XXIII Aprilis MMXVII AD

Az első tárgyalás Pilátus előtt

(Mk 15,1-5; Mt27,2,ll-U; Lk 23,1-5; Jn 18,28-38)



Jézust odavitték Pilátus elé. Bár nem léptek be Pilátus házába, mert akkor szertartási értelemben véve tisztátalanná váltak volna, mégis szükségük volt Pilátusra, mivel halálos ítéletet akartak hozni, amit ők már nem hozhattak, és nem hajthattak végre. Pilátus elő készült, sőt teljesen fel volt öltözve, noha kora reggel volt (Mk 15,1).
Megkérdezte tőlük: „Milyen vádat emeltek ez ellen az ember ellen? " (Jn 18,29). A következő versben azt felelték, hogy nem szolgáltatnák ki Pilátusnak, ha nem lenne gonosztevő. Minden további tárgyalás nélkül csak egy ítélet meghozatalát kívánták.

Pilátus ekkor úgy reagált, mint egy korrekt római, és nem akart az ügybe belekeveredni. Ezért mondta nekik a 31. vers szerint: «Vegyétek át ti, és ítéljétek el a ti törvényetek szerint!" Semmi vád, semmi tárgyalás! Semmi tárgyalás, semmi ítélet! Semmi ítélet, semmi végrehajtás! Ekkor ezt mondták a zsidók a vers további részében: „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!"
A római jog szerint ez már nem volt megengedett a számukra. A János 18,32-ben János, mintegy lábjegyzetként kijelentette: „így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia." Jézus többször is megmondta, hogy kereszthalál által fog meghalni. A keresztre-feszítés azonban nem volt zsidó kivégzési mód. A zsidók által gyakorolt mód a megkövezés volt.
Ha tehát Jézust zsidó jog szerint végezték volna ki, megkövezték volna, és ez hamis prófétává tette volna őt. Azonban a történelemnek egy határozott időpontjában Isten olyan hatással volt a római szenátusra, hogy elvette a szanhedrintől a halálbüntetés végrehajtásának jogát. Ha tehát most Jézust ki fogják végezni, az a római törvények értelmében történik, a rómaiak pedig a keresztre- feszítést gyakorolták.

A Talmudból tudjuk az adott időpontot, amikor ez történt. A Talmud ezt mondja: A halálbüntetés jogát 40 esztendővel azelőtt vették el tőlük, mielőtt a templomot lerombolták. A templomot a Kr.u. 70. évben rombolták le, ha ebből levonunk 40 évet, a 30. évben pontosan azt az évet kapjuk meg, amelyben ez a tárgyalás történt. Ha ez hat hónappal korábban történt volna, Jézust megkövezés általi halálra ítélték volna, és így hamis prófétává tették volna. De Isten pontosan a megfelelő időpontban cselekedett, hogy beteljesedjen az Ő beszéde.
Amikor a zsidó főemberek felismerték, hogy Pilátus nem fog tárgyalás nélkül döntést hozni, elkezdték vádolni Jézust. A Lukács 23,2-ben ezt olvassuk: „Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király."

Róma elleni lázadással vádolták három kérdésben is: Először, hogy felizgatta a népet, ami azt jelenti, hogy lázadást szított Róma ellen. Másodszor, hogy azt tanította, hogy a császárnak ne fizessenek adót. Harmadszor pedig kijelentette, hogy ő a király, ami azt jelenti, hogy ő a császár vetélytársa.
Így most Pilátus előtt elhangzott a vád ellene, amelyre reagálnia kellett. A János 18,33 szerint megkérdezte Jézust: „Te vagy a zsidók királya?" A római jog szerint, a vád elhangzása után a vádlott kikérdezése következett. Pilátus hallotta a vádat, és most kihallgatta Jézust.

