logo

III Junius AD

A római állam .

A virágzásnak induló ókori városokat jellemző ezen küzdelmeket Rómában is mind föltaláljuk, amikor a történelemben először föllépnek. Helyzeténél fogva alkalmas rakodóhely. Elég messzire van a tengerparttól a Tiberis mellett, ami akkor a hajók kis méretére való tekintettel nemcsak, hogy nem volt a tengeri hajózásnak akadálya, hanem ellenkezőleg előnye, mert itt, beljebb a szárazföldön a kereskedők a hullámok és rablók ellen már egyaránt védve voltak. Ezért nem feküdtek a múltban a nagy kereskedővárosok sohasem közvetlenül a tenger mellett, hanem a hajózható folyók torkolatától elég messze így Babilon, Bagdad, London, Párizs, Anvers, Hamburg.
Róma ott keletkezett, ahol a hajózható Tiberis mellett két könnyen meg-erősíthető domb volt, amelyek biztos védelmet nyújtottak a ki és berakandó áruk számára szolgáló raktáraknak. Az a terület, amelyen Róma keletkezett, még műveletlen, illetve paraszti volt, de tőle északra és délre gazdaságilag nagyon fejlett tartományok feküdtek, Etruria, Campania, ahol fejlett ipar, kiterjedt kereskedelem s már kényszermunkán alapuló mezőgazdaság uralkodott. Afrika felől ide jöttek áruikkal a karthágóiak, akik az etruszkokkal és dél-itáliai görög gyarmatokkal egyenlő fejlődési fokon álltak.

Róma földrajzi helyzete folytán sajátos kétoldalúságot mutat. A latinokkal és volszkokkal összehasonlítva, akik közvetlen szomszédjai voltak, mint kereskedőváros a magasabb kultúra képviselőjének látszott; az etruszkokkal és itáliai görögökkel összehasonlítva azonban, akik tőle távolabb laktak, Róma csak parasztváros volt. S való is, hogy a rómaiak főfoglalkozása a mezőgazdaság maradt, jóllehet kereskedelme nagyon kifejlődött. Miután lakói a tengertől távol voltak, nem értették a hajóépítést és tengeri hajózást. Kereskedelmüket idegen hajósokra és kereskedőkre bízták. S ez később is így maradt. Részben ez magyarázza meg azt, hogy miképpen lehetett a zsidóknak Rómában Caesar s utódai alatt, tehát a kereszténység keletkezése idején, olyan erős kolóniájuk.
A római kereskedelem egy része ugyanis az ő kezükben volt. Konstantinápolyban is a kereskedelem ma is főleg idegenek kezében van. Minél jobban megerősödött Róma a kereskedelem fejlődése folytán, annál inkább összeütközésbe került szomszédaival. Az élelmiszereknek az a piaca, amely a kereskedelem folytán megnyílt, a római birtokosokban azt a törekvést ébresztette föl, hogy birtokaikat a szomszédok kárára kiterjesszék, akikben viszont ugyanakkor feltámadt a város gazdagsága miatti irígység.
Másrészt az etruszk városokkal is versenyre kellett kelni. Az új községnek hosszú és kemény harcokat kellett vívnia, de fent jelzett kétoldalúsága folytán ezeket győzelmesen megállotta. A parasztok fölött a magasabb technika és a nagyváros zárt szervezete alapján, az etruszkok fölött a római paraszt szívóssága és kitartása alapján győzött, mert az etruszkoknál, amint katonailag meggyöngültek, a szabad parasztot kiszorította a rabszolga.

Mihelyt Róma elég erős lett arra, hogy az etruszkokkal elbánhasson, megtanulta azt is, hogy a háború kiválóan jó üzlet. Megtanulta, hogy sokkal nagyobb gazdagságot lehet belőle szerezni, mint a kereskedelemmel, amelyet különben is idegenek folytattak, mint a mezőgazdasággal, amely parasztgazdálkodás mellett csak csekély fölösleget szolgáltatott csak gazdag városok s nemzetek ellen kellett hadat viselni s ezeket kifosztani és adófizetőkké tenni. A kereskedelem és a rablás elejétől kezdve rokon egymással, de soha egy kereskedőváros sem fordította ki annyira a rabló jelleget s nem tette állami intézménnyé, sőt egyenesen a város nagyságának alapjává s nem alapította rá az állami intézményeket, mint Róma.
Miután meghódította, kifosztotta s adófizetőkké tette az etruszk városokat, gazdag déli szomszédjai ellen fordult, akiknél a gazdagság növekedése a már részletezett okokból katonai erejük csökkenését vonta maga után, s így az itt kínálkozó zsákmány abban a mértékben lett kívánatosabb, minél könnyebben lehetett megszerezni. Ez a zsákmány ugyanakkor egy másik parasztnépet, a szamnitokat is csábította. Rómának először ezekkel kellett végeznie, mielőtt a dél-itáliai görög városokat megszerezhette volna. Most két parasztnép küzdött egymással, csakhogy a szamnitoknak nem volt nagy városa, amely a haderőt központilag megszervezte volna. Leverték őket, s ezzel megnyílt az út Itália déli részének gazdag városai felé, amelyeket most tehát kifosztottak s adófizetőkké tettek.

