logo

VIII Sextilis AD

Vespasianus (69-79).

Epit. de Caes. 9.2.
„Vitellius lányának a leggazdagabb hozományt ajándékozta”

Valószínűleg Vitelliusnak a második feleségétől, Galéria Fundanától született lányáról, Vitelliáról van szó. Vitellia első férje Decimus Valerius Asiaticus, Gallia Belgica legátusa volt, s 70 elején halt meg. A megözvegyült asszony újraházasodott Vespasianus uralkodásának elején, az új férj neve azonban nem ismert. Vespasianus nagylelkű adományát megemlíti Suetonius is.



Epit. de Caes. 9.3.
„Szellemesen megenyhítette az érdemei miatt gőgös Licinius Mucianust, aki támogatóként hatalomra juttatta”

Caius Licinius Mucianusról tesz említést az epitomátor. A szenátor valószínűleg Hispaniában született 22 környékén, 58 és 60 között Lycia-Pamphylia helytartója volt, s részt vett Cnaeus Domitius Corbulo keleti hadjárataiban, mint legatus legionis. 64-ben, vagy 65-ben consul suffectus, majd 67-ben Szíria helytartója. A tisztséget 69-ig megtartotta, s ő beszélte rá ebben az évben Vespasianust arra, hogy öltse fel a császári bíbort. A csapatokkal ezután nem Vespasianus, hanem Mucianus indult meg Róma ellen, ahová már Vitellius halála után érkezett meg, s ő irányította ezután az Örök várost Vespasianus hazatéréséig.



Epit. de Caes. 9.7.
„Csak a kincstár hiánya és a városok pusztulása miatt keresett új, azonban később nem rendszeresített adókat”

A Vespasianus nevéhez fűződő adóreformokat még Mucianus kezdte el bevezetni 70 elején, de Cassius Dio megjegyzi, hogy az adóreformok a későbbiekben is a szenátor sugalmazására folytatódtak. Dio szerint Mucianus politikai alapvetése volt, hogy „a pénz a hatalom izomzata”.
Suetonius nem tesz említést a férfiról az adópolitikával kapcsolatban, hanem kizárólag Vespasianust vádolja kapzsisággal. A II. századi szerző konkrétumokat is elmond az új adókról, eszerint a császár „ a Galba idejében megszüntetett adónemeket ismét bevezette, sőt, új és még súlyosabb adókat honosított meg, felemelte a tartományok illetékeit, egyesekét akár a kétszeresére is. ”
Később a munka a nyilvános illemhelyek megadóztatását is taglalja. Suetonius szerint Vespasianus úgy képzelte, hogy az állam éves fenntartásához 4 milliárd sestertius szükséges, amely 1 milliárd denariusszal egyenlő. Összehasonlításként egy légionárius közkatona éves zsoldja Vespasianus fia, Domitianus császár uralkodása alatt 300 denarius volt.



Epit. de Caes. 9.8.
„A Capitoliumot, a Béke templomát, Claudius emlékműveit is rendbe hozta, továbbá sok új épületet is felépített.”

Részben hibás adat az Epitomében. Vespasianus csak a polgárháborúban leégett Capitoliumot és Claudius templomát állította helyre, a Béke temploma azonban új építmény volt. Suetonius egyértelműen fogalmaz:
„Új épületeket is emelt: a Béke templomát a Forum szomszédságában, a Caelius-dombon az isteni Claudius templomát, melyet még Agrippina kezdett, de Nero csaknem földig romboltatott, továbbá egy amphitheatrumot a város közepén, mert megtudta, hogy már Augustus is ott szerette volna felépítem. Az epitomátor minden bizonnyal Aurelius Victor szöveghelyét értelmezte félre, aki több épület (Capitolium, Béke temploma, Claudius emlékművei, az amphiteátrum) építésének elkezdéséről, vagy befejezéséről („coepta seu patrata”) írt, azonban nem részletezte, hogy a felsoroltak közül melyik épületeket kezdték el, illetve melyikeket fejezték be Vespasianus császár uralkodása alatt.



Epit. de Caes. 9.10.
„A Flaminia számára a könnyű átjárhatóság kedvéért ekkoriban vájták keresztül a hegyeket”

A Via Flaminiáról, vagyis a Rómát Ariminummal (a mai Riminivel) összekötő útról szól a szöveghely. Vespasianus Fanum Fortunae közelében, a mai Furlonál alagutat vájatott a hegybe és ezen keresztül vezette át a Via Flaminiát. A vájat bejárata felett olvasható felirat alapján az építés időpontja is meghatározható, 76-ban vagy 77-ben készült el. Az alagút, amely egyáltalán nem egyedülálló az ókorban, 38 méter hosszú, körülbelül 6 méter széles, 6 méter magas, s a mai napig látogatható. Aurelius Victor is ír róla.



