logo

V Sextilis AD

Titus (79-81).

Epit. de Caes. 10.1.
„Titus (...) a Domitilla nevű szabados anyától született.”

Kienast szerint Flavia Domitilla szabados státusza megkérdőjelezhető. Az asszonyról tudjuk, hogy édesapja Flavius Liberalis volt, Vespasianusszal pedig 39 környékén kötött házasságot. Bizonyos továbbá, hogy 69 júliusában már halott volt, valamint hogy 90 és 96 között Domitianus császár istenné avatta, s érméket veretett édesanyja nevével.



Epit. de Caes. 10.4.
„Atyja uralkodása alatt elnyerte a testőrparancsnoki címet...”

Titus 71-ben lett praefectus praetorio, s édesapja haláláig, 79-ig viselte a tisztséget.



Epit. de Caes. 10.4.
„A vacsorázni is meghívott, consularis rangú Caecinának, alighogy az étkezőből kilépett, felesége, Bereniké megbecstelenítésének gyanújával elvágatta a torkát”

Aulus Caecina Alienus Vitellius császár egykori hadvezére volt, ám Vespasianus győzelme után megbocsátott neki. Caecina ennek ellenére 79-ben összeesküvést szervezett Vespasianus ellen. Suetonius szerint Titus valójában ezért a szervezkedésért végzett vele és nem Bereniké megbecstelenítésének vádja miatt, ahogy azt az Epitome minden bizonnyal tévesen állítja.
Az ismeretlen késő ókori szerző Berenikét Titus feleségének („Berenicis uxoris suae”) nevezi, holott Bereniké sohasem házasodott össze Vespasianus fiával. Érdekes, hogy néhány sorral lejjebb ezt az információt az epitomátor is megerősíti, amikor azt írja, hogy Titus „az esküvőjüket remélőBerenikének megparancsolta a hazatérést”. A két szöveghely közötti ellentmondás egyáltalán nem tűnt fel a késő ókori auktornak.



Epit. de Caes. 10.7.
„A puhányok nyájait is elzavarta.”

A puhányok nyájai („enervatorum greges”) kifejezés utalás lehet azokra a szabadosokra (talán eunuch szabadosokra), akik Claudius, Nero és Vitellius idejében beleszóltak a közügyekbe és befolyásolták a császárt az intézkedéseiben. Elképzelhető, hogy kezdetben Titusnak is voltak ilyen tanácsadói. Lehetséges azonban, hogy az epitomátor Bereniké szolgálóinak az elzavarásáról ír.



Epit. de Caes. 10.10.
„A legkiválóbb rendhez tartozó két férfit, akik összeesküdtek ellene (...), először csak figyelmeztette”

Az ordo amplissimus jelentése „legkiválóbb rend” és a szenátori rendre utal. Szenátorokról van tehát szó. A két összeesküvő előkelőről szóló történetet Suetonius is elmeséli, s ő sem nevezi meg a férfiakat.



Epit. de Caes. 10.10.
„A murmilloktól (...) szánt szándékkal elkért egy gladiátorkardot.”

A murmillo (másképp mirmillo, vagy myrmillo) egy gladiátortípus, amely gladius-szal (rövid karddal), scutummal (téglalap alakú pajzzsal), a manica nevű bőr kézvédővel, illetve jellegzetes halszerű sisakkal volt felszerelve. Titus az összeesküvőket valószínűleg az újonnan felépült Colosseumba, vagyis az Amphiteatrum Flaviumba vezette. A Colosseumra még egy közvetett utalás található az Építőmében, Philippus fejezetében, amikor a százados játékokról és Philippus fiának szemtelenségéről ír az epitomátor.



Epit. de Caes. 10.10.
„Látjátok-e, hogy a hatalmat a Végzet ajándékozza és hasztalan bármilyen gaztettet megkísérelni abban a reményben, hogy megszerezzük, vagy attól való félelmünkben, hogy elveszítjük azt?! ”

Titus úgy tűnik a sztoikus filozófia híve volt, amely szerint feleslegesek és károsak az érzelmi kitörések, bele kell törődni abba, amit a Végzet, a Fátum hoz számunkra. Ahogy Marcus Aurelius, a sztoikus filozófuscsászár fogalmaz az Elmélkedésekben: „Szereti a világrend azt tenni, aminek éppen történnie kell. Azért hát azt mondom a Világrendnek: Szeretem, amit te szeretsz. Nem úgy mondják-e a hétköznapi nyelvben is: Ez a világ sorja. ”
A Titus-féle mondás Suetoniusnál is olvasható, ő azonban sokkal rövidebben adja azt a császár szájába, mint az epitomátor: „a császári hatalom a sorstól való” írja a II. századi szerző.



Epit. de Caes. 10.12.
„Az ő idejében a Vesubius hegy Campaniában lángolni kezdett”

A szövegrész utalás a Pompeiit, Herculaneumot, Stabiaet és Oplontist elpusztító, 79. augusztus 24-én bekövetkezett híres vulkánkitörésre. A Vesubius késő ókori névalak természetesen a Vesuviust, tehát a Vezúvot takarja.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)