logo

VIII Sextilis AD

Domitianus (81-96).

Epit. de Caes. 11.2.
„Legyőzte a cattusokat és a germánokat.”

A cattus, vagy chattus is egy germán nép volt. Domitianus 83-ban aratott felettük győzelmet, amit a Germanicus név felvételével, diadalmenettel, valamint a győzelemre utaló pénzveretekkel ünnepelt meg. A Germanicus melléknév 83. június 9. és 83. augusztus 28. között bukkant fel először Domitianus teljes uralkodói titulatúrájában, így a néhány hónapig tartó hadjáratnak 83 júniusa előtt mindenképp véget kellett érnie.
A Rajna-menti germánok azonban nem lettek végérvényesen legyőzetve, ezt jelzi későbbi szerepük az epitomátor által is említett Antonius Saturninus-féle usurpációban, valamint Tacitus Germaniájának gunyoros sorai: (a germánok) „a legutóbbi időkben inkább csak diadalmeneteken szerepeltek, semmint igazi vesztesekként.



Epit. de Caes. 11.3.

„Rómában számos épületet felépített”
Suetonius részletezi is a Domitianus uralkodása alatt helyreállított, illetve felépített épületeket. A császár helyreállíttatta a 69-es polgárháború idején felégett Capitoliumot, azonban az épületeken csak a saját nevét tüntette fel, a korábbi építtetőkét szándékosan elhagyta. Épült egy új templom is a Capitoliumon, amelyet Jupiter Custosnak szenteltek. Ezen felül Domitianus építészeinek nevéhez fűződik a Flavius-nemzetség új temploma, egy stadion, egy odeum, egy tengeri csatára (naumachiára) alkalmas medence, valamint az úgynevezett Nerva fórum is. Utóbbi azért viseli a Domitianust követő imperátor nevét, mert csak 97-ben, Nerva uralkodása idején fejezték be az építését.



Epit. de Caes. 11.6.
„Caius Caligula szokása szerint megkövetelte, hogy úrnak és istennek szólítsák.”

Domitianus uralma Caligula imperiumához hasonlóan keleti típusú despotikus vonásokat viselt magán. Suetonius szerint a császár először egy levél megíratása során diktálta le írnokának későbbi titulusát: „ Urunk és Istenünk így parancsolja... ” ("Dominus et deus noster hoc fieri iubet..."), ezután viszont már nem is merte a környezete másképp szólítani az uralkodót.
Az imperátor a keleti despotákra jellemző megszólítás mellett megkövetelte, hogy a Capitoliumon aranyés ezüstszobrokat állítsanak neki, ráadásul meghatározta a képmásai súlyát is, sőt diadalíveket építtetett saját tiszteletére és összesen tizenhétszer viselte a consulságot. Előtte senki sem öltötte fel ennyiszer a legfontosabb köztársaságkori hivatalt. Marcus Valerius Corvus (a samnis háborúk hőse) hatszor, Marius hétszer, Iulius Caesar ötször, a principátus alatt Augustus tizenháromszor, Tiberius ötször, Caligula négyszer, Claudius ötször, Nero ötször, Vespasianus kilencszer, Titus pedig nyolcszor viselte a consulságot. Domitianus csúcsát megközelíteni sem tudták az Epitome de Caesaribus által tárgyalt időszakban, hisz később Commodus és Gallienus császárok hétszer voltak consulok, Diocletianus tízszer, Constantinus nyolcszor, II. Constantius pedig tízszer viselte a császárkorra már teljesen eljelentéktelenedett magisztrátust. Majd csak II. Theodosius bizánci császár (408-450) szárnyalja túl Domitianust.



Epit. de Caes. 11.7.
„Dühöngő vággyal bírt, amelynek a gyalázatos kiélését görög nyelven clinopalennek (ágybirkózásnak) nevezte.”

A Gudianus 84 kódex latin betűkkel adja meg az „ágybirkózás” görög kifejezést: clinopalen. A kifejezést Aurelius Victor, valamint Suetonius is használja, utóbbi ezen felül elmeséli a császár és az unokahúga (Titus lánya) közötti kapcsolatot is. A történetíró szerint azt beszélték a korabeli Rómában, hogy Domitianus megparancsolta a lánynak közös gyermekük elvetetését, amibe az unokahúg aztán belehalt. Cassius Dio Suetonius-szal ellentétben meg is nevezi az unokahúgot, akivel Domitianus együtt élt, Iulia volt a neve. Nála azonban nem olvashatunk a lány balsorsáról.



