Amikor az éjszaka közeledtét jelezve az Esthajnalcsillag feltűnik az égbolton, akkor kezdődik a házassági szertartás második része. Ekkor következik be a menyasszony befogadása új családjába. A hagyomány szerint a lánynak könnyes szemmel az anyja karjai közé kell menekülnie, a fiúnak pedig onnét kell őt kiszakítania és elszöktetnie. Vidám kísérettel vonulnak ezután végig a város utcáin, majd megérkeznek az új otthon elé.

A fiatal rokonok fáklyafényben sikamlós tartalmú nótákat énekelnek, és a vőlegényt csúfolják - állítólag ezzel óvják meg az ifjú párt a szemmel veréstől. A vőlegény háza előtt a menet megáll, az újdonsült feleség pedig olajjal keni meg a bejárati ajtó oldalát, és megszentelt szalagokkal feldíszíti.
A kíséret két férfitagja ezután karjánál fogva felkapja, és átemeli őt a küszöb felett, nehogy megbotoljék benne, ami rossz előjelnek számítana. A férj benn a házban várja asszonyát, majd „vízzel és tűzzel” köszönti. Ezt a feleség a hagyomány szerint a következő szavakkal viszonozza: Ubi tu Gaius, ibi ego Gala, ami lényegében azt jelenti:
„Ahol te leszel a ház ura és a család feje, ott leszek én a ház asszonya és a család édesanyja.” Majd három pénzérmét ajándékoz: az elsőt a férjének, a másodikat a házi isteneknek, a harmadikat pedig a környék védőszentjeinek. S ezzel elérkezett az ideje annak, hogy az ifjú párt a nászszobába vezesse... Az első ölelésekre sötétben kerül sor, hiszen tekintettel kell lenni a női szemérmességre.