A történészek a római családok életében sokszor értekeznek az apa szerepéről, úgy tekintették, mint a római társadalmi stabilitás és politikai rend alapját. De míg a modern tudósok némelyike a patria potestast változatlan hatalommal ruházták fel, mások szerint idővel a római jog korlátozta ezen hatalmi viszonyokat és érzelmi töltettel ruházták fel az apa-gyermek viszonyt.
Az idők folyamán a klasszikus időszak római paterfamilisai patriarchális tekintélyelvű karakterrel ruházták fel a családfőt, aki két, három, sőt olykor négy generáción át fogta össze az egységet, sokszor szinte rabszolgaként kezelve a családtagokat. A rómaiak egyfajta nemzeti neurózisban szenvedtek, ami maga a patria potestas volt. Paul Veyne például azt állítja, hogy amikor meghalt az apa, az a gyermeknek egyfajta rabszolgaság alóli felszabadulás volt. Ezt a nézőpontot később sokan vitatták, és megkérdőjelezik a kiterjesztett patriarchális struktúra nyomait. Ehelyett azt állítják, hogy a családi egység kicsi egyének csoportjaiból állt, így apa, anya és néhány gyermek.
Egyszóval a római család a nyugati modellhez hasonlóan a nukleáris család formáját öltötte fel. Az apa tekintélyelve nem vonta maga után a gyermekek engedelmességét, hanem a családfenntartás, a kölcsönös szeretet, és tisztelet létfontosságú volt a generációk közötti kapcsolatokban.

Az apák fiaikat rabszolgasorba adhatták (ius vendendi), később a paterfamilias számára biztosított jogokat enyhítették. A Tizenkéttáblás törvények leszögezték, hogy az apa háromszor eladhatja fiát, viszont ebben az esetben a fiú megszabadul az apai hatalomtól (si pater filium a venumduit filius a patre liber esto). A köztársaság kezdete után azokat az apákat, akik eladták a fiaikat, nem engedték be a szenátusba.
Voltak olyan helyzetek, amikor megengedett volt a fiú rabszolgasorba vetése, például amikor egy fiú tiltott cselekedetet követett el, lopott (furtum), erőszakos rablást hajtott végre (rapina), vagy kárt okozott más ingatlanában (damnum iniuria datum). Egy ilyen bűncselekmény elkövetése esetén az áldozat nem pert indított a filiusfamiliasok ellen, akik nem rendelkeztek örökséggel, hanem az apa elkerülhette az ítéletet noxae deditio útján, vagyis manicipatio útján, aminek a következménye az volt, hogy a fiát valóban rabszolgává tették.

Az apa „gazdasági” hatalmából adódóan is dönthetett a gyermekeinek sorsáról. A filiusfamilias az apja beleegyezése nélkül nősülhetett. Mint a jogász Paulus írja: „A házasság csak akkor létezik, ha mindenki egyetért vele, azok is akik összetartoznak és azok is akik a hatalom alatt vannak.”



Nábozny Natasa