logo

VIII Sextilis AD

Valerianus (253-260).

Epit. de Caes. 32.1.
„A Colobius melléknevü Licinius Valerianus tizenöt évet uralkodott.”

Valerianus teljes neve imperátori akklamációja után Imperator Caesar Publius Licinius Valerianus Augustus volt, s mindössze hét éven át uralkodott 253 nyara és 260 augusztusa között. Az ókori szöveghagyományban egyedülálló adatot szolgáltat az epitomátor, amikor megadja az imperátor Colobius cognomenjét. A melléknév egyes feltételezések szerint a colobium szóból származik, amely egy rövidujjú tunikaszerű viselet volt.
Michelotto azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy egy Valerianus melléknevére hasonlító görög szó szerepel a IX-X. századi perzsa történetírónál, Tabarinál a császár végzetével kapcsolatban: a kolobos (κολοβός), azaz megcsonkított. A szó arra utal a perzsa forrásban, hogy miután I. Sapor szasszanida nagykirály 260-ban foglyul ejtette római riválisát, levágatta, megrövidítette az orrát. Michelotto a középkori történettel szemben úgy véli, hogy valójában inkább megvakították Valerianust, mivel erre a csonkításra egy késő ókori egyházi szerző, Rufinus is utal („luminibus orbatus”)



Epit. de Caes. 32.2.
„Saját fiát, Gallienust augustusszá, Gallienus fiát, Cornelius Valerianust pedig Caesarrá nevezte ki.”

Fiát, Publius Licinius Egnatius Gallienust még 253 őszén augustusszá, míg unokáját, Publius Licinius Cornelius Egnatius Valerianust 255-256 folyamán Caesarrá nevezte ki Valerianus. Három generáció osztozott meg egymással a hatalmon, Valerianus a birodalom keleti ügyeit intézte ezután, Gallienus a Rajnához sietett és Augusta Treverorumot (Triert) tette meg székhelyének, amit a viminaciumi pénzverde átszállítása is jelez, míg Valerianus Iunior Sirmium központtal a Duna közelében alakította ki székhelyét Ingenuusnak, a későbbi ellencsászárnak a gyámkodása és felügyelete alatt. Így az alemannok és frankok által fenyegetett rajnai ripánál, a markomannok, kvádok és szarmaták által veszélyeztetett dunai ripánál és a szasszanidák szomszédságában fekvő keleten is jelen volt egy-egy császár. Valerianus caesar azonban 258-ban meghalt, helyére öccsét, Saloninust nevezték ki Caesarrá, akit hamarosan a Rajnához küldtek, míg Gallienus Mediolanumba (Milánóba) helyezte át székhelyét. Saloninus gyámja egy Silvanus (Σίλβανός Silbanos) / Albanus (Αλβανός Albanos) nevű személy lett a Rajna mellett, aki minden bizonnyal Gallienus praefectus praetorioja volt ekkoriban.



Epit. de Caes. 32.3.
„Az uralkodásuk alatt Regillianust Moesiában, Cassius Latienus Postumust pedig Gallienus fiának megölésével Galliában imperátorrá tették.”

