logo

V Sextilis AD

Theodosius (379-395).

Epit. de Caes. 48.1.
„A hispaniai születésű Theodosius édesapja Honorius, édesanyja pedig Thermantia volt, származását pedig Traianus princepsig vezette vissza. (...) Tizenhét évet uralkodott.”

Flavius Theodosius a hispaniai Caucában született 346-ban vagy 347-ben. Édesapja nevét hibásan adja meg az Epitome (a nagyapja neve volt Honorius), hiszen fiához hasonlóan Flavius Theodosiusnak hívták. Tudjuk róla, hogy 368 és 369 között comes rei militarisként, majd 369 és 375 között magister equitumként szolgált a hadseregben. 373-ban ő verte le Mauritániában Firmus ellencsászár seregeit. 376-ban Karthágóban kivégezték. Theodosius anyjának a neve (Thermantia) helyesen szerepel az epitomátor szövegében.
Az Epitome de Caesaribus által sugallt, vérrokonságon alapuló hasonlóság Traianus és Theodosius között (lásd még a két császár külső és belső tulajdonságait összehasonlító részeket: 48.8-10.) csupán császári propaganda, nincs valóságalapja. A propaganda egyrészt azért keletkezett, mert mindkét imperátor hispaniai születésű volt, másrészt azért, mert Traianusra a késő ókorban optimus princepsként tekintettek és így idealizált személye megfelelőnek tűnt ahhoz, hogy egy császári panegyricusban szerepeljen. A fiktív rokoni kapcsolatot először 383-ban említi forrás, méghozzá Themistios egyik oratiója.



Epit. de Caes. 48.1.
„Gratianus császár tette imperátorrá Sirmiumban, s tizenhét évet uralkodott.”

Flavius Theodosius imperátori akklamációjával kapcsolatban lásd 47.3.-at. Theodosius 379. január 19. és 395. január 17. között uralkodott, azaz csupán tizenhat éven át.



Epit. de Caes. 48.2.
„Azt beszélik, hogy szüleit egy álomban figyelmeztették, hogy azzal a szent névvel ruházzák fel, amelyet latinul úgy mondunk, hogy „a Deo datum” (Istentől adatott).”

Theodosius császár atyja keresztény vallású volt, ugyanakkor tudjuk róla, hogy csak idős korában keresztelkedett meg. Bár egyértelműen nem lehet eldönteni, hogy melyik istent említi az epitomátor szöveghelye, de mivel a pogány szerző sehol máshol nem beszél munkájában a keresztény Istenről, így annak elhallgatása tudatosnak tekinthető, és azt kell feltételeznünk, hogy Theodosius nevével kapcsolatban is egy görög-római istenségre történik az utalás, ahogy arra Iovianus születésének körülményeinél (44.2.) már láttunk példát. Theodosius és Iovianus szülei is álmot láttak és egy pogány isten parancsára nevezték el gyermeküket.



Epit. de Caes. 48.3-4. „Még egy jóslat is kinyilvánította róla Asiában, hogy az fog Valens örökébe lépni, akinek a neve a Θ, az Ε, az O és a Δ görög betűkkel kezdődik. (...) Theodorus (...) gyalázatos becsvágyáért halállal fizetett.”

A történet Ammianus Marcellinustól származik. Eszerint előkelők egy csoportja (köztük Fidustius, Hilarius és Patricius) 371/372-ben jóslatot kért egy pogány istenségtől (minden bizonnyal Apollóntól), hogy megtudja a Valenst követő császár nevét. A mágikus praktikák Theodorusra utaltak, akivel egy bizonyos Euserius osztotta meg a jövendölést, amely egy kiváló uralkodóról szólt, azonban a kérdezősködőket a gyászos vég eljövetelével sokkolta.
Amikor Valens császár tudomást szerzett a jóslatról, azonnal utasítást adott Theodorus és a jövendölést kérő férfiak összegyűjtésére, akiket Konstantinápolyból Antiochiába hurcoltak. A lezajlott per során megkínozták a bevádolt embereket, majd egytől egyig kivégezték őket. A történet Zósimosnál is olvasható. A Római Birodalom területén 357 óta szigorúan tiltott volt a 1227 divinatio.



Epit. de Caes. 48.5.
„A hunokat és a gótokat, akik Valens alatt elárasztották a birodalmat, különböző csatákban legyőzte.”