Itália déli részéből már csak egy lépést kellett tenni Szicíliába, pedig ez is épp olyan gazdag volt, mint görög Itália s ezért éppen úgy csalogatta a római rablócsoportokat. Itt azonban veszedelmes ellenfélre, a karthágóiakra bukkantak. Karthágó, amely a mai Tripolisz közelében fekvő hatalmas kereskedőváros volt, ugyanolyan rablási vággyal volt eltelve, mint Róma; elfoglalta Afrika északi partjait és Spanyolországot s most ő is Szicília elfoglalásán fáradozott.
A föníciaiak gyarmata volt, akiket országuk talajának minősége a tengeri kereskedelemre utalt s akik ezen a téren nagy jelentőségre is tettek szert. Karthágó is a tengeri kereskedelemnek köszönhette nagyságát és gazdagságát. A parasztgazdálkodás helyett a rabszolgagazdálkodást és bányaüzemet honosította meg, amelyhez a rabszolgákat rabolta, vagy olcsón vette. Ezért nem is volt paraszt népserege. Mihelyt hódításainak megtartása végett a tengerpartról valamely ország belsejébe kellett hatolnia, zsoldoshadsereget kellett szerveznie.

Karthágó és Róma küzdelme, a három pun háború Kr. e. 264-ben kezdődött s 146-ban ért véget, amikor a rómaiak Karthágót teljesen elpusztították. A küzdelem ugyan már a második pun háborúval eldőlt. Ezek a háborúk zsoldos és parasztseregek, hivatásos és polgári seregek közti háborúk voltak. Bizonyos, hogy az első gyakran győzött s Hannibal alatt Rómát majdnem végleg tönkretette, de a polgári sereg, amely tűzhelyét védte, mégis kitartóbbnak bizonyult s borzasztó küzdelem után végül is térdre kényszerítette ellenfelét.

romaikor_kep



Karthágót földig lerombolták, lakosait kiirtották. Latifundiumai, bányái, városai mind a győző zsákmánya lett. Ezzel Róma legveszedelmesebb ellenfele elbukott. Ettől kezdve a Földközi-tenger nyugati medencéjét egyedül ő uralta. Nemsokára ezután a keletit is. Ennek államait a régi kultúra pusztulása már annyira tönkretette s katonai hatalmukat már annyira meggyöngítette, hogy Róma uraival szemben nem tudtak számba vehető ellenállást kifejteni; a szabad parasztot kiszorította náluk a kényszermunka, tönkretették a folytonos háborúk, aminek folytán a hadsereg zsoldoshadsereggé vált.
A rómaiak az egyik országot és egyik várost a másik után foglalták el, aztán kifosztották s állandó adófizetésre kötelezték. Ettől kezdve Róma a régi kultúrvilág ura maradt, amíg a barbár germánoknak nem sikerült őket ugyanolyan sorsban részesíteni, mint amilyenben ők a náluknál magasabb műveltségű s tudású görögöket részesítették. Róma a filozófiában és művészetben is éppen úgy csak fosztogató maradt, mint a gazdaságban és politikában. Nagy gondolkozói és költői majdnem mind plagizátorok voltak.

Az akkori világ leggazdagabb országai, amelyekben évszázadok, sőt, mint Egyiptomban, évezredek kultúrája volt fölhalmozva, most megnyílt Róma zsarolása és fosztogatása előtt. Róma azonban arra az óriási erőkifejtésre, amellyel ezt az eredményt elérte, csak mint demokratikus szervezetű város volt képes, mert csak ebben volt a lakosság minden osztálya, ha nem is éppen egyenlő mértékben érdekelve a város léte tekintetében. A hatodik századtól a negyedik századig szakadatlanul folyt küzdelmekben a plebejusok, az új polgárok, a patríciusoktól, a régi polgároktól az egyik kiváltságot a másik után ragadták el, míg a két rend közti jogi különbség végül teljesen eltűnt, s az összes polgárok gyűlése hozta a törvényeket, választotta a főbb tisztviselőket, a konzulokat, praetorokat, ediliszeket, akik aztán hivatali idejük leteltével a szenátus tagjai lettek, amely az egész államot kormányozta.

