logo

VIII Sextilis AD

Claudius (41-54).

Epit. de Caes. 4.1.
„Claudius Titus, Tiberius testvérének, Drususnak a fia”

Hibás adat. A császár teljes neve Tiberius Claudius Nero Germanicus volt. A Titus nevet nem viselte.



Epit. de Caes. 4.2.
„A katonák felfedezték Claudiust, aki egy szégyenletes rejtekhelyen bujkált, s mivel eszelőssége miatt igen jámbornak tűnt az oktalanok számára, imperátorrá kiáltották ki.”

Suetoniusnál Claudius egy ajtó függönyszárnyai mögött bujkál, Cassius Dionál pedig egy sötét sarokban. A rejtekhely állapotára az epitomátor a deformis jelzőt használja, ezt rútnak, csúfnak is lehet fordítani, de utalhat a búvóhely megalázó mivoltára is. Claudius alkalmatlanságával kapcsolatban Suetonius idézi a császár anyját, Antoniát, aki „emberi szörnyszüleménynek” nevezte fiát, s ha valaki tudatlanságát akarta minősíteni, akkor azt mondta, hogy „még butább, mint az ő Claudius fia”.
A II. századi szerző megjegyzi ugyanakkor Claudiusról, hogy „az irodalomnak és a művészeteknek kora ifjúságától kezdve nagy figyelmet szentelt, és tudásáról gyakran a nyilvánosság előtt is bizonyságot tett.” A császárt a hatalom és a mindennapi beszédtémák kevéssé érdekelhették, inkább a tudományoknak szentelte életét, ezért tűnhetett furcsának.



Epit. de Caes. 4.4.
„Az ő idejében Scribonianus Camillus a dalmátok között imperátorrá emeltetett, majd rögvest meg is öletett.”

Lucius Arruntius Camillus Scribonianus (Dionál és Suetoniusnál Furius Arruntius Scribonianus) az első ellencsászár, akit az epitomátor említ. 32-ben Nero édesapjával, Domitius Ahenobarbusszal volt consul. Felkelését Caligula 41-ben történő meggyilkolása után szervezte meg Claudius ellen, mint Dalmatia legátusa. Rómában talált magának egy szövetségest is, Annius Vinicianus szenátort.
Cassius Dio szerint az összeesküvők célja a köztársaság helyreállítása volt, s „megígérték, hogy visszaadják az ősi szabadságot” a katonaságnak, ám a hadsereg szembe szállt Scribonianusszal, aki Issa szigetére (a mai Vis) menekült és ott Dio szerint öngyilkos lett. Az Epitome és Cassius Dio máshogy számolnak be Scribonianus haláláról. Ebben az esetben az ismeretlen késő ókori szerzőnek lehet igaza, hisz az ellencsászárt Tacitus szerint is meggyilkolták és nem önkezével vetett véget az életének. A Historiae megnevezi a gyilkost is, Volaginiust, aki egy alacsony származású közkatona volt, azonban véres tette után magas beosztásba került.



Epit. de Caes. 4.4.
„A maurusokat a provinciákhoz csatolták, a musulamiusok seregét pedig szétverték.”

Mauretania (a mai Marokkó) meghódításáról szól a szöveg, a musulamius pedig egy berber törzsszövetség, amely a maurusoktól keletre fekvő területeken lakott, Dél-Numidiában.



Epit. de Caes. 4.7.
„Felixet közülük Iudaea legióinak élére állította. ”

Marcus Antonius Felix, avagy Iosephus Flaviusnál tévesen Claudius Felix procuratorként kormányzta 52 és 58 között Iudea provinciát. Görög származású szabados volt, Pallas testvére. Suetonius beszámol róla, hogy három királynőt is feleségül vett élete folyamán. Tacitus a helytartó önkényeskedéseit és a iudeai zavargásokat említi, amikor szóba kerül nála Felix neve. Szerepel alakja az Újszövetségben is.



Epit. de Caes. 4.7.
„A britanniai győzelem után”

Britannia meghódítása 43-ban vette kezdetét, amikor a Claudius által kinevezett római fővezér, Aulus Plautius betört a szigetre. A provinciát még ugyanebben az évben megszervezték.