Epit. de Caes. 9.11.
„Ezer új nemzetséget hoztak létre”

A szenátori rend és a lovagrend feltöltéséről Suetonius is említést tesz, valószínűleg az epitomátornál és Aurelius Victornál is erről az eseményről esik szó. Schlumberger azonban más hipotézist fogalmaz meg, szerinte nem erről az aktusról, hanem a Vespasianus alatt történő nagyszámú polgárjog-adományozásról van szó a szövegben. A 70-es években például Hispania egésze megkapta a latin jogot (Ius Latinum / Ius Latii), amelyről még Plinius Maior is beszámolt munkájában.



Epit. de Caes. 9.13.
„Syria, amelynek Palaestina a neve, valamint Cilicia, Thrákia és Commagene, amit manapság Augustophratensisnek nevezünk, csatlakoztak a provinciákhoz. A zsidókat is hozzácsatolták a birodalomhoz.”

Syria-Palaestina említése anakronisztikus, csak Hadrianus korában, a Bar Kochba felkelés idején (134-ben) jött létre ilyen néven provincia. A hiba Aurelius Victornál is megtalálható. Cilicia valóban Vespasianus alatt, 72/73-ban lett római tartomány, s Commagene megszállása, valamint Syria provinciával való egyesítése is ezekre az évekre datálható.
Iudaeában a 66 és 70 közötti zsidó háborút Vespasianus fia, Titus fejezte be, miután 70 szeptemberében öt hónapos ostrom után bevette Jeruzsálemet. Az utolsó zsidó kézben lévő erőd, Masada, 73-ban kapitulált. Thrákia provinciává szervezése azonban az epitomátor állításával ellentétben nem Vespasianus uralkodása alatt történt, hiszen még Claudius alatt, 46-ban csatolták a területet a birodalomhoz.



Epit. de Caes. 9.14.
„Pomposianust consullá tette, s a következő tréfával bolondozott: Valamikor majd emlékezni fog erre a nagy jótéteményre!”

Suetonius is ránk hagyományozta az epitomátor által elbeszélt történetet. A II. századi szerző a kérdéses szöveghelyen kívül még Domitianus életrajzában is említést tesz Mettius Pomposianusról, amikor felsorolja azokat a consulviselt szenátorokat, akiket Vespasianus fiatalabbik fia kivégeztetett.
A kivégzés oka ugyanaz volt, mint amiért Pomposianus korábban megkapta a consulságot: a szenátor csillagképe császárságot mutatott, s mindig magánál hordta Titus Livius azon sorait, amelyek királyok és hadvezérek beszédeit idézték, ráadásul rabszolgáinak nagyképűen a Mago és a Hannibal neveket adta.
Cassius Diotól megtudjuk, hogy Domitianus először csupán Korzika szigetére száműzte a szenátort és csak később ölette meg. A III. századi szerző azt is megemlíti munkájában, hogy a királyok beszédeit nemcsak 395 magánál horda a kivégzett szenátor, hanem kivonatolta is azokat.



Epit. de Caes. 9.18.
„Amikor például először megjelent egy hajas csillag, ezt mondta: Amaz a perzsák királyára van befolyással, akinek a haja loboncosabb. Végül a hasmenéstől kimerült uralkodó felkelve így szólt: Egy imperátornak állva illik eltávoznia a világból.”

A haldokló Vespasianus császár egy rá olyannyira jellemző önkritikus tréfát sütött el, amikor a csillag megjelenéséből arra következtetett, hogy ha állva, útra készen, s a csillaggal egyidőben távozik el a világból, akkor halála után istenné fogják avatni. Suetonius megörökítette a császár egy másik utolsó mondatát is: „Ó jaj, azt hiszem isten lesz belőlem!” Közismert volt az I. századi Rómában, hogy Iulius Caesar meggyilkolása után feltűnt az égen egy csillag és azt a rómaiak az istenné vált diktátor lelkének tartották.
Az epitomátor azonban összekeveri a csillagokat az üstökösökkel. A latin szövegben a crinitum sidus, tehát a hajas csillag szóösszetétel olvasható, ugyanakkor amikor az Epitome a „perzsa” (parthus) király loboncos hajáról ír, akkor valójában egy üstökösről (cometes) beszél, hisz a parthus uralkodó hosszú haját az üstökösök csóvájához hasonlítja.

Az antik gondolkodásban teljesen mást jelentett egy csillag feltűnése, mint egy üstökös megjelenése, valószínűleg azonban a késő ókorban már elmosódott a kétfajta égitest közötti határ. A ragyogó csillagok Baebius Macer feljegyzései szerint halhatatlanságot jeleznek, tehát pozitív előjelek, míg az üstökösök mindig valamilyen csapás, tragédia előhírnökei, ahogy azt Vulcatius is megjegyzi az etruszk nép majdani eltűnésével kapcsolatba hozott üstökös megjelenésekor.
A Vespasianus halála utáni történések között akadtak pozitív és negatív kicsengésű események is. Előbb a halott császár istenné avatására, consecratiojára került sor, majd Titus rövid uralkodása alatt több természeti csapás is érte a birodalmat, amelyek közül a Vesuvius 79. augusztusi kitörése volt a legjelentősebb.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)