logo

XVIII September AD

Összetett elmélet

Persze vannak még felvetések expanzionizmusról, hegemóniára törekvésről, lokalizációról és spontán imperializmusról, egyik sem fedi le a Római birodalom történetét. Mint korábban említettem, ez a probléma túl összetett ahhoz, hogy egy féle megoldást találjunk rá. Véleményem szerint az egyik legjobban megközelített megoldást a francia történészek adták erre a kérdésre, közülük is a legnevesebbek Marcel Le Glay és J. L. Voisin, akik a Histoire Romaine című munkájukban azt állítják, hogy Róma történetét három nagy szakaszra bonthatjuk.

Kr. e. 200-148-ig védekező imperializmus, Kr. e. 148-től 133-ig tudatos imperializmus, és Kr. e. 133-30-ig pedig már nagy imperialista politikáról beszélhetünk. Ez az elképzelés magyarázatot ad arra, hogy miért bizonyítható mind a két korábban említett állítás. Úgy gondolom ez az elmélet áll a legközelebb a valósághoz, azonban ebben is találtam olyan állításokat, amelyekkel nem értek egyet. Ha nekem kellene felállítanom a három korszak határvonalát, valószínűleg nem pontosan ezeket az évszámokat használnám.
Az első időszak véleményem szerint elég kis intervallum, hiszen a védekezés, és a súlyosabb konfliktusok megelőzése Kr. e. 200 előtt is jellemző volt, mint már korábban említettem, a 4. században. Maga a latin háború és az itáliai szövetségi rendszer kialakítása Kr. e. 341 és 338 közé tehető, éppen ezért véleményem szerint a defenzív imperializmus a 4. századtól kezdődött. Végének a francia történészek a Kr. e. 148-at tartják, amely a harmadik pun háború ideje.

Úgy gondolom, hogy úgy lenne helyes, ha ez az időpont vagy a Mediterránium Kr. e. 264-es meghódításának kezdete, az első pun háború lenne, vagy pedig a harmadik pun háború vége, Kr. e. 146. Ahhoz, hogy ezt megállapíthassuk, részletesen meg kell vizsgálnunk Róma és Karthágó konfliktusát, és megállapítani, hogy védekezésről, vagy erőteljes támadásról van-e a szó a rómaiak oldaláról. Ha ezt vizsgáljuk, akkor ismeretink alapján tudhatjuk, hogy a két fél közötti konfliktus kezdetben jelentéktelen volt.
Állítólag volt egy szerződés Kr. e. 306-ban Róma és Karthágó között, azonban erről Polybius semmit sem tud: „tehát a rómaiak a szicíliai első partraszálláskor megszegték az esküvel szentelt szerződéseket, holott sohasem volt és most sincs érvényben ilyenfajta szerződésre vonatkozó írás”.
Nem tudhatjuk, hogy nem létezett, vagy csak Polybius nem tudott róla, mindenesetre lekövetkeztethetjük az eseményeket, miszerint a római hadsereg Kr. e. 264-ben Szicíliába érkezik és elfoglalj Messanát, melyet egy zsoldos hadsereg megszállás alatt tartott. A város Róma segítségét kérte éppen ezért nehéz eldöntenünk, hogy ez vajon védekezés vagy támadás.
Viszont ha úgy vesszük, a később meghódított Szicíliát, Szardíniát és Korzikát az eddigi Itáliai területekkel szemben nem a szövetségi rendszerhez csatolták, hanem meghódított területként kezelték, provinciát hoztak létre. „Előbb szétzúzták az ellenséges uralkodó hadseregét, azután óriási adók vagy a háborús károk fedezése fejében fizetendő hadisarc kivetésével anyagilag a tönk szélére sodorták; újfajta zsarnokság volt ez, mely ellenfelüket saját alattvalói elnyomására és ezzel rokonszenvük eljátszására kényszerítette.” írja Montesquieu.

Úgy néz ki tehát, mintha innentől tekinthetünk már átgondolt és szervezett hódításra. Vagyis defenzív imperializmusról beszélhetünk Kr. e. a 4. századtól 264-ig. A tudatos imperializmus tehát a pun háborúk végével már érzékelhető és fokozatosan erősödő, Kr. e. 133-ig tart a francia történészek szerint is, amikor is III. Attalos végrendeletében Rómára hagyja Pergamont. Innentől kezdve valóban nagy imperialista politikáról beszélhetünk, hiszen hogy csak a legnagyobbakat említsem, Pompeius megszerzi Syriát Kr. e. 63-ban, Caesar meghódítja Galliát Kr. e. 58-51-ig, Augustus pedig birodalmához csatolja Egyiptomot és a Duna menti tartományokat, Raetiát, Noricumot és Pannoniát.


Forrás: Gévai Bernadett A római imperializmus