Epit. de Caes. 11.9-10.
„Antonius, Germania Superior helytartója (...) császári hatalomra tört. Ezt az embert Norbanus Lappius verte le egy csatában”

Lucius Antonius Saturninus az epitomátor által tárgyalt harmadik ellencsászár teljes neve. 89 januárjában lázadt fel Mogontiacumban (Mainzban) Domitianus hatalma ellen négy légióval, a városban állomásozó XIV Geminával és XXI Rapax-szal, valamint a VIII Augustával és a XI Claudiával. Utóbbi két egység később megtagadta az engedelmességet az ellencsászárnak, aki még germán (chattus) szövetségeseiben bízhatott. A felkelést Raetia procuratora, a későbbi praefectus praetorio, Titus Flavius Norbanus, valamint Germania Inferior legátusa, Aulus Bucius Lappius Maximus verték le.
Az epitomátorper Norbanum Lappium alakja téves, nem „Norbanus Lappius” által, hanem Norbanus és Lappius által győzetett le az ellencsászár, tehát két személyről van valójában szó a szövegben. Cassius Dio Lappius Maximust tévesen Lucius Maximusnak nevezi, ugyanakkor megoszt az olvasóval egy anekdotát a felkelés bukásáról és az ellencsászárt legyőző hadvezér jelleméről. Eszerint miután Maximus diadalmaskodott Antonius Saturninuson és felnyitotta a halott usurpátor ládáját, minden ott talált iratot azonnal elégetett, nehogy bárkinek is baja származzon azokból és nehogy bárkit zsarolni lehessen az információkkal. Domitianus azonban kegyetlenül megtorolta a felkelést, sokakat kivégeztetett.

Dio elbeszéli Iulius Calvaster esetét, aki kivételes módon menekült meg a kivégzéstől, miután saját hírnevét besározva azt vallotta, hogy nem az összeesküvés miatt, hanem szexuális célból találkozott az usurpátorral. Suetonius szerint azért verhették le az ellencsászár csapatait a Domitianushoz hű egységek, mert a Rajna megáradt a döntő csata idején és így a Saturninust támogató germán egységek nem tudtak átkelni rajta.
Az usurpátor fejét az ütközet után Rómába küldték a császárnak, Domitianus pedig a felkelésből okulva elrendelte, hogy ne állomásozhasson többet két legio egy városban, illetve 1000 sestertiusnál ne lehessen nagyobb összeget letétbe helyezni a tábori pénztárnál. Három aureusszal megemelte a katonák éves zsoldját is. Plinius Minor Traianus császárnak írt panegyricusából megtudhatjuk, hogy az Antonius Saturninus-féle felkelés leverésében Traianus is szerepet játszott, aki Hispaniából érkezett meg csapataival a Rajnához a Domitianushoz hű egységek megsegítésére.



Epit. de Caes. 11.11.
„Többen összeesküdtek Partheniusnak, (...) Stephanusnak, valamint (...) Clodianusnak a felbujtására, de (...) a zsarnok feleségét, Domitiát is beavatták (...) egy színész, Paris iránt érzett szerelme miatt.”

Partheniusnak, a hálószoba intézőjének (procurator cubiculi) tisztségét főkamarásként is lehet fordítani. Suetonius szerint ő tartotta vissza a fürdőbe induló Domitianust azzal az ürüggyel, hogy halaszthatatlan ügyben valaki (Stephanus) jelentést akar neki tenni. Dio szerint a főkamarás tüntette el annak a tőrnek a pengéjét is, amit a császár mindig a párnája alatt tartott önvédelemből. Parthenius egyik felszabadított rabszolgája, Maximus volt aztán a császár egyik támadója.
Stephanus volt a császár kivégzője. Suetonius munkája úgy véli, hogy sikkasztással vádolták, s ezért jelentkezett a véres feladatra. Az epitomátor ezzel szemben Clodianus nevéhez köti a pénzügyi visszaéléseket. Cassius Dio nem számol be hasonló vádakról egyik összeesküvővel kapcsolatban sem, szerinte azért Stephanust választották ki a gyilkosság végrehajtására, mert erősebb volt a többieknél. Dio narratívájában ő is életét vesztette a Domitianus-szal történő dulakodás során. A III. századi történetíró elmesél egy anekdotát is Stephanusról, eszerint Tyanai Apollonios, a híres pythagoreus filozófus Domitianus halálának pillanatában összehívott Ephesosban egy nagyobb tömeget, majd így kiáltott fel: „Jó, Stephanus! Gratulálok, Stephaniis Sújts le a vérszomjas nyomorultra! Lesújtottál, megsebesültél, meghaltál!”