Megkérdezte, hogy ő-e a zsidók királya. Nem azt kérdezte, hogy ő-e a Messiás, hiszen egy római számára ez nem volt érdekes. A kérdés arra vonatkozott, hogy ő valóban vetélytársa-e a császárnak. Jézus visszakérdezett, hogy magától mondja-e ezt, vagy mások mondták neki róla (Jn 18,34). Másképpen kifejezve, Jézus azt kérdezte, hogy ezt a kérdést római vagy zsidó Szemszögből nézve tette-e fel. A 35. versben Pilátus így felelt: „Hát zsidó vagyok én? A te néped és a főpapok adtak át nekem téged: Mit tettél ?" Pilátus tehát egy római szemszögéből nézve kérdezett, aki elé a zsidók egy vádat tártak. Most már világos volt az ügy Jézus és Pilátus között.
Pilátus azt akarta tehát megtudni, hogy Ő a római császárnak egyik konkurense-e. Erre Jézus a 36. vers szerint válaszolt: Az én országom nem e világból való." Egyszerűen fogalmazva: Én nem vagyok vetélytársa a császárnak, mert az én országom nem ebből a világból való. Egyszer majd ebben a világban lesz ez az ország, de sohasem lesz ebből a világból való. Az, hogy e világból való, azt jelenti, hogy ugyanaz a természete, mint ennek a világnak.
A János 17-ben Jézus világosan különbséget tesz az „e világban", valamint az „e világból való" között. Mi hívő emberek e világban vagyunk, de már nem e világból valók vagyunk. S ugyanez érvényes itt az O országára is. O egyszerűen nem azért jött, hogy letaszítsa trónjáról a római császárt, vagy hogy elfoglalja annak trónját. Egyszer a saját trónjával fog eljönni, a Dávid trónjával, és a saját királyságával, a messiási királysággal. Ez az első oka annak, amiért Jézus nem vetélytársa a császárnak.

A 36. vers végén ezt is mondta még Jézus: „De az én országom nem innen való". Mivel a zsidók Jézust azzal a bűnnel utasították el, amelyre nincs bocsánat, az O országa most amúgy sem kerülne felállításra. Ez okból sem volt Jézus a római császár ellenfele.
A 37. versben mégis megkérdezte Pilátus: „Akkor mégis király vagy te?", abban az értelemben, hogy valamiféle király-e. Jézus válasza: „Te mondod, hogy király vagyok." S utána elmagyarázta, hogy ő az igazság, a valóság királya, aki azért jött a világba, hogy az igazságról tegyen bizonyságot. „Mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra."

Ekkor Pilátus kihallgatása ezzel a gúnyos kérdéssel ért véget a János 18,38 szerint: „Mi az igazság, valóság?" És Pilátus számára az volt a szomorú tény, hogy e pillanatban azzal állt szemben, Aki személyében volt az igazság, és nem ismerte fel őt. S miután ezt mondta, újra kiment a zsidókhoz és nem utoljára kijelentette, hogy nem talált semmi bűnt Jézusban. Pilátusnak az volt a benyomása, hogy Jézus nem jelent semmi veszélyt a római császár számára (Lk 23,4).
A főpapok azonban további vádakat emeltek, ahogyan a Márk 15,3-ban olvashatjuk. Jézus azonban semmit sem válaszolt (Mt 27,12), úgyhogy Pilátus elcsodálkozott rajta és felszólította, hogy beszéljen. Jézus azonban hallgatott (Mk 15,4-5). A vádaskodás folytatódott, és valaki megemlítette, hogy a dolog Galileában kezdődött (Lk 23,5). Ez lehetőséget nyújtott Pilátusnak arra, hogy kilépjen ebből az ügyből. Júdea és Samária az ő uralma alá tartozott, de Galilea nem. Galilea ugyanis Heródes Antipás fennhatósága alá tartozott. Az ünnep miatt ő is Jeruzsálemben volt, és ezért Pilátus hozzá küldte Jézust.




Forrás: Dr. Arnold G. Fruchtenbaum - A Messiás élete. Központi események zsidó szemszögből