logo

V Sextilis AD

Severus Alexander (222-235).

Epit. de Caes. 24.1.
„Severus Alexander tizenhárom évet uralkodott.”

222. március 13. és 235 februárja / márciusa között volt augustus, vagyis valóban tizenhárom éven át. Ha megbízunk a kétes forrásként ismert Historia Augustában, amely tizenhárom évben és kilenc napban jelöli meg Alexander uralkodásának hosszát, akkor a császár életének utolsó napját 235. március 22-re kell helyeznünk.



Epit. de Caes. 24.2.
„Uralkodása alatt az augustusszá tett Taurinus félelmében az Eufrátesz vizébe vetette magát”

Taurinus nevű ellencsászárról az Epitome de Caesaribuson kívül mindössze egyetlenegy ókori auktor tud, az V. századi keresztény szerző, Polemius Silvius, aki azonban Elagabalus uralkodásának idejére helyezi az usurpátor ténykedését és Taurinus mellett egy másik ellencsászárt is említ, Sallustius Uranius Seleucust. Bizonyos, hogy a Taurinus csak egy ragadványnév, így a Polemius Silvius szöveghely alapján Kienast az usurpátor és Sallustius Uranius Seleucus közé egyenlőségjelet tesz.
Az Eufrátesz folyó epitomátor általi említése miatt az is valószínűsíthető, hogy az ellencsászár valamikor a 231 és 233 között zajló római-szasszanida harcok során öltötte fel magára a bíbort, ám a lázadását hamar elfolytották. Egy Severus Alexander ellen lázadó Uraniusról Zósimos is beszámol Historia Nova című munkájában, de a történeti kontextust tovább bonyolítja, hogy egy perzsákkal szembeszálló Uranius Antoninus nevű emesai papra az Oracula Sibyllina is utal. Utóbbi forrás az usurpátort egyenesen a Napból küldött uralkodónak nevezi, aki megszabadítja majd Emesát a szasszanida perzsáktól, s a települést a Nap városává teszi.
Az Oracula Sibyllina az eseményeket azonban I. Sapor (241-272) szasszanida nagykirály uralkodásának és támadásának idejére helyezi, 253/254-re. Ismerünk ekkorra datálható Uranius Antoninus pénzérméket is. Kienast szerint két Uranius volt, apa és fia, akik közül az apa (Sallustius Uranius Seleucus = Taurinus) Elagabalus, vagy Severus Alexander ellen lázadt, míg a fiú (Uranius Antoninus) I. Saporral szállt szembe és jogilag Trebonianus Gallus (251-253), Aemilius Aemilianus (253) és Valerianus (253-260) ellencsászára volt. Az Antoninus név arra utalhat, hogy Elagabalus és Severus Alexander emesai rokonságából kerülhetett ki a trónkövetelő.



Epit. de Caes. 24.3.
„Később Maximinus ragadta magához az uralmat, mivel a hadseregből sokak elzüllöttek.”

Héródianos szerint 234-ben germánok törtek be a Római Birodalomba és fosztogatni kezdték a Rajna menti tartományokat. A seregeivel helyszínre siető Alexander azonban nem akart megküzdeni az ellenséggel, inkább nagy mennyiségű arannyal békét vásárolt, majd idejét kocsihajtással és dőzsöléssel töltötte Mogontiacumban (a mai Mainzban). A nagy erejű, hatalmas termetű, trák származású Maximinus a sereg legnagyobb tekintélyű embere volt, s gyalázatnak tartotta az arannyal vett békét, ráadásul lenézte a császárt, mert puhány és az anyja irányítja.
Maximinust katonatársai imperátorrá kiáltották ki, amelyet a tekintélyes harcos előbb visszautasított, ám később elfogadta a megtiszteltetést. Amikor Alexander megtudta a történteket, remegni kezdett és sírva fakadt. Másnap a császárt és anyját megölték.



Epit. de Caes. 24.4.
„Amikor Alexander látta, hogy kísérete elhagyta, azt kiabálta, hogy haláláért az anyja a felelős. Rárontó gyilkosának, miután elfedte fejét, odatartotta erősen megfeszített nyakát életének huszonhatodik évében.”

Héródianos szerint is édesanyját vádolta vesztéért a császár, míg a Historia Augusta azt írja, hogy a gyilkosai gyereknek nevezték az uralkodót, anyját pedig kapzsinak és pénzsóvárnak. Eutropius szerint „anyjának, Mammaeának szerfölött gyengéd gyermeke volt”, Zósimos pedig arról számol be, hogy a császár helyett Mamaea nevezett ki embereket vezető pozíciókba: erre a kiváló jogtudós, Ulpianus a legjobb példa. Meggyilkolásuk után anyát és fiát is damnatio memoriaevel sújtották.
Alexander születési ideje bizonytalan, Kienast szerint, aki az epitomátor információjával számolt, 208-ban születhetett az uralkodó, ám a német történész kérdőjellel jelöli adatát. A Historia Augusta azt írja, hogy halálakor huszonkilenc éves, három hónapos és hét napos volt az imperátor. A Philocalus-féle kalendárium október 1-ét jelöli meg a császár születésnapjának, azonban ez az adat is bizonytalan.



Epit. de Caes. 24.5.
„Anyja, Mammaea olyannyira elnyomta fiát...”

Az asszony neve helyesen Mamaea. Iulia Avita Mamaeáról van szó, aki Iulia Soaemiasnak (Elagabalus édesanyjának) volt a testvére, Iulia Maesának pedig a lánya. Caracallához és Getához unokatestvéri kapcsolat fűzte. Az epitomátor által elmesélt anekdotát a lakomákon újra feltálalt reggeliről és ebédről más antik források nem közlik, ugyanakkor Alexandert az ókori auktorok egybehangzó állítása szerint valóban édesanyja uralta, akit többek között kitüntettek 797 a mater castrorum és a mater senatus címekkel is.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)