logo

VIII Sextilis AD

Traianus (98-117).

Epit. de Caes. 13.1.
„Ulpius Traianus Tudertina városából származott”

Traianus családja valószínűleg valóban ebből a közép-itáliai városból (a mai Fratta Todinából) származott, de maga a császár már Hispaniában, Baetica tartományban, Italica (a mai Sevilla) városában született, ahogy arról Eutropius és Aurelius Victor is beszámol. Cassius Dio nem nevezi meg ugyan a császár szülővárosát, de Traianus hispaniai származásáról a késő ókori szerzőkhöz hasonlóan említést tesz.



Epit. de Caes. 13.1.
„Ulpiusnak nagyapja után, Traianusnak pedig apai nemzetségének alapítójáról, Traiusról, avagy atyjáról, Traianusról nevezték el.”

Traius-szal, a nemzetség alapítójával mindössze egy tudertinai feliratot tudunk kapcsolatba hozni. Hadrianus császárról, aki Traianus rokona volt, azt állítja a Historia Augusta, hogy az ősei még a Scipiók idejében, tehát a köztársaság korában, az i.e. II. században telepedtek le Italicában. Ebből a megjegyzésből arra következtethetünk, hogy Traianus családja az uralkodó imperátori akklamációja idején már körülbelül 250 éve biztosan Hispaniában élt.

Traianus édesapja, Marcus Ulpius Traianus Maior 25 és 30 között született, s a 60¬as évek elején Bennett feltételezése szerint földije, Seneca segítségével számos hivatalt kiérdemelt. Valószínűleg szülőhelyét, Baetica tartományt is kormányozhatta. 67 és 70 között részt vett a zsidó háborúban, Vespasianus három légiója közül ő vezette a X Fretensist. 67. június 25-én elfoglalta Japha városát, a következő évben pedig légiója egyesült Vespasianus seregével és közösen bevették Gadarát is. Miután 69-ben a diadalmasan megvívott polgárháború után Gaius Licinius Mucianus csapatai bevonultak Rómába, az új császár, Vespasianus követte győztes hadvezérét az Örök városba.
A keleten maradt Titus, aki rossz viszonyt ápolt a hispaniai szenátorral, leváltotta Traianus Maiort és hazaküldte a hadvezért Baeticába. Ennek ellenére Traianus atyja 70 szeptembere és októbere között consul suffectus volt, majd Vespasianus kinevezte Cappadocia helytartójává. 73/74 és 76/77 között már Syriát irányította, s valószínűleg 75-ben hadjáratot vezetett az alánok inváziójától is sújtott Parthus Birodalom ellen, amely során kiérdemelte az ornamenta triumphaliát. 79-ben, Titus uralkodásának kezdetén újra kegyvesztett lett. Feleségét Marciának hívták, Traianus fia mellett pedig egy lánya is született, Ulpia Marciana. Fia császársága alatt istenné avatták, először a 112 és 114 között vert pénzérmék említik így a nevét: DIVVS TRAIANVS PATER



Epit. de Caes. 13.1.
„Húsz évet uralkodott.”

Traianus 98. január 28. és 117. augusztus 7. között vezette a birodalmat, vagyis körülbelül 19 és fél éven át. Cassius Dio néhány napot téved csupán, amikor azt állítja munkájában, hogy a császár 19 évet, 6 hónapot és 15 napot uralkodott.



