A házasság felbontása soha nem volt tilos Romában.

De az elválási szabadságot korlátozta a szokás, és a házastársak erkölcsi érzete. Nemcsak erkölcsi indokok ritkították, hanem az is, hogy a nőnek manus esetén nem volt joga kérni az elválást; sőt nemcsak a férj, hanem a családfőnök is lekötve tartja. Más indok volt továbbá, hogy a családapának nem állott érdekében, hogy más asszonytól is legyenek gyermekei, kik közt egyenetlenség fejlődhetnék. Csökkenti az elválást a rokon bíróság beavatkozása és a censor, de leginkább a közvélemény.

A házasság felbonthatatlanságának legnagyobb biztosítéka azon megelégedés, mit a házon belül élveznek a hitvestársak. Elválásra izgatni tilos volt

A házastárs eltaszítására való csábítás mond Papinianus, nemcsak illetlennek, de büntetendőnek is tekintetett Hadrianus azon férfit, ki másnak nejét magához csábitá s rávette, hogy válólevelet küldjön férjének, három évre relegalta.
Később meggondolandóvá tette az elválást a vagyoni joghátrányok bekövetkezése is. Plutarchus szerint már Romulus korában joghátrány érte azt, ki nejét ok nélkül eltaszítja. Ezen joghátrány abban állt, hogy nejével nyert javaiból egyrészt köteles volt visszaadni nejének, más részt feláldozni Ceresnek.
De eme törvény már nem volt hatályban midőn Róma legrégibb évkönyvei Írattak. Hogy azonban a vétkes elválást vagyoni joghátrányok érték, ezt említi Cicero, midőn igy szól: si viri culpa factum est divortium pro liberis manere nihil oportet, és igy a gyermekek eltartása egyedül a férjet fogja terhelni. Említi továbbá Ulpianus midőn feljegyző, hogy a vétkesen elváló férj, hibátlan nejének minden hozományát tartozik visszaadni és pedig korábban, mint különben kellene. Még a gyermekek eltartása is egyedül az ő terhére esett.

Ha a feleség okozta az elválást, hozományából egy hatod egész háromhatod rész, sőt külön szerződés alapján több is levonatatik a gyermekek javára (retentio ob liberos és ob mores). A manus alatti feleség nem tarthatta fel magának elválás esetére javai visszakapását, mert minden szerzett joga, tehát ezen visszakövetelés is férjére szállott. Azonban egy 3-ik személy a feleség apja, gyámja vagy más jóltevője érvényesen köthette ki a visszakövetelhetést; és midőn a gyakori elválás vagy eltaszítás mellett sok nő lett vagyonilag megrövidítve, megengedték ily kikötés hiányában is a nő holmijának visszakövetelését.
Ha az elválás szép szerivel történt, a kölcsönös megegyezés szabályozta a vagyoni kérdést.
Az elválás kérdésében Theodosius következőleg rendelkezett:

Az elválási okok törvényesen felsoroltattak; de a férj törvényes ok nélkül is elválhat nejétől — ha lemond a hozományról s a házasság előtti ajándékról közös gyermekeik javára. Ez esetben az elhagyott nő egy év múlva férjhez mehet, sőt, ha előbb szült, a szülés után azonnal. Általában a férjre nézve a legindokolatlanabb elválás is csak vagyoni joghátrány nyal járt. Ha a feleség válna el férjétől törvényes ok nélkül: elveszti hozományát s a netalán nyert házasság előtti ajándékot, s 5 évig nem mehet férjhez.
A házasság felbontását Justinianus igen megnehezíti. A minden áron elválni akarót, társához nem bilincselte ugyan Justinianus törvénye; de mégis komolyabban vette az elválás kérdését, mert míg a pandekták szerint a ledér elválás is csak vagyoni hátrányt vont maga után, Justinianus ki mondta, hogy a törvényileg nem igazolható elválás életfogytiglani coelibatussal, zárdába csukatással is fenyíttetett, és a bűnösnek vagyonából, ha descendensei voltak egy harmadot, ha csak ascendensei voltak két harmadot foglalt el a zárda, ezek hiányában övé lett az egész vagyon.

Ha mind a két fél hibás egyik sem mondhatja az elválás okozójának, mind kettő okot ad az elválásra, és egyik a másiktól bírságot nem követelhet, paria enim delicta mutua pensatione dissolvuntur.

Az elválási szabadságnak mind ezen korlátozásait egyedül a gyermekek jövője érdekében tartották megengedhetőnek, de soha nem tagadták, hogy amint a felek megegyezése által létre jön a házasság, úgy a férjnek tetszése, sőt manus nélküli házasságnál bármelyik félnek akarata által felbontható a házasság.
Midőn a manus útban nem állott, nem haboztak könnyűvé tenni a kiszabadulást a gyászossá, tűrhetetlenné vált kötelék alól. Tartama ugyan az egész életre szól, de külső kényszer által fenn nem tartható és az elválás külső kényszerrel nem tartoztatható fel. A romlott erkölcsüek legfeljebb addig maradnak együtt, míg ezt javallja a vagyoni érdek vagy amíg egymást meg nem unták.