Clodianus Suetonius szerint Domitianus egyik támadója volt. Katonaként szolgált, még a tisztségét is megtudjuk, cornicularius volt, azaz egy magas rangú katonai tisztviselő segédtisztje. Az epitomátor szerint sikkasztással gyanúsították. Dionál nem szerepel a neve.
Domitianus felesége, Domitia Longina a Nero alatt öngyilkosságot elkövető híres hadvezérnek, Cnaeus Domitius Corbulonak volt a lánya. Első férjétől, Aelius Lamiától maga a császár szöktette meg. Az epitomátor és Dio szerint is tudott a gyilkosság tervéről, Suetonius viszont nem említ ilyen információt vele kapcsolatban. Parisról, a színészről az Epitome de Caesaribushoz hasonlóan Suetonius és Cassius Dio is említést tesz.

A II. századi szerzőtől megtudjuk, hogy Domitianus állítólag elvált feleségétől a színész miatt, ám később visszavette maga mellé Domitiát, mivel szerelmes volt belé. Dio egy véres részletet közöl az afférról, a görög nyelvű auktor szerint ugyanis a féltékeny császár a nyílt utcán ölette meg Parist és kis híján a feleségével is végzett.



Epit. de Caes. 11.13.
„A szenátus pedig elrendelte, hogy gladiátor módjára temessék el és a nevét is kitörlendőnek nyilvánította.”

Suetonius és Dio is leírja, hogy Phyllis, a császár egykori dajkája temette el a holttestet titokban. A II. századi szerzőtől úgy értesülünk, hogy a dajka a Flavius-nemzetség templomába csempészte be Domitianus hamvait és ott összekeverte azokat Titus lányának, Iuliának a hamvaival. A szerelmespár így együtt nyugodhatott. A damnatio memoriaeről Suetonius és Dio is beszámol.



Epit. de Caes. 11.14.
„Az ő idejében megünnepelték a százados játékokat.”

Ludi Saeculares. 100 vagy 110 évenként az ókori Rómában nagyszabású, három napon és három éjen át tartó ünnepséget rendeztek, amelyen az új saeculum („évszázad”) kezdetét ünnepelték. A 110 éves rendszer etruszk gyökerekre tekintett vissza, ez alapján számolt Augustus császár, amikor i.e. 17-ben megrendezte a maga ünnepségsorozatát, majd Domitianus 88-ban megünnepelt, hat évvel szándékosan antedatált ludi saecularese, valamint Septimius Severus 204. évi százados ünnepsége is ezt a hagyományt követte.
A másik rendszer a Sibylla könyvek, illetve az annalista hagyomány 100 éves rendszere, ez Róma város Terentius Varro által meghatározott alapítási dátumát, az i.e. 753. évet tekintette viszonyítási kezdőpontjának. A 100 éves rendszer alapján rendezett százados játékokat Claudius császár 47-ben, Antoninus Pius 147-ben vagy 148-ban, illetve Philippus Arabs 248-ban. Ez utóbbi esemény Róma 1000 éves fennállását is jelentette, s utal rá az Epitome de Caesaribus is.

A Domitianus-féle játékokon Tacitus praetorként és a quindecemvir papi testület tagjaként vett részt. A játékok történéseiről pontos információt nyújt a Tiberis partján 1890-ben előkerült felirattöredék, az úgynevezett Acta Ludorum Saecularium, amely az augustusi és septimius severusi játékok tulajdonképpeni jegyzőkönyvi kivonata. Az epigráfiai lelet alapján az ünnep történései gyakorlatilag napszakra pontosan rekonstruálhatók. Domitianus császár pénzei közül öt típus foglalkozik a százados játékokkal, visszatérő felirat a „LVD(OS) SAEC(VLARES) FEC(IT)” ezeken az érméken. A pénzek hátlapjai eltérő jeleneteket örökítenek meg, mindössze annyi a közös az ábrákban, hogy a 88. évi százados játékok történéseit ábrázolják. Kiemelendő az a verettípus, amelyen Domitianus császár áldozatot mutat be Dis Pater oltára előtt, miközben tőle balra egy lantos és egy pánsípos zenész játszik hangszerén.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)