Epit. de Caes. 13.2.
„Oly nagy államférfinak bizonyult, amekkorát a legnagyobb történetírók csodálni való tehetsége is csak alig-alig tudott volna ábrázolni. ”

Traianus vélt tökéletességét már Plinius Minor 100-ban megírt és előadott kortárs panegyricusa is dicsőíti. Az epitomátor Traianusról írt szövegrésze tulajdonképpen ugyancsak egy panegyricus, egy emelkedett hangvételű dicsőítő beszéd. Azt az értékítéletet próbálja visszhangozni az ismeretlen szerző, amely Traianust optimus princepsként tartotta számon, akit „elég műveltnek és hibátlannak mondani”, s minden egyéb megjegyzés vele kapcsolatban felesleges.
A III-IV. századi császárokat általában azzal a felkiáltással üdvözölték, hogy „legyenek szerencsésebbek Augustusnál és jobbak Traianusnál”, azaz „felicior Augusto, melior Traiano”. Traianus tehát a kései IV. század szemében a legerkölcsösebbnek tartott uralkodó volt, aki egyszersmint a jó császárok mintaképéül is szolgált és aki Theodosius császár nagy elődjeként jelent meg még a keresztény imperátor propagandájában is.

Traianus életéről és uralkodásának eseményeiről alig tudunk meg konkrét információkat az Epitome de Caesaribusból, mindössze az uralkodó belpolitikájának egyes elemeit tárgyalja az ismeretlen késő ókori szerző. A dák és a parthus hadjáratok egyáltalán nincsenek említve a munkában, a császár nem nagy hódítóként, hanem inkább bölcs, igazságos, kegyes imperátorként jelenik meg, aki segíti és támogatja népét. Traianus katonai zsenijére mindössze néhány rövid sablonos utalás történik: „katonai ügyekben nagy szorgalommal bíró” ember volt, aki „kedvelt mindent, ami tökéletes és háborúval kapcsolatos”.
Anekdoták is alig fordulnak elő a szövegben, talán ezért érezhette úgy az epitomátor, hogy vissza kell térnie később Traianus alakjához, amit két ízben is megtett: először II. Constantius asszonyaival kapcsolatban mesél el egy történetet Traianus császárról és feleségéről, Plotináról, majd összahasonlítja egymással Traianust és Theodosiust. Utóbbi összehasonlítás is apanegyricusokat idézi.



Epit. de Caes. 13.3.
„Agrippinában, Gallia híres coloniájában fogadta el a hatalmat”

Colonia Claudia Ara Agrippinensis (a mai Köln) városáról van szó. A történet szerint Nerva halálának híre először Mogontiacumot (a mai Mainzot) érte el, ahonnan a Legio XII Primigenia Pia Fidelis tribunusa, Hadrianus vitte aztán tovább az információt földijéhez és rokonához, Traianus caesarhoz Kölnbe. A Historia Augusta egyik anekdotája szerint egy bizonyos L. Iulianus Ursus Servianus megpróbálta megakadályozni az ifjú tribunust abban, hogy ő mondhassa el elsőként Nerva halálhírét Traianusnak, azonban nem járt sikerrel, mert hírvivőjét Hadrianus megelőzte.



Epit. de Caes. 13.4.
„Kissé sokat foglalkozott az evéssel és az ivással.”

Traianus iszákosságáról több forrás is beszámol. A Historia Augusta szerzője szerint Hadrianus elődje miatt szokott rá a borivásra, míg Traianus korhelységéért Aurelius Victor szerint Nerva volt okolható. Ugyancsak a Liber de Caesaribus ír Traianus azon parancsáról, amelyben az imperátor megtiltotta, hogy a lakomák után, részegen kiadott utasításait végrehajtsák.



Epit. de Caes. 13.6.
„Sura tiszteletére, akinek a támogatásával megszerezte a hatalmat, fürdőket épített.”

