logo

VIII Sextilis AD

Nero (54-68).

Epit. de Caes. 5.1.
„Domitius Nero (...) tizenhárom évet uralkodott.”

Nero neve imperátori akklamációjáig Lucius Domitius Ahenobarbus volt, császárként pedig Nero Claudius Caesar Augustus Germanicusnak szólították. Nero négy hónap híján tizennégy évet uralkodott.



Epit. de Caes. 5.3.
„A városban amphiteátrumot és fürdőket épített. ”

A Nero-féle amphiteátrum 57-ben épült fából, Tacitus az épület nagy kiterjedését elismeri ugyan, de nem ír róla túlzott lelkesedéssel. Nero 62-ben, vagy 64-ben a Mars-mezőn, a Pantheon közelében hatalmas közfürdőket is létesített. A fürdőket Alexander Severus (222-235) idején újjáépítették, ekkor kapták a Thermae Alexandrinae nevet.



Epit. de Caes. 5.5.
„Még édesanyját is bemocskolta fajtalankodással”

Az információt ahogy a Nero bűneit részletező többi történetet is Aurelius Victor Liber de Caesaribusából vette át az epitomátor. Victor még el is mereng azon, hogy vajon igaz lehet-e a vérfertőzés vádja: „Ezt én igaznak tartom, még akkor is, ha egyes szerzők az ellenkezőjét bizonygatják. Ugyanis ha a lelket elözönlik a bűnök, akkor aligha akad valami, ami kívülről megfékezhetné és emberibbé tehetné.” Suetonius és Dio is utal a pletykákra, azonban a vérfertőzés története valójában csak egy zsarnokokra gyakorta használt történeti toposz. Oidipus és a korinthoszi türannosz, Periandros is a saját édesanyjával folytatott vérfertőző viszonyt.333



Epit. de Caes. 5.6.
„Ekkoriban Galba, Hispania helytartója és Gaius Iulius magukhoz ragadták a hatalmat.”

Az aquitániai Gaius Iulius Videx lázadt fel először Nero önkénye ellen (68. március), ezt követte Galba felkelése Hispaniában (68. április elején), az epitomátor sorrendje tehát hibás.
68 májusában Vindex csapatai vereséget szenvedtek Vesontionál, a lázadó hadvezér, akit csapatai ellencsászárrá kiáltottak ki, pedig öngyilkos lett. Galba ezzel szemben eljutott Rómába, ahol a szenátus 68 júniusában elismerte császárságát.



Epit. de Caes. 5.7.
„Követte azonban Phaón, Epaphroditus és Neophytus, valamint az eunuch Sporus is...”

Suetonius szerint is négy kísérője volt a menekülő Neronak, azonban csak Phaónt, Sporust és Epaphroditust nevezi meg. Dio csak három kísérőről ír (Phaón, Epaphroditus és Sporus), Neophytust nem említi. Aurelius Victor szerint csak a herélt Sporus maradt Nero mellett.
Neophytus név szerinti említése Nero kísérőjeként egyedülálló adat az Epitomében. Az Epitome szerint Nero kezét az öngyilkosság során a „tisztátalan eunuch”, vagyis Sporus segítette a döfésben, ezzel szemben Suetonius és Dio a segítő szerepét Epaphroditusra osztja. Suetonius és Dio egyaránt leírja Domitianus császárról, hogy Epaphroditust azért ítélte halálra, mert segédkezett Nero halálában. A „tisztátalan eunuch” tehát csak elkísérte az uralkodót, nem ő volt az, aki halálba segítette urát.
Lucius Domitius Phaón 5 5-ben Pallast követte az a rationibus pozícióban a császár pénzügyi tanácsadójaként. Nero nagynénjének, Domitia Lepidának volt eredetileg a szabadosa, ismerünk is egy róla szóló, 67. június 20-ára datálható feliratot Fundiból az alábbi szöveggel:
quicumque ex Domo Domitiae L. f. Lepidae erunt. Fennmaradt egy amphorája is Phaónnak Carnuntumból, amelyen a következő írás olvasható: Logi 11 Phaontis | Aug(usti) 342 l(iberti) a rat(ionibus).

Sporust gúnyosan Sabinának is nevezték, mivel nagyon hasonlított Poppaea Sabinához. Nero ezért is tette ágyasává. Az eunuch túlélte Galbát és Othot, s 69-ben lett öngyilkos Vitellius uralma alatt. Epit. de Caes. 5.5. nem Nero és Sporus, hanem Nero és egy szabadosa, Pythagoras házasságát meséli el.
Epaphroditus az a libellus pozíciót viselte Nero uralma idején. Túlélte a négy császár évét, s csak 95-ben ölette meg Domitianus, mivel segédkezett Nero halálában. Az volt a bűne, hogy nem akadályozta meg Nerot az öngyilkosságban, így aztán megmentette a halálbüntetéstől és az azzal járó megaláztatásoktól a bukott császárt.



Epit. de Caes. 5.8.
„Életének harminckettedik évében halt meg.”

Nero valójában életének harmincegyedik évében halt meg, hiszen 37. december 15-én született Antinumban és 68. június 9-én (avagy június 11-én) halt meg Róma mellett, Phaón villájában.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)