logo

VIII Sextilis AD

Claudius Gothicus (268-270) Quintilius (270).

Epit. de Caes. 34.1.
„Claudius egy évet és kilenc hónapot uralkodott.”

Claudius 268 szeptembere / októbere és 270 szeptembere között volt császár, azaz körülbelül két éven át.



Epit. de Caes. 34.2.
„Sokan gondolják azt, hogy Gordianus nemzette”

Fiktív adatról van szó, amely azonban egyedülálló az ókori szöveghagyományban. Constantinus császárt a Historia Augusta igyekezett vérségi kapcsolatba hozni az egyik legkülönbnek tartott, a szenátus által is támogatott és az alemannok, valamint a gótok fölött nagy győzelmeket arató katonacsászárral, Claudius Gothicusszal, aki a lovagrendűeket favorizáló, a késő ókori narratíva szerint romlott életmódot folytató, a történetírók által mélyen megvetett Gallienus ellenpólusa volt. Az epitomátor által tárgyalt fiktív rokoni kapcsolat III. Gordianus és Claudius Gothicus között a IV. században azt a célt szolgálhatta, hogy Constantinus családfáját még három, a szenátus által is támogatott katonacsászárig, a Gordianusokig vissza lehessen vezetni.



Epit. de Caes. 34.2.
„A haldokló Gallienus rendelkezésére jelölték imperátorrá ezt a Claudiust, akihez Ticinumba, ahol állomásozott, Gallonius Basiliuson keresztül jutott el az uralkodói díszruha. ”

Ticinum a mai Pavia városa Észak-Itáliában. Claudius Gothicusnak minden bizonnyal köze volt Gallienus 268 őszi, mediolanumi meggyilkolásához, s azért tartózkodott Ticinumban, hogy az összeesküvés kudarca esetén menteni tudja magát a császár bosszújától. Gallonius Basiliusról az epitomátor említését leszámítva semmit sem tudunk, elképzelhető, hogy fiktív személy, ahogy Claudius Aurelius Victornál is olvasható, Gallienus által történő császárrá emelése is kitalált történet, s csupán azt a célt szolgálja a késő ókori fiktív történet, hogy Constantinus császár kreált ősét ne mocskolhassa be gyilkosság vádja.



Epit. de Caes. 34.2.
„Az alemannok törzse ellen harcoló uralkodó nem messze a Benacustótól oly sokakat szétszórt...”

A Benacus-tó a mai Garda-tó Észak-Itáliában. Claudius alemannok felett aratott hatalmas győzelmét, amely során a germán ellenség felét megölték, numizmatikai adatokból is ismerjük (268-ra datálható VICTORIA GERMANICA és VICT GERM MAXIMA feliratú érmék), ám másik ókori auktor nem említi az eseményt.



Epit. de Caes. 34.3.
„Ezekben a napokban szerezte meg az uralmat Victorinus.”

Marcus Piavonius Victorinus a „Galliai Birodalom” ellencsászára, Postumus (és az Epitomében nem szereplő Marius) utódja volt. 269. szeptember / október és 271 eleje között uralkodott. Fennmaradt a nevével egy trieri mozaik, amely testőrtribunusként említi, valószínűleg még Postumus usurpációja idején töltötte be ezt a posztot az ellencsászár testőrségében: „M(arcus) Pia(v)onius Victo/rinus Iribunus p r(a)el∣oria∣norum / [3 r]estituit . Aurelius Victortól tudjuk, hogy Victorinust személyes okból gyilkolták meg Colonia Claudia Ara Agrippinensis (Köln) városában, mivel megerőszakolta egy bizonyos Attitianus feleségét, ami miatt a férj véres bosszút állt rajta.



Epit. de Caes. 34.3.
„Amikor Claudius a Jóskönyvekből (...) megtudta a kinyilvánítandó jóslatot, amely szerint a szenátus első emberének halálára nincs orvosság, Pomponius Bassus, aki akkoriban az elsővolt, felajánlotta a saját életét, ám a császár (...) saját magát adta ajándékként az államnak”

Az epitomátor szó szerint a Végzetek könyveiből („Ex fatalibus libris”) kinyilvánított jóslatról ír. Egyértelműen a Sibylla könyvekről van szó. A Sibylla könyvek Lactantius alapján a cumaei Sibylla (Amaltaea) által a királyság korában Tarquinius Priscusnak felajánlott, írásba foglalt jóslatok voltak, amelyek közül a jósnő kétszer három könyvet elégetett, mivel a király nem tartott rájuk igényt. Végül azonban az uralkodó felismerve a munka fontosságát mégis kifizette a maradék három könyvért az eredetileg kért pénzösszeget.
A római állam kritikus katonai helyzetekben ki szokta kérni a Sibylla könyvek jóslatait a jövővel kapcsolatban. Pomponius Bassus Claudius alatt princeps senatus volt, tehát ilyen formában említi első emberként az Epitome81 Tudjuk a szenátorról, hogy 259-ben és 271-ben consul ordinariusnak, évkezdő consulnak választották, sőt a cursus honorumáról szóló felirat is fennmaradt, ám az epitomátor anekdotája minden bizonnyal fiktív és tulajdonképpen Claudius Gothicus panegyricusokra jellemző dicsőítése. Claudius valójában 270 szeptemberében, betegségben hunyt el Sirmiumban.899



Epit. de Caes. 34.4.
„Nemcsak az „isteni” megnevezéssel ruházták fel, de Iupiter képmásához közel egy aranyból készült szobrot, valamint a Curiában egy arany mellszobrot is felajánlottak neki.”

Claudius consecratiója egyből a halála után megtörtént. Az elhunyt imperátornak állított szobrokat és egyéb tárgyakat az epitomátornál részletesebben tárgyalja a Historia Augusta. Eszerint egy arany pajzsot (clypeus / clypeum) helyeztek el a tiszteletére a szenátusi Curiában, valamint egy tíz láb (10 pedes = 2,962 méter) magas szobrot állított neki közköltségen a római nép a Capitoliumon, Iupiter Optimus Maximus temploma előtt. Az epitomátor és a Historia Augusta narratívája között tehát némi ellentmondás fedezhető fel.



Epit. de Caes. 34.5.
„Testvére, Quintillus lépett az örökébe. Az uralmat néhány napon át kezében tartó uralkodót meggyilkolták. ”

Claudius Gothicus testvére, Marcus Aurelius Claudius Quintillus 270 szeptemberében uralkodott néhány hétig. Kienast a tizenhét napos uralkodást fogadja el Eutropius és a Historia Augusta adatai alapján.901 Valószínűleg a saját katonái ölték meg, mivel túl szigorú volt hozzájuk, bár Zósimos szerint inkább öngyilkos lett, felvágta az ereit, amikor értesült arról, hogy Aurelianus felöltötte a bíbort.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)