E tárgyra vonatkozólag, mely már régen képezi a tudósok vitatárgyát, többféle elméletet állítottak fel. Némelyek azt mondák: a gens semmi egyéb, mint a névnek hasonlatossága. Mások elmélete szerint a gens csak azt a viszonyt fejezi ki, mely a kegyuraságot gyakorló család, és más oly családok közt uralkodott, kik amannak a cliensei voltak. De bár e két magyarázat mindegyikében van némi igazság, egyike sem felel meg teljesen a tények, törvények és szokások egész sorának, melyeket azonnal elősorolunk.
Egészen más vélemény a következő: hogy a gens szó csak költött rokonságot fejez ki; hogy a gens több családnak politikai egyesülete, mely családok kezdetben idegenek voltak egymás irányában; azonban a vérrokonság kapcsának hiányában, az állam közöttük egy mesterséges szövetkezetét és bizonyos közös megegyezésen alapuló rokonságot állapított meg.
De erre nézve azt az ellenvetést lehet tenni: Ha a gens csakis csinált egyesületet, miképpen magyarázható, hogy a tagjainak joga volt egymástól örökölni? Miért tették a gentilist a cognatus elé? Láttuk feljebb az örökösödés szabályait és kifejtettük, mily szoros és kényszerítő viszonyt alapított a vallás az örökösödési jog és a firokonság között. Föltehető-e, hogy a régi törvény eltért volna ettől az elvtől, hogy a gentiliseket jogosítsa az örökösödésre, ha ezek egymás irányában csak idegenek voltak volna?

A legkiválóbb és a legjobban constatált jellege ágensnek az, hogy ép úgy volt körében saját kultusza, mint a családnak. Már pedig ha keressük, ki az az isten, kit egy-egy gens imád, azt fogjuk találni, hogy az majdnem mindig az istenített előd és hogy az oltár, melyen áldoz, a sír.
Athénaeben az Eumolpidák Eumolpost tisztelték, mint nemzetségüknek megalapítóját; a Phytalidák Phytalos hősüket imádtak, a Butadok Butest, a Buselidák Buselost, a Lakiadok Lakiost, az Amynaüdridák Kekropst; Rómában a Claudiusok Clausustól származtak; a Caeciliusok mint nemzetségük fejét Caeculus hőst tisztelték, a Calpurniusok Calpust, a Júliusok a Julust, a Cloeliusok Cloelust.
Az igaz, hogy ezeknek a genealógiáknak nagyobb része hihetőleg csak költött; de meg kell vallani, hogy ezen hamisításnak nem lett volna alapja, ha a valóságos genseknél nem uralkodott volna az állandó szokás volt a közös elődnek elismerni és őt valami kultuszban részesíteni. A hazugság rendesen iparkodik az igazságot utánozni.

Másrészt nem is volt oly könnyű ezt a hamisítást véghezvinni, mint az nekünk látszik. Ez a kultusz nem volt csak üres formalitás. A vallásnak egyik legszigorúbb szabálya az volt, hogy elődként csak azokat volt szabad tisztelni, kiktől valósággal származtak; ezzel a kultusszal idegent illetni nagy istentelenségnek tartották. Ha tehát voltmely gens közösen egy elődöt imádott, akkor valósággal meg is volt győződve, hogy tőle származik. Voltmely sírra ráfogni, hogy az elődök sírja, színlelni az évfordulói kultuszt, és halottitort, ez annyit tenne, mint a hazugságot oda vinni, a mi a legszentebb, és a vallást kijátszani.
Az ilyen hamisítás lehetséges volt Caesar idejében, midőn a családok régi vallása már senkit sem érdekelt. De ha amaz időkre megyünk vissza, a midőn ez a hit még erős volt, nem képzelhető, hogy több család ugyanegy álnokságra egyesülve, egymáshoz igy szólt volna: Képzeljünk magunknak egy közös elődöt; állítsunk számára sírboltot, mutassunk be tiszteletére halotti áldozatot és a mi utódaink imádni fogják őt örökön-örökké. Ily gondolat nem merülhetett fel lelkükben, vagy ha igen, akkor azt, mint vétkes gondolatot, elutasították volna.

A sok nehéz kérdésnél, melyeket a történelem megfejtésre ad fel, gyakran célszerű a nyelvhez, a kifejezések taglalásához is folyamodni. Egy-egy intézmény némelykor egy szó által is, mely azt kifejezi, nyer magyarázatot. Már pedig a szó gens teljesen azonos a genus szóval, a mennyiben az egyiket és a másikat is ugyanazon értelemben lehet venni; azért is mindegy, akár azt mondom: gens Fabia vagy genus Fabium; mind a két szó megfelel gignere igének és genitor főnévnek; ép úgy mint γένοζ megfelel ysrrar és γονεϋς szavaknak. Mindezekben a szavakban bennrejlik a szülésnek fogalma.
Hasonlítsuk ezekkel össze a latin familia és a görög οίκος szókat, sem az egyikben sem pedig a másikban nem rejlik a szülésnek vagy rokonságnak fogalma. Família szó ugyanis tulajdonképen a birtokot jelenti: a mezőt, házat, pénzt, rabszolgákat, azért is mondja a tizenkét törvénytábla az örökösről: familiam nancitor, vegye át az örökséget. A mi οικος-t illeti, világos, hogy ehhez a szóhoz csakis a birtoknak vagy lakhelynek fogalma, fűződik. Es mi e szavakat rendesen családnak fordítjuk. De megengedhető-e, hogy a kifejezések, melyek bensőleg lakóhelyet vagy tulajdont jelentenek, gyakran a család megjelölésére voltak alkalmazhatók, más szavak pedig, a melyeknek belső értelme a származás, születés, atyaság csakis mesterséges egyesülést jeleztek volna? Ez sehogy sem illenék a régi nyelvek szabatosságához.

Kétségen kivűl áll, hogy a görögök és a rómaiak gens és γένος szavakhoz a közös eredetnek fogalmát csatolták. Ez a fogalom elhalványulhatott, midőn a gens átalakult, de a szó megmaradt, hogy tanúságot tegyen róla. Annak az elméletnek tehát, mely a gens-t mint valami csinált egyesületet tünteti fel, ellentmond: a régi törvényhozás, mely a gentilisoknek megadja az örökösödési jogot.



Fustel De Coulanges

Fordította: Bartal Antal