logo

III Junius AD

A patríciusok és plebejusok

A kereskedővárosoknak ez a versengése azonban nem volt az ő háborúik egyetlen oka. Ott, ahol e városok területe erős, különösen hegyi állattenyésztő parasztok területével érintkezik, akik rendszerint szegényebbek, mint a termékeny sík földmíves parasztjai, de nincsenek annyira a röghöz kötve és jobban hozzá vannak szokva a vadászathoz, a vérontáshoz, a háborúnak ez iskoláihoz, ott a nagyváros gazdagsága könnyen fölidézi a parasztok zsákmányszomját. S amíg közönyösen haladnak el azok mellett a kisvárosok mellett, amelyek csak szűk terület helyi kereskedelmét elégítik ki, amelyekben csak néhány iparos lakik, addig a nagy kereskedelmi centrumok kincsei arra csábítják őket, hogy tömeges támadásokat intézzenek ellenük. Ezek viszont arra törekszenek, hogy területüket minél jobban kiterjesszék és alattvalóiknak számát megszaporítsák.
Láttuk, hogy a város megnövekedésével a mezőgazdaság termékei számára is kiterjedt piac keletkezik, hogy ennek következtében az a föld, amely a város számára termel, értékesebbé válik, így aztán megnő a föld és a munkaerő utáni kereslet. Innen a nagyváros és az akörül lakó parasztnépesség közti szakadatlan küzdelem. Ha az utóbbiak győznek, akkor kifosztják a várost, amely aztán elölről kezdheti pályafutását. Ha pedig a város győz, akkor elveszi a parasztok földjeinek kisebb vagy nagyobb részét, hogy a saját földbirtokosainak juttassa, akik olykor földnélküli fiaikat telepítik oda, de az újonnan szerzett földet rendesen kényszermunkával művelik, amely munkaerőt szintén a földnek kell szolgáltatnia bérlők, jobbágyok vagy rabszolgák alakjában.
Néha enyhébben bánnak velük, s a leigázott lakosságot nemcsak hogy nem nyomják el, hanem fölveszik a győzelmes város polgárainak sorába, nem ugyan teljes joggal, mert a várost és államot kormányzó népgyűlésben nem nyernek szavazati jogot, de mint másodosztályú polgárok teljes szabadságot és védelmet élveznek. A városoknak gazdagságuk megnőttével annál nagyobb szükségük volt új polgárokra, mivel haditerheik is lényegesen megszaporodtak s ezeket a régi kisszámú polgárság nem volt képes teljesíteni s elegendő katonát állítani. A polgári és katonai kötelesség mindig szorosan összefüggött. Ha meg akarták szaporítani a katonákat, új polgárokat kellett az állami kötelékbe fölvenni. Róma nem csekély mértékben köszönhette nagyságát annak, hogy nem fukarkodott a polgári jognak sem a bevándorlók, sem a legyőzött községek részére való adományozásával.

Ezeknek az új polgároknak a számát tetszés szerint meg lehetett szaporítani, rájuk nézve nem álltak fönn azok a határok, amelyek a teljes jogú polgárok számát korlátozták. E korlátok részben technikai természetűek voltak. Amíg ugyanis az állam kormányzását a régi polgárok gyűlése intézte, addig ez a gyűlés nem lehetett olyan nagyszámú, hogy a tárgyalás lehetetlen legyen benne. De a polgárok nem is lakhattak olyan távol a gyűlés helyétől, hogy azt nagyobb nehézség és ügyeik elhanyagolása nélkül el ne érhessék. Ilyen aggályok az új, nem teljes jogú polgárok tekintetében nem merültek föl. S ha néhány politikai jogot elértek is, így például a polgári gyülekezetekben való szavazati jogot (ami eleinte nagyon ritkán történt), a régi polgárok azt már nem tekintették fontosnak, hogy az újak ezt a jogot valóban gyakorolhassák is. A régi polgárok mindenesetre szívesen maradtak egymás között. Azok a korlátok tehát, amelyek ezeknek a számát megszorították, azok szempontjából nem álltak fönn.

