logo

VIII Sextilis AD

Az Epitome keletkezési ideje

Az Epitome de Caesaribust a IV. és az V. század fordulóján írta egy ismeretlen szerző. Ez az utolsó ismert késő ókori, latin nyelvű pogány történeti munka. A mű keletkezésének terminus post quemje Theodosius császár halálának és gyászszertartásának éve, tehát a 395. esztendő, mivel az epitomátor által tárgyalt utolsó esemény a kereszténységet államvallássá tevő imperátor konstantinápolyi temetése, amelyre 395. november 8-án került sor. Az Epitome elkészültének terminus ante quemje a műben még élőként megemlített Arcadius császár halálának időpontja, 408. május 1.

Több történész is megpróbálta már pontosabban meghatározni az Epitome keletkezési idejét. T. D. Barnes a korai datálás híve és 397/398-ra keltezi a breviáriumot. Hipotézisét arra alapozta, hogy az ismeretlen szerző több szöveghelye is gabonáról, illetve gabonahiányról értekezik, Róma városa pedig 397/398 telén gabonahiánnyal küszködött, ugyanis a létfontosságú élelmiszer Gildo afrikai usurpációja miatt nem tudott eljutni a metropoliszba. Festy ezzel szemben későbbre datálja az epitomátor munkáját, s 406 és 408 közötti keletkezést tart valószínűnek. Elképzelését arra alapozza, hogy a munka a többi breviáriumnál sokkal többször említ germán betöréseket és sokkal jobban részletezi azokat, Itáliára pedig 401/402-ben Alarik, 406-ban pedig Radagaisus gótjai rontottak rá. A francia történész szerint tehát ez a két háború az oka a germánokkal foglalkozó nagyszámú Epitomeszöveghelynek.
Mindkét alkalommal Stilicho, a vandál származású nyugatrómai magister militum hun-alán segédcsapatokat is bevető római serege győzedelmeskedett a fosztogató idegen csapatokon. Különösen a 402 húsvétján elért siker volt óriási, mert bár a pollentiai csata eldöntetlenül ért véget, ám az ütközet utáni hadmozdulatok során az egész gót tábor Alarik asszonyaival, gyermekeivel, illetve kincseivel a rómaiak birtokába került. Stilicho ezután megtartotta a Nyugatrómai Birodalom történetének utolsó Rómában megrendezett diadalmenetét, amely során a nép, mint pollentiai győzőt ünnepelte: „Ünnepi nagy híred, Pollenná, fénylik örökké! Ó, te sugárzó név! Illő diadalmi dalokhoz!” írta a költő Claudius Claudianus. Néhány évvel később egy másik germán rablóvezér, Radagaisus is betört Itáliába, ám Stilicho ezúttal is felülkerekedett a jövevényeken, hiszen 406 augusztusában, Faesulaenél legyőzte a gót sereget és kikergette Radagaisust Itáliából. Festy szerint tehát az Epitome terminus post quemje 406 augusztusa.

Magam is a kései keltezéssel értek egyet, de Festynél is későbbre datálnám a munkát, amelynek terminus post quemje véleményem szerint az egyesült vandál-alán-szvév sereg Rajnán való átkelése és a Nyugatrómai Birodalomba (Galliába) való betörése, vagyis 406. december 31. Az Epitome de Caesaribus 47. és 48. fejezetéből egyértelműen lehet következtetni arra, hogy Stilicho-ellenes és alánellenes breviárium. Miért hallgatja el a vandál származású magister militum nevét az ismeretlen epitomátor, amikor még a Theodosiusdinasztiával szembeszálló usurpátorok és hadvezérek, többek között Magnus Maximus, Victor, Eugenius és Arbogastes nevét is említi? Az Epitome ráadásul a Frigidus melletti csatáról is beszámol (Epit. de Caes. 48.7.), ahol a győztes hadvezér éppen Flavius Stilicho volt! Stilicho egyértelműen a 395 és 408 közötti időszak kulcsfigurája, leghatalmasabb és legfontosabb embere a Nyugatrómai Birodalomban.

A 406. december 31-én bekövetkező vandál-alán-szvév betörés után azonban általános Stilicho-ellenes hangulat lett úrrá a nyugati provinciákban, mivel ő volt az a személy, aki Radagaisus támadására válaszul Itáliába parancsolta a Rajna menti római csapatok nagy részét, s ezáltal lehetőséget adott az év végi vandál betörésre. Azzal is megvádolták teljesen alaptalanul a vandál származású magister militumot, hogy ő hívta be a barbárokat, „testvéreit” a birodalomba. Az alánellenességet Epit. de Caes. 47.6. bizonyítja. Miért emelte ki és ábrázolta oly negatív kontextusban Gratianus alánszimpátiáját az ismeretlen auktor? Az iráni származású nép 394-ben (Frigidus), 402-ben (Pollentia) és 406-ban (Faesulae) is segédcsapatokat adott annak a Theodosiusdinasztiának, amelynek két tagja, Honorius és Arcadius uralkodtak az Epitome keletkezésekor.
394 és 406 között tehát a Római Birodalom és az alánok egy csoportja szövetségesek voltak. A negatív említés minden bizonnyal annak tudható be, hogy 406. december 31-én alánok is betörtek Galliába és emiatt az alán-római szövetségesi viszony erőteljesen megingott. Az a legvalószínűbb tehát, hogy a breviárium Stilicho nevének és tetteinek az elhallgatása és a feltűnő alánellenesség miatt valamikor 406. december 31. és 408. május 1. között keletkezett.

Foglalkozni kell még azzal a ténnyel is, hogy az Epitome de Caesaribus említi a késő ókori breviáriumok közül a legtöbb ellencsászárt: Aurelius Victornál 29, Eutropiusnál 22, Festusnál 2, míg az ismeretlen epitomátornál 36 usurpátorról van szó. A 406. december 31-re keltezhető galliai vandál-alán-szvév betörést követően Britanniában számos trónbitorló ragadta magához az uralkodói hatalmat: 407 folyamán Marcus, Gratianus, valamint III. Constantinus és fia, Constans caesar is felöltötte a bíbort. Valószínűleg az Epitome szerzőjét korának történései inspirálhatták arra, hogy sok ellencsászárról írjon.


Forrás: részletek Sólyom Márk: Epitome de Caesaribus, Az utolsó latin nyelven írt pogány történeti munka című doktori disszertációjából (2018)