logo

XXX Novembris AD

Az atticista szónoklás

5. Mivel pedig igen nagy volt a zűrzavar abban a kérdésben, hogy mik is ennek a szónoki stílusnak a jellemzői, úgy gondoltam, hogy magamra vállalom ezt a tanulók számára felettébb hasznos, nekem magamnak azonban cseppet sem hiányzó feladatot.

14. Lefordítottam ugyanis latinra a két legékesebb szavú attikai szónok, Aiszkhinész és Démoszthenész leghíresebb, egymás ellen mondott beszédeit, nem tolmács, hanem szónok módjára, megőrizve a gondolatokat, de a formákat, az alakzatokat, a szavakat a mi nyelvhasználatunkhoz igazítva. Mert úgy láttam jónak, hogy ne a puszta szavakat adjam vissza, hanem inkább a beszédmódot és a kifejezések erejét őrizzem meg. Úgy gondoltam ugyanis, hogy nem a számukat kell kimérnem az olvasó előtt, hanem úgymond a súlyukat.

15. Munkám eredménye pedig az lesz, hogy embereink megértik, mit követeljenek meg azoktól, akik magukat atticistának tartják, illetve hogy milyen - úgymond - szónoklási szabályokhoz kell tartaniuk magukat.
„De most Thuküdidész jön, hiszen az ő ékesszólását is csodálat övezi" - és nem véletlenül, csak épp semmi köze sincs az általunk keresett szónokhoz. Más dolog ugyanis a megtörtént eseményeket elbeszélve előadni, és más bizonyítékok alapján vádat emelni vagy a vádat megcáfolni; más szóval tartani a hallgatót, és megint más fellelkesíteni. „De hát olyan szépen beszél." Talán szebben, mint Platón? 16. A szónoknak, akit keresünk, a törvényszéki ügyek során olyan hangnemben kell beszélnie, amely a tanításra, a gyönyörködtetésre és a megindításra egyaránt alkalmas.



6. Ha tehát valaki azt ígéri, hogy Thuküdidész stílusában fogja vinni az ügyeit a bíróság előtt, az még a polgári és a törvényszéki ügyekben való részvétel gyanújától is mentes lesz. De ha nagyra becsüli Thuküdidészt, akkor egyébiránt csatlakozom a véleményéhez.

17. Sőt magát Iszokratészt," akit az isteni Platón kortársaként csodálatos dicséretekkel illetett Szókratész szája által a Phaidrosz-ban, s akit a tudósok egybehangzóan a legnagyszerűbb szónoknak kiáltanak ki, még őt sem sorolom ide. Mert nem harcol az első sorban, nem fog igazi fegyvert, hanem mintegy fakarddal játszadozik a beszéde. Ha pedig szabad a legnagyobbat a legkisebbhez hasonlítanom, Aiszkhinészt olyannak képzelem, mint a leghíresebb gladiátorokat, mint Aeserninust, akiről Lucilius azt mondotta, nem alja ember, hanem művelt és éles elméjű, ha Pacideianusszal vív, aki messze a legjobb / emberemlékezet óta. Mert ennél a szónoknál istenibbet véleményem szerint kitalálni sem lehetne.

18. Kétféle ellenvetést szoktak tenni munkánkkal szemben. Az egyik, hogy „De hiszen a görögök jobbak." Válaszul azt kérdezhetjük, hogy vajon latinul is jobban tudnak-e. A másik, hogy „Miért ezeket olvassam a görög eredetik helyett?" Holott az Andriát, a Synepheboit, az Andromachát, Antiopát vagy az Epigonokat elfogadják latinul. Mire véljük hát a görögből fordított beszédekkel szemben tanúsított ellenérzésüket, ha a versek esetében egyáltalán nincs szó ilyesmiről?



Kisdi Klára fordítása