vonliatá az apa leányát ennek férjétől, mindamellett a házasságkötésnél döntő hatalma érintetlenül maradt sok időre.

Régi jog szerint a férjhezmenetel vagyon jogilag nem tette függetlenné a nőt. Ha manus-házasságban halt el utána, mint kinek minden vagyonjoga még életében végleg férjére szállott át, gyermekei mit sem örökölhettek, ha pedig manus nélküli házasságban múlt ki, még a XII. tábla szerint sem örökösödtek utánna ab intestato gyermekei, hanem amely családból való volt a nő, ugyan arra nézett a törvényi öröklési jog; csak Marcus Aurelius és Commodus idejében mondja ki a tanács, hogy az anya után ki nincs manus alatt, törvényileg örökölnek gyermekei.
A feleségnek a családfőnöki hatalom alóli kiemelkedését nem kevéssé biztositá az, hogy a férjnek korlátlan büntető hatalmát, mely házasságtörés esetén élethalálra terjedt, a lex Julia de adulteriis korlátozta s nagyi-észt a bíróságra s a vétkes nő apjára ruházta. Constantinus azonban eltörli az apának azon jogát, hogy leányát, bárha házasságtörésen érik is kivégezhesse. Róma történetének elején a családfőnöki hatalom mindkét ága t. i. a férji és apai hatalom bilincse nehezült a házasságra; eme bilincset tágítgatná a köztársaság s lehullni látta a kereszténység ifjú kora.
A manus mellett kötött házasság régen ép úgy előfordult a plebeusoknál, mint a patríciusoknál. Hihetetlen, hogy az egyszerű rend-különbségen oly két különböző természetű és hatályú házasságot szervezett volna ugyanazon Róma polgársága, a mily eltérő a manus melletti és nélküli házasság. Canulejus törvénye óta (445. Kr. e.) az egybekelést azon okból, hogy az egyik házasuló fél nem patricius, megtámadni nem lehetett.

Ez idő után a polgári jog szerinti házasság (matrimonium justum seu legitimum azaz matrimonium juris civilis) ellentétét azon egybekelés képezte, mely a római polgári jog színvonalán nem állott vagy nem áll jelenleg (matrimonium juris gentium) ha a polgárságtól megfosztatás következtében (capitis deminutio media) meg. szűnik a volt polgárnak római jogszerinti házassági köteléke de tényleg folytatja házaséletét ezen házasság nem áll többé a római jog színvonalán, hanem ezen alól (matr. iuris gentium.)

Ezekkel ismét ellentétben állt a helytelen házasság (matrimonium reprobatum), és pedig akár a polgári, akár a népjog szempontjából (reprobatum jure civili, és jure gentium). A matrimonium legitimumhoz kell, hogy mind két fél bírjon connubiummal, mert »connubium inter eos esse debet qui nuptias contrahunt«.

A connubium annyit tesz, mint »uxoris jure ducendae facultas« vagyis, hogy a kérdésben levő nő és férfi a római jog szerint összekelhetnek, tehát bírnak a római polgársággal s akarnak házasságra lépni egymással (affectio nuptialis) s ezen szándékuk nem ütközik a törvénybe.


Forrás: Dr. Vécsey Tamás Római családi jog