logo

VIII Sextilis AD

Valentinianus (364-375).

Epit. de Caes. 45.1.

„Valentinianus száz nap híján tizenkét évet uralkodott.”

Flavius Valentinianus 364. február 25. és 375. november 17. között uralkodott, vagyis valóban száz nap híján tizenkét évet. Az utalás Ammianus Marcellinus szöveghelyének átvétele.


Epit. de Caes. 45.2.
„Édesapját, az alacsony származású, Cibalaeben született Gratianust Kötélverőnek nevezték, mert a rabszolgákat vezető kötelet még öt katona sem tudta kicsavarni a kezéből.”

Flavius Valentinianus császár édesapja, Gratianus a mai horvátországi Vinkovciból szárzamott, a ragadványneve pedig latinul Funarius volt. Az epitomátor Ammianus Marcellinus szöveghelyét használta fel munkájához, ám lerövidítette azt. Zósimos is említi, hogy Valentinianus Cibalaeből származott.



Epit. de Caes. 45.3.
„(Gratianus) egészen a praefectus praetorio címig emelkedett”

Valentinianus atyja nem volt praefectus praetorio, hibás információt közöl az Epitome. Előbb testőrként (protector domesticus) és testőrtribunusként (tribunus protectorum domesticorum) szolgált, majd még 350 előtt comes rei castrensi lett Afrikában, később pedig comes rei militaris Britanniában.
Az epitomátor tévedésének oka, hogy Constantinus császár kora óta (312) a praefectus praetorio cím a korábbiakkal ellenetétben már nem a testőrparancsnokokat jelölte, hanem a birodalom területi egységeinek, apraefecturáknak a vezetőit hívták így. Az epitomátor korában, 395 körül négy ilyen praefectura létezett: Gallia, Italia et Africa, Illyricum és Oriens. Mindegyik élén egy-egy praefectus praetorio állt. Amikor tehát az Epitome Gratianus korábbi tisztségéről ír, akkor arra gondol, hogy Valentinianus atyja korábban testőrtribunusként (tribunus protectorum domesticorum) szolgált. Az epitomátor egy katonai ügyekben és rangokban kevésbé jártas udvari tisztségviselő lehetett.



Epit. de Caes. 45.4.
„Testvérét, Valenst maga mellé emelte a hatalomba, s (...) fiát, Gratianust is augustus-szá nevezte ki anyósa és felesége nyomására. ”

Flavius Valenst 364. március 28-án, Konstantinápolyban emelte bátyja, Valentinianus társcsászárrá, augustus-szá. A keleti provinciák kormányzását bízta rá. Gratianust, Valentinianus legidősebb fiát három évvel később, 367. augusztus 24-én, Amiensben tették ugyancsak augustus-szá Valentinianusnak két felesége ismert, Marina Severa, akitől 370 körül elvált, illetve Iustina, akit 370 körül vett feleségül.
Gratianus édesanyja Marina Severa volt, tehát valószínűleg az ő nyomására tették augustusszá az alig nyolcéves fiút. Az Epitome szöveghelye („hortatu socrus et uxoris”), amely a császárt a háttérből unszoló anyósról és feleségről szól, talán utalás a Valentinianus és Marina Severa közötti rossz viszonyra is, amelyet a császári pár válása tetőzött be, s amelynek valószínűleg leginkább Marina édesanyja volt az oka.
Malalastól tudjuk, hogy Marina száműzetésének indoka egy birtok körüli adás-vétel volt, a császárné ugyanis jóval áron alul vásárolt meg egy hatalmas földterületet. A szöveghely egy olyan császár-császárné viszonyt mutat be, amely ellentétben áll Traianus és Plotina ideálisnak tartott, az epitomátor által is tárgyalt (42.21.) kapcsolatával. Az optimus princepsről szóló történetben a császárné a császár virtusának érdekében lép fel, ezzel szemben Marina azért járja ki nyolc éves gyermeke császárságát Valentinianusnál, hogy saját befolyását megnövelje.



Epit. de Caes. 45.5.
„Valentinianus (...) kiváló stílusú, ámbár szófukar társalgó volt...”

Valentinianus egyszerű katonaember volt, tehát az Epitome de Caesaribus jellemzése (45.5-6.), beleértve a Hadrianus műveltségével való összehasonlítást is, teljes mértékben fiktív. Az Ammianus Marcellinus avagy a Zósimos-féle jellemzés sokkal hihetőbb és reálisabb, előbbi ugyanis józan paraszti ésszel rendelkező, ám ékesszólásban járatlan személyként mutatja be Valentinianust, míg utóbbi kiváló harcosnak, ám elképesztően műveletlen személynek nevezi a császárt.


Epit. de Caes. 45.7.
„Az ó idejében ölték meg az uralmat magához ragadó Firmust Mauritaniában.”

A dux Mauritaniae címet betöltő mór Firmus, aki Nubel mauritaniai király törvénytelen fia volt, 312-ben ragadta magához a hatalmat és királynak, valamint római császárnak is kikiáltatta magát, miután megölte féltestvérét, atyja törvényes fiát, Zammacot / Sammacot. 373/374-ben Valentinianus lovassági parancsnoka (magister equitum), a Mauritaniába küldött Flavius Theodosius (Theodosius császár atyja) győzte le. Firmus ezután öngyilkos lett, vagy meggyilkolták.



Epit. de Caes. 45.8.
„Amikor Valentinianus Bergentioban a kvádok követségének válaszolt, egy szélütéstől hangja elállt, s tiszta tudattal, életének ötvenötödik évében kilehelte lelkét.”

Valentinianus a pannoniai Brigetioban (a mai Szőny területén) vesztette életét 375. november 17-én. A kvád követek érkezését és a gutaütés körülményeit Ammianus Marcellinus részletesebben is leírja, az Epitome szöveghelye lényegében ennek a történetnek a rövid, ám hiteles kivonata. Egyedül a pannoniai város nevét adja meg helytelenül az ismeretlen epitomátor.



Epit. de Caes. 45.10.
„Halála után Equitius és Merobaudes tanácsára az alig négyéves, édesanyjával a közelben tartózkodó, onnan előkerített Valentinianust imperátorrá emelték. ”

II. Valentinianus I. Valentinianus és Iustina 371 őszén született fia volt. Imperátori akklamációjára 375. november 22-én került sor Aquincumban. I. Valentinianus idősebbik fia, Gratianus nem tudott féltestvére kikiáltásáról, de később elfogadta azt. Ammianus Marcellinus szerint az alig négyéves gyermek Flavius Merobaudes magister peditum elhatározásából lett uralkodó, s atyja halála után édesanyjával 100 római mérföldet kellett utaznia a kikiáltás helyszínéhez, mivel egy vidéki birtokon, Murocinctában tartózkodott. Ammianus nem említi Flavius Equitius magister militum per Illyricumot, a 374. év egyik consulát császárcsinálóként, Zósimosnál azonban az epitomátor szöveghelyéhez hasonlóan szerepel a neve.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)