Különös helyet foglalnak el a hagyományban a római nemzetségek azon történetei, amelyek a köztársaság legkorábbi időszakáig nyúlnak vissza. A legnagyobb múltú és tekintélyű nemzetségek fennmaradása, amelyek származásukat a királyság, vagy a kora köztársaság időszakáig vezették vissza össze-kapcsolódik magának Rómának a fennmaradásával. Egy-egy nagyobb nemzetség kihalása, vagyis politikai és katonai pozícióinak elvesztése azzal a veszéllyel járt, hogy maga Róma veszíti el hatalmát, hatalmának egy részét és végső soron elindul a pusztulás felé vezető úton.
Emellett a római nemzetségekhez, vagy egy-egy kiemelkedő tagjukhoz, csoportjaikhoz bizonyos jellemző tulajdonságok társíthatóak (virtutes domesticae). Ezek a tulajdonságok olyan példázatokhoz kapcsolódnak, amelyek olyan, az ősök (maiores) által véghez vitt normaadó cselekedeteknek állítanak emléket, amelyekről az utókor ítélete szerint tudni érdemes és kell, éppen azért, mert Róma fennmaradása szempontjából létfontosságúak. Ennius szavai kifejezően utalnak a tetteikkel példát adó ősök és az általuk meghonosított követendő szabályrendszer, valamint a római állam között fennálló kapcsolatra: moribus antiquis res stat romana virisqued

A római közélet vezető pozícióira igényt tartó nemzetségek emlékezete olyan történeteket ölel fel, amelyek példaadó módon bizonyítják az ősök egy-egy kiemelkedően erényes cselekedetét (exempla virtutis)? Az exempla virtutis amellett, hogy mindenkoron Róma érdekét és fennmaradását szolgálják, az adott nemzetség tagjaira annál inkább érvényesek, mivel általuk hatalmi pozícióik nem csupán igazolhatóak, de a jövőben is igényelhetőek. Tanulmányomban a gens Fabia nagy múltú arisztokrata nemzetségéhez kapcsolódó emlékezetet vizsgálom Livius és Ovidius szövegein keresztül.


Jármi Viktória