XXVII Martius MMXVII AD

Bírósági eljárás Krisztus ellen.

Az Üdvözítőt a farizeusi törvények elutasítása miatt vetették el. Most megláthatjuk azt, hogy hogyan fordulhatnak meg a dolgok. A folyamat és az ítélet meghozatalának meggyorsítása érdekében a farizeusok megszegnek 22 szabályt a saját szabályaik és törvényeik közül. A misná tartalmaz egy olyan szakaszt, amelynek szabályai és törvényei előírják azokat az eljárásokat, amelyeket valakinek az elfogásakor, és elítélésekor be kell tartani.
A következő 22 szabály messze nem az összes, de ezt a 22-t a Jézus elleni eljárás során nyilvánvalóan megszegték. Először felsoroljuk a 22 szabályt és törvényt, és mindegyikhez rövid kommentárt fűzünk. A következő bibliai beszámolók áttekintése során bemutatjuk, hogy pontosan mikor, mely törvényeket szegték meg.

A nagytanács (a szanhedrin) ítélkezési eljárásával kapcsolatos törvények:

1. törvény: A vallási hatóságoknak nem volt szabad elfogatást végrehajtani olyan ügyben, amikor megvesztegetés történt (2Móz 23,8).

Ez önmagát magyarázza,

2. törvény: Naplemente Után nem volt szabad törvénykezési eljárást tartani. Ennek oka az volt, hogy megakadályozzanak egy összeesküvést, vagyis, hogy megakadályozzák a sötétségnek erre való kihasználását. Amikor a Nap lement, azután nem volt szabad tovább folytatni egy tárgyalást. A hivatalos naplemente az az időpont volt, amikor három csillag vált láthatóvá.

3. törvény: A nagytanács bíróinak vagy tagjainak nem volt szabad részt venni a letartóztatásban. Ennek alapja az volt, hogy a bíráknak semlegesnek kellett maradni. Ha ők is részesei lennének az elfogatásnak, akkor ez már állásfoglalást jelentett volna valakinek az ügyében.

4. törvény: A reggeli áldozat előtt nem volt szabad tárgyalásokat tartani. A templomban reggelente sokféle szertartást folytattak, és ezeket mind be kellett fejezni, mielőtt elkezdtek egy tárgyalást.

5. törvény: Titkos tárgyalásokat nem volt szabad tartani, csak nyilvánosakat.

6. törvény: A nagytanács tárgyalásait csak a templom területéit levő ítélkező teremben volt szabad tartani. Mivel minden bírósági tárgyalás nyilvános volt, a lakosságnak tudnia kellett, hová kell menniük, hogy részt vehessenek egy tárgyaláson. Itt a nagytanács előtt tartották a tárgyalást, amit kizárólag a már megjelölt teremben folytattak le.

7. törvény: Először került sor a védelem, azután a vád meghallgatására. Ez az eljárásmód pontosan az ellentéte a Nyugaton szokásos eljárás menetének. A zsidó eljárás szerint először meg kellett nevezni minden okot, amiért a vádlott nem lehetett elkövető, mielőtt tulajdonképpen a vádat felolvasták.

8. törvény: Mindenkinek joga volt, hogy érveljen a felmentésért, de nem mindenkinek volt szabad az elítélés érdekében szót emelni. Ezt a törvényt az elítélt védelmében hozták. Mindenkinek megvolt a lehetősége, hogy érveljen a felmentés érdekében, de senkinek nem volt szabad az elítélés érdekében szólni. Valakinek jelen kellett lenni a védelem céljából.

9. törvény: Két vagy három tanúnak, minden részletkérdés tekintetében egyező vallomást kellett tenni (5Móz 19,15).

10. törvény: A vádlottnak nem volt szabad lehetőséget adni arra, hogy önmaga ellen tegyen vallomást. Ennek a következő lehetőségeket kellett megelőznie: Egyrészt, megvádolhatná magát valaki öngyilkossági szándékból, hogy saját maga követett el egy tettet, amit nem tett, vagy azzal vádolhatná magát, hogy valaki mást védjen meg, aki a vétket elkövette. Ennek során a vádlott nem lehetett egyike a két, vagy a három tanúnak.

22. törvény: A főpapnak tilos volt megszaggatni a ruháit (3Móz 21,10). A zsidó nép körében a ruhák megszaggatása az érzelmek kifejezésére szolgált. Amikor meghal egy családtag, a többiek megszaggatják a ruháikat. Ha egy zsidó, egy nem zsidóval köt házasságot, a családtagok ugyancsak megszaggatják a ruháikat.
Ha egy zsidó Krisztus-hívő lesz, más zsidók megszaggatják a ruháikat. Mivel a bírói eljárásnak a tények alapján, nem pedig az érzések alapján kellett megtörténni, a főpapnak nem volt szabad az eljárás során megszaggatnia a ruháit.

