logo

V Sextilis AD

A békés átalakulás modellje

A késő ókor XVIII-XX. századi történészei és eszmekutatói általában a római-barbár szembenállás és a népvándorlás hatásai mellett a pogányok és a keresztények közötti ideológiai és fegyveres harcot domborították ki akkor, amikor az ókori pogány világ átalakulását vizsgálták publikációikban. A narratíva alapjait talán Zósimos, vagy épp Eunapios gondolatai nyomán Edward Gibbon nagyhatású XVIII. századi műve, A Római Birodalom hanyatlásának és bukásának története (The History of the Decline and Fall of the Roman Empire) rakta le, amely a rómaiság elenyészésének okát többek között a kereszténység bomlasztó hatásában kereste, s azzal vádolta meg a Krisztus-hitet, hogy elterjedése miatt veszett ki az „ősi római szellem” a birodalom lakosaiból, az ősök szokásainak elárulása pedig végül Róma bukásához vezetett.

Még a XX. század derekának neves történészei, többek között Alföldi András és követői is az úgynevezett „konfliktusmodellel” írták le a késő ókori keresztények és pogányok kapcsolatát, s jelentős fordulópontként értékelték például a 394-ben megvívott frigidusi csatát, amelyben a keresztényellenes pogány reakció végső bukását látták. Kétségtelen, hogy a Római Birodalom bizonyos vezető személyiségei, például Szent Ambrus, illetve a Quintus Aurelius Symmachus és Virius Nicomachus Flavianus által vezetett római pogány arisztokrácia között ideológiai vita és komoly rivalizáció állt fenn, amelynek egyik bizonyítéka a Victoria-oltár ügye. Tagadhatatlanok a templomrombolások és a pogánykeresztény helyi konfliktusok is, amelyek időről-időre fellángoltak a IV. században.

A „konfliktusmodell” kritikájaként azonban a XX. század 70-es éveiben megjelent egy újfajta elmélet a kutatásban, a Peter Brown által kidolgozott úgynevezett „átalakuláselmélet”, amely a változások általánosságban véve békésebb jellegét hangsúlyozza, azok mögött pedig okok sokaságát feltételezi, tehát a társadalmi átalakulás mozgatórugóját és katalizátorát nem kizárólag a pogány-keresztény szembenállásban látja. Brown professzor két könyvét, A késő ókor világa (The World of Late Antiquity) című munkát, illetve A késő ókor megteremtése (The Making of Late Antiquity) című monográfiát érdemes kiemelni, mint paradigmateremtő olvasmányokat.
A legtöbb késő ókori közösség konfliktus nélkül, békésen lett pogányból kereszténnyé, a régészeti leletekből pedig az is egyértelműen kiviláglik, hogy az átmenet évszázadaiban a pogányok és a keresztények többnyire ellenségeskedés nélkül éltek egymás mellett, s nagyon sokszor hasonló, vagy épp teljesen megegyező szimbólumokat használtak a mindennapjaikban. Pogány épületekből gyakran úgy lettek keresztény templomok a későbbiekben, hogy semmiféle rombolás nem látszódik rajtuk. Még a nagy keresztényüldözést elrendelő, Lactantius által számos negatív jelzővel illetett Diocletianus császár mauzóleumából is úgy lett keresztény templom, hogy nemcsak a császár és felesége, Prisca frízei maradtak sértetlenek az épület belsejében, de a pogány isten, Hermés Psychopompos alakja is.

Brown professzor munkáiban a IV-VII. század a „klasszikus világ posztmodernje”, amely nagyon sokban hasonlít a XXI. század multikulturális Nyugat-Európájára.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)