Epit. de Caes. 4.7.
„Possidonius eunuch”

Suetoniusnál és Iuvenalisnál is Posides néven szerepel, tehát valószínűleg ez volt a valódi neve, az epitomátor adata pedig téves. A II. századi szerző is ugyanazon eset kapcsán említi, mint amit az epitomátor is elbeszél, ám megnevezi az eunuch kitüntetését, a hastapurát is. Iuvenalis a herélt mivoltán élcelődik. Epit. de Caes. 4.8. Polybius Narcissus Pallas Claudius legnagyobb hatalmú szabadosai. Suetonius Polybiust tudósként említi, Narcissusra Claudius titkáraként, Pallasra pedig a császár pénzügyi tanácsadójaként hivatkozik.
A tudós Polybius latinra fordította többek között Homérost és görögre Vergiliust. A száműzött Seneca 42-ben, vagy 43-ban egy Consolatiot (vigasztaló célzatú prózai írást) intézett hozzá testvére halála miatt, abban reménykedve, hogy a császár közeli emberének közreműködésével hazatérhet. Polybiust 46-ban, vagy 47-ben végezték ki, mert konfliktusba keveredett Claudius feleségével, Messalinával. Dio szerint a szabados korábban a halálát okozó asszony szeretője volt.

Narcissus az ab epistulis hivatalt töltötte be Claudius uralkodása alatt. Az ő sugalmazására végezték ki Claudius könnyűvérű és összeesküvést szervező feleségét, Messalinát. Aelia Patinát választotta volna ki ezután az uralkodó új feleségének, ám Claudius végül Agrippinát vette nőül. Narcissus az új asszonnyal rossz viszonyban állt, így miután 54ben megmérgezték Claudiust, Agrippina Narcissus kivégzésére is parancsot adott.
Pallas eredetileg Marcus Antonius lányának, Antonia Minornak volt a rabszolgája, így felszabadítása után felvette a Marcus Antonius Pallas nevet. Ő vitte Antonia levelét Tiberius császárhoz, amelyben figyelmeztette az uralkodót a testőrparancsnok, Seianus túlkapásaira. Claudius alatt az a rationibus pénzügyi pozíciót töltötte be.
Messalina halála után az ő támogatásával lett Agrippina a császár felesége, majd ugyancsak ő járta ki Claudiusnál Nero örökbefogadását is. 300 ezer sestertiusra rúgó vagyont harácsolt össze magának és felelős volt sok szenátor haláláért. Annak ellenére, hogy neki köszönhette hatalmát Agrippina és fia, 62-ben Nero elfogatta és hatalmas vagyonáért kivégeztette.



Epit. de Caes. 4.9.
„Az ő idejében Egyiptomban főnixet láttak, amely madár úgy mondják ötszáz évenként repül át Arábiából az írók által megörökített helyekre”

A főnixmadár az örökkévalóság, pontosabban Róma örökkévalóságának szimbólumaként jelenik meg a késő ókorban. II. Constantius császár pénzt is veretett a glóbuszon álló sugárkoronás lénnyel a hátoldalán. Az érmék felirata: FEL(ICIVM) TEMP(ORVM) REPARATIO, vagyis „a boldog idők helyreállítása” volt. Claudius Claudianus a Stilicho consulságára írtpanegyricusában a vandál származású hadvezért a főnixhez hasonlítja.
Ovidius, Martialis és Lactantius egyaránt Föníciához kapcsolják a lényt, innen ered a madár neve is. Sevillai Izidor bíborszínűnek tartja, éppen ezért uralkodói jelképként emlegeti. Minden eddigi megállapításnál fontosabb azonban, hogy a főnixet Napmadárnak, Isten madarának és kísérőjének tartották a zsidók, a perzsák és az egyiptomiak, s az antikvitás is kapcsolatba hozta Sol Invictus-szal, a Legyőzhetetlen Nappal a személyét. Hérodotos leírása szerint a főnix a saját hamvaiból születik újjá, majd a mirhába zárt maradványait a héliopolisi napisten 325 templomába viszi.



Epit. de Caes. 4.11.
„Hatvannégy évet élt, halálát, ahogy hajdan Tarquinius Priscus esetében, sokáig titokban tartották.”

Claudius 54. október 13-án halt meg felesége mérgezése miatt. Tarquinius Priscus Róma ötödik királyaként uralkodott, halálát felesége 327 tartotta titokban, hogy férje gyilkosai helyett Servius Tullius lehessen az új uralkodó.

Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)