Lucius Licinius Suráról van szó, Traianus dák háborúkban is részt vett befolyásos jóbarátjáról, aki háromszoros consul volt. Dio szerint akkora volt a barátság a szenátor és a császár között, hogy az imperátor testőrök nélkül ment Sura villájába és a szenátor borbélyával vágatta le a szakállát. Amikor Sura meghalt, Traianus nyilvános állami temetést rendezett neki és még szobrot is emeltetett hűséges barátjának. A Historia Augusta leírja, hogy Hadrianus Surától értesült Traianus általi örökbefogadásáról. Plinius Minor is írt hozzá két levelet, amelyekben Sura olvasottságát és műveltségét dicsérte. Az első levélben egy forrásról tesz fel kérdéseket a szenátornak, míg a másodikban érdeklődik, hogy a férfi hisz-e a szellemekben.
Sura fürdői az Aventinus dombon épültek fel, Aurelius Victor szerint Suranaenek nevezték a rómaiak a komplexumokat. III. Gordianus császár (238-244) uralkodása alatt helyreállították őket, s fennmaradt egy epigráfiai emlék egy 414-re datálható restaurációról is. Az V. század elején a cella tepidariát hozatta rendbe a praefectus urbi, Róma városának első embere. A Sura-féle fürdők kisebbek és szerényebbek lehettek Caracalla thermáinál. Martialis egyik epigrammája említi, hogy Surának volt egy háza a fürdői közelében.



Epit. de Caes. 13.10.
„Egy varjú a Capitolium tetejéről attikai görög kiejtéssel így szólott: Jó lesz!” καλώς εσταr.

A Gudianus Latinus 84 kódex nagyon elmosódott ezen a helyen, de a Domitianus életrajzban lévő görög szóhoz hasonlóan itt is latin betűkkel szerepel a kifejezés a kódexben. A csodás előjelről szóló történet Suetoniustól származik, aki azonban Domitianus halálával összefüggésben meséli el. Suetonius szerint a varjú azt mondta egészen pontosan, hogy „jobb lesz talán a jövő.” Egyedülálló adat az Epitomében, hogy a varjú a késő ókori történetváltozat szerint attikai kiejtéssel károgott.



Epit. de Caes. 13.11.
„Elhamvasztott holttestének maradványait visszahozták Rómába, s Traianus fórumán az oszlopa alá temették... ”

Eutropius is megerősíti, hogy Traianust a városon belül, a fórumán álló oszlop alá temették el. Kiemeli, hogy az optimus princeps az egyedüli személy, aki Róma Servius Tullius-féle falain belül nyugodhatott. Traianust 117. augusztus 7-én érte a halál Selinos városában, Ciliciában. Még ez év őszén, a parthus hadjárat sikerei miatt posthumus diadalmenetet érdemelt ki, ahol Hadrianus „diadalkocsin vitette körbe Traianus képmását”. Ennek a nagyszabású diadalmenetnek az emlékét őrzi az Epitome de Caesaribus is, amikor ezt írja: „ahogy a triumpháló hadvezérek szokták, a szenátus és a hadsereg által felvezetve vonult be a városba.”



Epit. de Caes. 13.13.
„Elrendelte, hogy a házak magassága ne múlhassa felül a hatvan lábat”

Traianus-szal kapcsolatban egyedülálló adat az egész ókori szöveghagyományban, ráadásul ezúttal az epitomátor mértékegységet is használ a szám után („sexaginta pedes”).

Számoljuk át a római házak II. század elején engedélyezett magasságát méterre!
1 láb (pes) = 0,2962 méter
60 láb = 60*0,2962 méter = 17,772 méter

A római insulák tehát Traianus idejében maximum 17,77 méteresek lehettek. Ha egy emeletet 2,96 méteresnek (10 lábasnak) tekintünk, akkor ez az adat azt jelenti, hogy a földszint fölé még öt emeletet lehetett építeni. Adatunk van egy Augustus alatti magasságszabályozásról is, eszerint Augustus 70 lábban (20,73 méter) maximalizálta a közutak melletti insulák magasságát, ami hat emeletet jelentett.



Epit. de Caes. 13.14.
„Ettől fogva aztán megérdemelten a haza atyjának nevezték. Hatvannégy évet élt.”

Traianus 98 késő őszétől kezdve viselte a haza atyja (PATER PATRIAE) címet, s valóban a 64. életévében érte a halál.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)