Az ellencsászár neve helyesen Publius Cornelius Regalianus. 260-ban ragadta magához a hatalmat Pannoniában egy másik usurpátor, Ingenuus halála után. Regalianus pénzei Carnuntum (Pannonia Superior) közelében kerültek elő, tehát téved az epitomátor, amikor moesiai trónbitorlásról ír. Ismerjük az érmékről az ellencsászár feleségének nevét is: Sulpicia Dryantilla. Az usurpátort vagy a betörő germán (kvád-markomann), esetleg szarmata törzsek, vagy a saját csapatai ölték meg néhány hónappal uralkodása megkezdése után.
Postumus galliai ellencsászár teljes nevét az ókori auktorok közül egyedül az epitomátor hagyta az utókorra, ugyanakkor téved a szerző, amikor Cassius Latienus Postumusnak nevezi az usurpátort, akinek helyesen Marcus Cassianius Latinius Postumus volt a neve az epigráfiai emlékek szerint. Gallienus fiatalabbik fiát, Saloninust ölte meg a hatalomért Colonia Claudia Ara Agrippinensisben (Kölnben). Az 1992-ben megtalált augsburgi győzelmi oltár (Augsburger Siegesaltar) alapján Postumus imperátorrá történő kikiáltásának terminus post quemje 260. április 25, míg terminus ante quemje 260. szeptember 11.
Ő az úgynevezett „Galliai Birodalom” (260-274) megalapítója, tehát Gallia, a germaniai provinciák, Britannia és Hispania ura 260 nyara és 269 májusa / júniusa között. Raetia is a fennhatósága alá tartozott 260-tól 265-ig. 269 májusában / júniusában Mogontiacumban (Mainzban) a saját katonái végeztek Postumus-szal, mert az ellencsászár nem engedte meg nekik, hogy kirabolják az usurpátor ellen fellázadt, ám behódolásra kényszerített várost. Fontos, hogy Postumus és galliai utódai, a „Galliai Birodalom” császárai sohasem nyilvánították ki elszakadásukat, vagy különállásukat Rómától, csak az utókor nevezi szeparatista birodalomnak a Gallienus ellen lázadó provinciák együttesét, amely 260 és 274 között a központi uralkodókkal (Gallienus, Claudius Gothicus, Quintillus és Aurelianus) szemben helyi usurpátorokat ismert el az egész birodalom jogos uraiként. Hangsúlyozni kell tehát, hogy a „Galliai Birodalom” császárai önmagukat a Római Birodalom urainak tekintették és a felirataik, pénzeik is ennek jegyében készültek.



Epit. de Caes. 32.4.
„Ugyanilyen módon ragadta magához az uralmat Aelianus Mogontiacumban, Aemilianus Egyiptomban, Valens a makedónoknál, Aureolus pedig Mediolanumban.”

Aelianus neve helyesen Ulpius Cornelius Laelianus. 269 januárjában ragadta magához a hatalmat Mogontiacumban (Mainzban), mint Postumus galliai usurpátor ellencsászára, ám csak alig néhány hónapot uralkodott, mert 269 májusában / júniusában riválisa legyőzte, megfosztotta hatalmától, majd megölette.

Lucius Mussius Aemilianus 261-ben, valamikor október 30. után ragadta magához a hatalmat Egyiptomban, ám a következő évben, még 262. március 30. előtt Gallienus hadvezére, Aurelius Theodotus legyőzte és megölte. Császárságával kapcsolatba hozható érmékről nem tudunk. Rövid uralkodása előtt praefectus Aegypti volt.

Valens a Historia Augusta szerint proconsul Achaiae volt császárrá történő kikiáltása előtt, s 261-ben Makedoniában (talán Thesszalonikében) emelték imperátorrá. A saját katonái ölték meg minden bizonnyal még ugyanebben az évben, pénzérméiről nem tudunk.

Aureolus, Gallienus császár lovassági parancsnoka 268 elején Postumust ismerte el a Római Birodalom törvényes urának, majd 268 augusztusában / szeptemberében, miután Gallienus bekerítette Mediolanumban (a mai Milánóban), önmagát kiáltotta ki imperátorrá. Aurelius Victor szerint az ő cselét kell gyanítani Gallienus halála mögött is. Az új, törvényes 873
császár, Claudius, miután elfoglalta Mediolanumot, kivégeztette Aureolust.



Epit. de Caes. 32.5.
„Valerianus (...) a parthusok között alantas szolgaságban öregedett meg”

260 nyarán Valerianus császár és I. Sapor perzsa nagykirály seregei között összeütközésre került sor, a Carrhae és Edessa közötti csatában pedig a római imperátort tőrbe csalták és fogságba ejtették ellenségei. Valerianust a római történelemben egyedülálló módon, fogolyként vitték a Szasszanida Birodalomba, ahol perzsa tradíció szerint Bishabuhr városában börtönözték be haláláig.
Létezik egy hely mind a mai napig ezen a településen, amit „zendan-e Valeriannak”, azaz Valerianus börtönének neveznek. A győzedelmes I. Saport és az előtte térdelő elfogott Valerianust jeleníti meg a Naqsh-i Rustamban látható híres kőrelief.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)