Theodosius sohasem háborúzott a hun fősereg ellen, 379. november 17-én azonban a gót Modares / Modaharius által parancsnokolt római sereg kisebb győzelmet aratott a 378. évi hadrianopolisi csatában (lásd 46.2.) diadalmaskodó, a Balkánt immár egy éve fosztogató, Fritigern által vezetett nyugati gótok felett, akik között Saphrax alánjai és bizonytalan számú hun is harcolt. A háború a következő években is folytatódott, a béke pedig csak 382-ben köttetett meg, amikor Theodosius szerződést (foedus) kötött a gótokkal.
A szövetségesi szerződés értelmében a germánok a birodalmon belül egy autonóm területet kaptak, ahol adómentesen, a saját uralkodójuk fennhatósága alatt élhettek és gazdálkodhattak. A szövetséghez egyfajta polgárjog is társult, amelyért cserébe a gótok katonáskodási kötelezettséget vállaltak. Háború esetén, a római császár hívására saját vezéreik parancsnoksága alatt kötelesek voltak hadba vonulni. Theodosius tehát kiegyezett a gótokkal, s nem háborúban mért döntő csapást rájuk.



Epit. de Caes. 48.5.
„A könyörgő perzsákkal békét kötött.”

A IV. század végén a Szasszanida Birodalomban anarchia tombolt, három uralkodó, II. Ardashir (379-383), III. Shapur (383-388) és IV. Wahram (388-399) is erőszakos halált halt. Róma igyekezett kihasználni nagy ellenfele gyengeségét. 384 elején a támadástól tartó szasszanida nagykirály követséget küldött Konstantinápolyba, hogy megegyezzen és békét kössön Theodosius-szal. Valószínűleg erről a követjárásról tudósít az Epitome. A tárgyalások azonban elakadtak és Armenia nyugati részét 387-ben katonai erővel kebelezte be a Római Birodalom.



Epit. de Caes. 48.6.
„A zsarnok Maximust (...) Aquileiánál megölte, s a fiát, Victort is kivégeztette”

Flavius Magnus Maximus 3 8 3 eleje és 388 nyara között volt ellencsászár, miután megölette Gratianust (lásd 47.7.). Fiát, Flavius Victort 384-ben emelte maga mellé augustus-szá. Ugyanebben az évben I. Theodosius is elismerte Maximus uralmát, amely azonban csak ideiglenes békét jelentett a két imperátor között. Itáliát eközben az ifjú II. Valentinianus uralta (lásd 45.10.), akit az usurpátor el szeretett volna távolítani a hatalomból, ezért 387 második felében serege élén Itáliába vonult. A kétségbeesett II. Valentinianus az előrenyomuló trónbitorló közeledésének hírére hajóra szállt és Thesszalonikébe menekült, ahol kapcsolatba lépett Theodosius-szal, aki azonnal összegyűjtötte csapatait.
Theodosius és Maximus hadserege között több összecsapásra is sor került ÉszakItáliában, végül 388 nyarán körülzárták az usurpátort Aquileiánál. A várost hamarosan feladták, Maximust pedig elfogták és kivégezték. Az ellencsászár fiát, Victort nem sokkal később Galliában ölette meg II. Valentinianus hadvezére, Arbogastes.



Epit. de Caes. 48.7.
„(Theodosius) felülkerekedett továbbá Eugenius trónbitorlón és Arbogastesen is, akiknek tízezer harcosuk esett el. Ez az Eugenius tudniillik Arbogastes haderejében bízva uralomra tört, miután Valentinianust Viennában meggyilkoltatta. ”

392. május 15-én Arbogastes, a nyugati provinciák frank származású, pogány magister milituma a galliai Viennában meggyilkoltatta II. Valentinianust. Néhány hónappal később (392. augusztus 22.), Lugdunumban a lázadó germán hadvezér császárrá emelte a keresztény, ám pogányokkal szimpatizáló Flavius Eugeniust, akit Róma városának Virius Nicomachus Flavianus által vezetett konzervatív pogány arisztokráciája és a római szenátus is elismert, mivel az usurpátor kedvezményeket ígért nekik.
393 elején az ellencsászár bevonult Itáliába. Theodosius császár a fenyegetés hatására összegyűjtötte seregét, a római egységeket pedig gót segédcsapatokkal is megerősítette, majd nyugatra indult, hogy leszámoljon a bitorlóval. A Theodosius és Eugenius közötti döntő csatára 394. szeptember 6-án került sor a Frigidusfolyó mellett (a mai Szlovénia területén), s Theodosius egységei győzedelmeskedtek. Arbogastes a vereség után azonnal öngyilkos lett, Eugeniust azonban elfogták és lefejezték. Ezzel a sikerrel I. Theodosius a Római Birodalom egyeduralkodójává vált.