12. törvény: A vádaknak nem volt szabad a bírák szájából elhangzani, nekik csak az eléjük terjesztett vádakat volt szabad vizsgálat alá vetni. Ennek ugyanaz volt az oka, mint a 3. számú törvénynek, hogy ti. a bírák semlegesek maradjanak. Ha a bírák a vádlók közé számítanak, akkor már nem lehetnek semlegesek.

13. törvény: Az istenkáromlás vádja csak akkor volt érvényes, ha a vádlott szerint kimondta Istennek a nevét. Istennek a neve a héberben négy betűből áll, aminek a latin ábécé szerű leírása lehet. Ennek a névnek a kimondása nélkül senkit sem lehetett istenkáromlással vádolni.

14. törvény: Nem volt szabad elítélni egy személyt egyedül a saját vallomása alapján.
Itt ismét érvényes, hogy a vádlottól független két vagy három tanúnak kell rendelkezésre állni.

25. törvény: Az ítélet kihirdetésének nem volt szabad éjszaka történni, hanem csak nappal.
Ennek oka az volt, hogy ne lehessen túl gyorsan ítéletet alkotni. Talán egy igen hosszú tárgyalási nap volt már a résztvevők mögött, és rengeteg tanúkihallgatás után elfáradnak az emberek és megéheznek. Még ha mindenki számára világos is az ítélet, azonban a nap hivatalosan bevégződött, tehát láthatóvá vált három csillag, a tárgyalást meg kellett szakítani, a következő reggelig.

16. törvény: Olyan esetekben, amikor halálbüntetést szabtak ki, a tárgyalás és a bűnösség megállapítása között legkevesebb 24 órának kellett eltelni. Ez azért történt, hogy több időt biztosítsanak, esetleg még további információk beérkezésére, melyek a vádlott ártatlanságát bizonyítanák.

17. törvény: Az ítéletet csak a tárgyalás befejezése után 24 órával volt szabad kihirdetni.

18. törvény: A halálos ítélet melletti szavazásnak egyenként kellett lenni -, a legfiatalabbakkal kezdték, úgyhogy az idősebbek ne befolyásolják őket. A bűnösséget kimondó egyhangú ítélet a vádlott ártatlanságát bizonyította, mert lehetetlen volt, a minimum 23 és maximum 71 férfi számára, hogy összebeszélés nélkül egyetértsenek.
A szanhedrin tagjainak összlétszáma 71 volt, de nem volt szükséges, hogy mindannyian jelen legyenek, minimálisan 23 tagnak azonban kötelező volt részt venni. Viszont a zsidók számára lehetetlennek tűnik, hogy 23 zsidó egy ügyben egyetértésre tudjon jutni anélkül, hogy összeesküvés ne lenne a játékban. Ez a megállapítás abból a megfigyelésből származik, ahogyan a zsidók egymás között érvelnek.
Ahogy ezt az írástudók iskolájánál láttuk, ott is mindig ide-oda vitatkozást folytattak. Van egy Zsidó vicc e törvényt illetően: Ha két zsidó van együtt, akkor három véleményt hallasz. S ez a törvény ezt a zsidó gondolkodásmódot veszi figyelembe.

19. törvény: Elmarasztaló ítéletet csak a bűnösség kimondása után három nappal volt szabad kihirdetni. A tárgyalás és ítélet kimondása között 24 órának kell eltelnie. A halálos ítélet kihirdetése azután további 3 nap eltelte után történhetett. Ennek oka ugyanaz. Több időnek kellett rendelkezésre állni, hogy több információt lehessen gyűjteni, melyek az esetleges felmentést szolgálják.

20. törvény: A bíráknak humánusan és barátságosan kellett viselkedni.

21. törvény: Egy halálra ítélt személyt nem volt szabad az ítélet végrehajtása előtt megkorbácsolni vagy verni.

22. törvény: Semmilyen tárgyalást sem volt szabad a páska előestéjén, vagy egy ünnepnapon lefolytatni. Ezt a 22 törvényt, melyek nem voltak mind az ítélkezéssel kapcsolatosak, amint már mondtuk, valamennyit megszegték a Jézus elleni eljárás során. A következőkben áttekintjük az eljárás lefolyását, és pontosan látni fogjuk, hol lépték át ezeket a zsidó törvényeket.


Forrás: Dr. Arnold G. Fruchtenbaum - A Messiás élete. Központi események zsidó szemszögből