Az új polgárok számát tetszés szerint föl lehetett emelni, ennek korlátja csak az állam nagysága s az államnak az az igénye volt, hogy megbízható katonái legyenek. Mert ha a legyőzött tartományok tartoztak is katonát adni, mégis szükség volt olyan magra, amely a sereg megbízhatóságát biztosította, ez a mag pedig csak aránylag nagyszámú polgári katona lehetett.
Ilyenképpen azonban a város növekedésével egy újabb olyan állami szervezet keletkezik, amely nem demokratikus. Amíg egyrészről a nagyvárosi község számos község és tartomány abszolút urává lesz, addig most a régi város határait messze túlhaladó község polgársága körében kialakul a teljes (patríciusok) és nem teljes (plebejusok) jogú polgárok közti ellentét.

romaikor_kep



A demokrácia mind a két úton arisztokráciává lesz, éspedig nem a teljes jogú polgárok körének szűkítése, nem egyes kiváltságosoknak a többi fölé emelkedése által, hanem azáltal, mert az állam megnőtt, míg a teljes jogúak köre ugyanaz maradt s a községbe vagy tulajdonközösségbe újonnan belépők pedig kisebb joguak vagy jogtalanok maradnak.
Az arisztokráciának a demokráciából való ez a fejlődése kétirányú. Az államnak egy kiváltságos osztály által való kizsákmányolása és leigázása s egy községnek az egész birodalmon való uralma, amint Róma példája mutatja, terjedelem tekintetében folyton nőhet; sőt addig, amíg az állam életerős s valamely túlnyomó erő alatt nem roskad össze, kell is nőnie.
Az új polgárok politikai jogtalansága azonban más kérdés. Amíg ezek főleg parasztok, addig jogkisebbítésüket többé-kevésbé nyugodtan veszik. Üzemeik távolságánál fogva lehetetlen, hogy reggel elindulván hazulról, a város piacán tartott népgyűlésen részt vehessenek s aztán estére megint hazaérhessenek. Az állam növekedésével ennek úgy belső, mint külső viszonyai is mind komplikáltabbak lesznek, a politika s hadviselés pedig olyan ismereteket igényel, amelyeket a paraszt meg nem szerezhet. Így nem érti a városi népgyűlésen tárgyalásra kerülő ügyeknek sem személyi, sem tárgyi oldalát, s ezért nem is gondol arra, hogy küzdjön azért a jogért, hogy ezek eldöntésében részt vehessen.

Az új polgárjogot azonban nem korlátozzák a parasztokra. Azok az idegenek, akik a városba költöznek s ennek hasznára szolgálnak, mind polgárjogot nyernek. Ezenkívül azokon az elfoglalt s polgárjoggal fölruházott új területeken nemcsak falvak vannak, hanem városok is, amelyekben iparosok és kereskedők, valamint olyan nagybirtokosok is laknak, akiknek falusi házukon kívül városi házuk is van. Mihelyt ezek elnyerik a polgárjogot, föltámad bennük az a vágy, hogy a kisvárost elhagyva, a nagyvárosba költözzenek, mert hiszen ebben ők most már nemcsak tűrt elem, s ahol könnyebben nyílnak részükre kereseti és szórakozási lehetőségek is.
Ezzel egyidejűleg a már jellemzett módon mind több parasztot sajátít ki a háború és a rabszolgagazdálkodás. Az ilyen egzisztencia nélkül maradt elemek legjobb menedéke szintén a nagyváros, amelynek polgárai ők s amelyben mint iparosok, hordárok, csaposok, szatócsok vagy valamely gazdag úr ingyenélői, akinek klienseiként mindenféle szolgálatot teljesítenek, akinek udvaroncai ezek a valódi lumpenproletárok.
Ezek az elemek jobban ráérnek, mint a parasztok, arra, hogy a városi politikával foglalkozzanak, alkalmuk is több van s következményeit is világosabban és közvetlenebbül érzik. Érdekük, hogy a politikára befolyást gyakoroljanak, hogy a patríciusok gyűlése helyett a plebejusok gyűlésének szerezzék meg az állami tisztviselők választásának és a törvények hozatalának jogát.

A város növekedésével ez az elem folyton szaporodott, míg a patríciusok száma változatlan maradt. Így ezek viszonylag folyton gyöngültek, mivel nem volt külön katonai erejük sem, sőt a patríciusok és plebejusok a hadseregnek egyaránt tagjai s mindegyik egyaránt föl volt fegyverezve. Ennélfogva az ilyen városokban mind hevesebb küzdelem fejlődik ki a patríciusok és plebejusok közt, amely rendesen előbb vagy utóbb az utóbbiak győzelmével végződik, de végül ez sem más, mint az arisztokrácia kiterjesztése, mert a polgári jogból kizártak jogtalansága és kizsákmányolása ezután is tovább tart. Sőt sok esetben ugyanakkor, amikor a demokrácia az uralkodó községben előrehalad, a tartományok területét és kizsákmányolásának mértékét még ki is terjesztik.


Forrás: részletek Karl Kautsky A kereszténység eredete (történelmi tanulmány) c. munkájából. Fordította Ágoston Péter