Epit. de Caes. 48.10. „Törvényben tiltotta meg, hogy kurtizánokat és citerásnőket hívjanak a lakomákra. Oly nagy tisztesség és mértékletesség jellemezte, hogy az unokatestvérek házasságát éppúgy megtiltotta, mint a testvérekét.”

A kurtizánokkal és citerásnőkkel kapcsolatos rendelet 385. június 24-re keltezhető és a II. Theodosius (408-450) által kiadott Codex Theodosianus hagyományozta az utókorra. A testvérek és unokatestvérek házasságát talán már 387-ben betiltotta I. Theodosius. A Codex Theodosianus és a Codex Iustinianus azonban csak két biztos dátumot ad meg a kérdést szabályozó rendeletekkel kapcsolatban: 396. december 8-át és 405. június 11-ét. Mindkét dátum idején I. Theodosius már halott volt. Hangsúlyozni kell, hogy egyik esetben sem törvényről (lex), hanem császári rendeletről van szó.



Epit. de Caes. 48.12.
„Kárhoztatta Cinnát, Mariust, Syllát és az összes önkényuralmat gyakorlót...”

Az i.e. 80-as évek polgárháborújáért leginkább felelős három köztársaságkori politikust, Lucius Cornelius Cinnát, Caius Mariust és Lucius Cornelius Sullát már a Panegyrici Latini is említi az Epitome de Caesaribushoz hasonló negatív szövegkörnyezetben. Az Epitomében olvasható szöveg forrása azonban Virius Nicomachus Flavianus elveszett Annalese lehetett. Később Szent Ágoston is összehasonlítja I. Theodosiusszal a köztársaságkori államférfiakat a De civitate Dei című munkájában, ez a mű azonban már az Epitome elkészülése után keletkezett.



Epit. de Caes. 48.18.
„Apai nagybátyját szülőatyjaként tisztelte, elhunyt bátyja és nővére gyermekeit a sajátjainak tekintette...”

I. Theodosius apai nagybátyját Flavius Eucheriusnak hívták, s 377 és 379 között a comes sacrarum largitionum, 381-ben pedig a consul tisztséget viselte. I. Theodosius bátyja Honorius volt, nővére nevét azonban nem ismerjük. Honorius két lánygyermekét Serenának és Thermantiának hívták.



Epit. de Caes. 48.18.
„Gyengéd apa és szerető férj volt.”

I. Theodosiusnak két feleségét ismerjük, Aelia Flavia Flaccillát, valamint Gallát. Előbbivel 376 és 386 között, míg utóbbival 387 ősze és 394 áprilisa között volt házas. Mindkét asszony három gyermeket szült az imperátornak. Flaccillától született Flavius Arcadius (szül. 377), Flavius Honorius (szül. 384), illetve Pulcheria (szül. 377/378), míg Gallától Gratianus (szül. 388/389), Galla Placidia (392/393), illetve Iohannes.



Epit. de Caes. 48.19.
„Az emberi dolgoktól békében megválva, ötvenéves korában, Mediolanumban halt meg, a békét élvező állam két felét pedig két fiára, Arcadiusra és Honoriusra hagyta.”

I. Theodosius 395. január 17-én halt meg Mediolanumban, a mai Milánóban. Hydatius a halál okát is közli velünk, Theodosius vízkórban szenvedett. Idősebb fia, Arcadius örökölte a Római Birodalom keleti felét, míg fiatalabb fia, Honorius a nyugati felét.



Epit. de Caes. 48.20.
„Holttestét még ugyanabban az évben Konstantinápolyba vitték és eltemették.”

I. Theodosius temetérése 395. november 8-án került sor Konstantinápolyban. Megtörtént a keresztény császár istenné avatása, consecratioja is. Az Epitome de Caesaribus utolsó mondata egyszersmint azt is jelenti, hogy a munka keletkezésének terminus post quemje 395. november 8.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)