A római nép nem nyerte el ezzel az állami hatalmat, hanem csak azt a jogot, hogy urait maga válassza. Minél nagyobb szerephez jutott Rómában a lumpenproletariátus, annál inkább csak arra való eszköz lett a demokráciának ez a joga, hogy a jelöltektől támogatást és élvezeteket zsaroljanak.
Ismerjük már a klienseket, akik mindenféle szolgálat céljából gazdag urak rendelkezésére bocsátották magukat. Ha szavazati joguk volt, akkor a teljesítendő szolgálatok közt a legnevezetesebb az volt, hogy a patrónus utasítása szerint szavazzanak. Minden gazdag polgárnak, minden gazdag családnak így nagyszámú szavazata volt, amelyet a saját klikkje érdekében szavaztatott le a népgyűléseken. Gazdag családok néhány klikkje tartotta kezében az állam kormányát, akik a saját jelöltjeiket választották meg a főhivatalokra, ahonnan aztán a szenátusba kerültek. A demokrácia ezen csak annyit változtatott, hogy azután néhány gazdag plebejuscsaládnak is módja nyílt arra, hogy olyan körbe tolakodhassék, amely az arisztokrácia uralma alatt csak a patríciusoknak állott nyitva.

romaikor_kep



A megválasztott konzulok és praetorok egy évig hivataloskodtak Rómában. A következő évben valamely tartomány kormányzását vették át, ahol a megválasztásuk körül fölmerült költségeket és megfelelő nyereséget iparkodtak bezsebelni. Mert fizetésük nem volt. A hivatalok „tiszteletbeli” hivatalok voltak. De arra a haszonra való tekintettel, amelyet a tartományokban zsarolással, vesztegetéssel, sőt egyenes rablással szerezhettek, a hivatalkeresés körül annyira buzgólkodtak, hogy a nép részére ígért kedvezményekben a jelöltek erősen licitáltak egymás közt.
Minél kedvezőbb helyzetbe jutott a Rómában lakó lumpenproletár szavazatának áruba bocsátása által, annál nagyobb volt a római polgárjoggal fölruházott s nyomorral küzdő parasztra nézve a kísértés, hogy fáradságos életmódját elhagyva, Rómába költözzék. Ezzel a szavazó lumpenproletárok száma megint megnőtt s így megnőttek a jelöltekkel szemben támasztott igények is.
Caesar idejében Rómában 320 000 olyan polgár volt, aki ingyen búzát kapott az államtól: tehát körülbelül ennyi volt a megvásárolható szavazatok száma. Ebből aztán el lehet gondolni, hogy a választások milyen hihetetlen összegekbe kerültek. Időszámításunk előtt 53-ban a szavazatvásárlás folytán olyan nagy lett a készpénzkereslet, hogy a kamat felszökött és pénzkrizis következett be.

„A nemességnek (a hivatali nemességnek) ugyancsak kellett fizetnie”, jegyzi meg Mommsen. „Egyetlen vívóverseny játék 720 000 szeszterciuszba (150 000 márka) került. De szívesen fizették, mert ezzel a vagyontalanok elól elzárták a politikai pályát.” És gyakran kellett fizetnie, mert hiszen minden évben új választások voltak. De nem ideális ambícióból fizetett, hanem mert tudta, hogy ezzel a tartományok kifosztásának jogát vásárolja meg, tehát igen jó üzletet csinál.

A „demokrácia” tehát, vagyis az egész római birodalom 50-60 milliónyi lakosának néhány százezer római polgár által való kormányzása, a legjobb eszköze lett a provinciák kirablásának és kiszipolyozásának, mert ez a résztvevők számát tetemesen megszaporította. S nemcsak, hogy a helytartó a maga részéről a zsarolás terén minden lehetőt elkövetett, hanem még egész raj olyan „barátját” is magával vitte, akik a választásnál támogatták s most vele együtt vonultak ki, hogy védőszárnyai alatt lopjanak s raboljanak.
De még ez sem volt elég, ezenkívül még a római uzsoratőkét is rászabadították a provinciákra, ahol módjában volt pusztító erejét teljes mértékben kifejteni s így olyan hatalommá növekedni, amelyet sehol a világon másutt el nem ért.


Forrás: részletek Karl Kautsky A kereszténység eredete (történelmi tanulmány) c. munkájából. Fordította Ágoston Péter