logo

VIII Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Házasság a rómaiaknál.

A római férfiak általában a húszas éveik végén házasodtak, míg a lányok a tizes éveik végén.

Kezdjük a házasságot szabályozó törvényekkel! A gyermekkori házasságok felbontására vonatkozó apai jog gyakorlása megtalálható mind jogi, mind irodalmi forrásokban, egészen addig, míg a császári törvényhozás enyhíteni kezdte ezt. Cicero Atticusnak írta, hogy feloldja lánya Tullia és P. Cornelius Dolabella házasságát.
Cicero eldöntötte az ügyet anélkül, hogy konzultált volna magával Tulliával. A másik híres eset, amikor az Auctor ad Herenniumból a lány és az apa közötti interakció során kiderül, hogy a lány ellenzi az apa elhatározását, hogy felbontja a házasságát és kéri a bírót, hogy akadályozza meg az apját, hogy a boldog házasságába beleavatkozzon. Nem tudjuk a bíró döntését, de az esetből látszik, hogy mekkora hatásköre volt az apának.

A harmadik században az apák megpróbálták gyakorolni hagyományos jogaikat az úgynevezett interdictum de liberis ducendis által. Létezett olyan végzés, amelyben a bíró meghagyta a lánynak a döntés jogát, de ez volt a ritkább. Képzeljünk el egy olyan társadalmi struktúrát, ahol jelentős független fiatal él, akik szabadon kezelhetik vagyonukat! Ez a helyzet valószínűleg nem enyhíti a nemek közötti konfliktust, sőt a kisebbség jelentős hátrányban érezhette magát, sőt helyzetük még bizonytalanabb lett volna, az ellentmondások a végtelen lehetőségek között és az apák által kényszerített korlátozások között problematikát szültek volna.

A római társadalomban a generációk közötti kapcsolatok arányát a jog jelentős mértékben befolyásolta, amelyek érzelem szempontjából is nehéz helyzeteket szültek. Meggyőződésem, hogy létezett a parricide megszállotsága, amely egyfajta extém nemzeti neurózis volt. Az apák és fiaik közötti közötti kapcsolat modern szemmel nem éppen kellemes képet vetít elénk. természetesen jobb szeretnénk azt hinni, hogy kölcsönösen törődtek és tisztelték egymást, de valójában nem ez volt a valóság. Az ókori Rómában ezek a kapcsolatok különböztek a mieinktől. Nem gondolom, hogy nem szerették a gyermekeiket, de a patria potestas meghatározta érzelmeiket és viselkedési formáikat a múltban.

A válás intézménye nem volt népszerű a Rómában, kivéve néhány speciális esetet, így a mérgezés (abortusz is), a kulcsok hamisítása, ha a nő bort ivott és a házasságtörés, ebben az esetben a férj meg is ölhette a feleségét. Ezek az esetek egymásból következve úgy néztek ki, hogy a borfogyasztás, mint abortuszt okozó tényezőnek felelt meg. Ugyanez vonatkozik a kulcsok hamisítására, amelyek a borospince kulcsai lehettek.
Egyes viselkedések, mind Plutarch, mind Dionüszosz szerint egy egyedülálló viselkedési formát jelentettek, és szembeállíthatóak egymással. Ez a hipotézis könnyű és csábítóan egyszerű, bár elég csalóka. Az archaikus színpadon biztos lehetséges volt a nő megölése borfogyasztás vagy megcsalás esetén, de a valóságban elég abszurd. Van egy legenda Egnatius Maeteniusról, amelyben a város engedélyezi, hogy a férj borfogyasztás miatt megölhette a feleségét.

Vagy vegyük például Gellio töredékét, amelyben elmeséli nekünk Cato véleményét Lucrecia esetéről. Ebben a nemi erőszakot úgy kezeli, mintha házasságtörés lenne. A halálával kapcsolatos teljes érv az a tény, hogy bár ártatlan, bűncselekmények esetén a megfelelő büntetést alkalmazzák. „Mentem peccare non corpus!”-kiáltott fel Livio.

Az alábbiakban egy érdekes esetet mutatok be a római válás problémájáról, azaz Spurio Carvilio esetéről, ami központi tézise az, hogy elviekben állami különbség lenne a nuptiae és a házasság között, mivel ez a konfarreatio első következménye és feloldható a trinoctium abesse által, míg a második csak egy együttélés után következik be, és egybeesik az első gyermek születésével. Innentől kezdve a házasság elválaszthatatlan lenne, kivéve a Halicarnassus Dionysus helyzeteit. Bár a házasság teszthez való kötése nem új, a kötött házasságokat trinoctium révén oldják meg, érthetetlen, miért zavarta a rómaiakat az összetett rítus , miért nem volt elegendő a trinoctium a maga egyszerűségével.

A komplex struktúrát illetően a történelmi coemptium feloldódik az ellenkező rítus mellett. Ezen feltételezések egyes szerzők véleménye szerint a házasságok sine manu volta miatt egyszerűen nem léteztek. Mások éppen ellenkezőleg, jó számban találtak a Kr. e. IV. századból arra való forrásokat, hogy lehetett válni.



Nábozny Natasa