logo

III Junius AD

A földbirtok.

Hogyha meg akarjuk érteni, valamely kor azon nézeteit, amelyek ezt különösen jellemzik és amelyeknél fogva más koroktól különbözik, akkor mindenekelőtt föl kell kutatnunk sajátos szükségleteit és problémáit, amelyek végső gyökere különös termelési módjában van, abban a módban, ahogyan a társadalom abban az időben életszükségleteit kielégíti. Ezért először is tekintsük meg annak a gazdálkodási módnak fejlődését, amelyen a római birodalom társadalma nyugodott. Csak így érthetjük ennek a fejlődésnek a betetőzésekor, azaz a császárság korában való sajátosságát és az általa akkor fölidézett különös tendenciákat.
A római birodalmat alkotó országok termelésének alapja a parasztgazdálkodás volt, mellette az ipar és árukereskedelem csak kisebb szerepet játszott. A saját szükségletre való termelés volt a túlnyomó. Az árutermelés, az eladás céljából való termelés még fejletlen.
Az iparosoknak és kereskedőknek is rendesen volt mezőgazdaságuk, amely szorosan összefüggött a háztartással, mert a háztartás számára termelt. A mezőgazdaság szolgáltatta a konyha számára az élelmiszereket s ezenkívül lent, gyapjút, bőrt, fát, amelyekből a családtagok ruhát, háziszereket, szerszámokat készítettek. Csak azt a fölösleget adták el, amire a háztartásban nem volt szükségük.
Ez a termelési mód megköveteli a legtöbb termelőeszköz magántulajdonát, sőt mindazét, amelyben emberi munka rejlik, tehát a szántóföldét igen, de nem az erdőét s legelőét, amely még közös tulajdon lehet. A háziállat, a szerszám és nyersanyag s a belőle készült cikk magántulajdon.

A magántulajdon a gazdasági egyenlőtlenségeket is magával hozza. A szerencsés véletlen az egyik üzemnek kedvez és gazdaggá teszi, mást meg károsít s szegénnyé tesz. Az előbbi üzemek földjei és állatainak száma gyarapszik. Ez a körülmény e nagyobb üzemek szempontjából bizonyos munkáskérdést teremt, fölmerül ugyanis az a kérdés, hogy honnan vegyék azokat a munkásokat, akik a több állat mellé a nagyobb föld megműveléséhez szükségesek.
Megszületnek az osztálykülönbségek és osztályellentétek. Minél termelékenyebbé válik a mezőgazdasági munka, annál több fölösleget szolgáltat. Ezek a fölöslegek egyrészt arra valók, hogy azokat az iparosokat táplálják, akik bizonyos használati cikkek termelésére adják magukat, mint például a kovácsokat, a fazekasokat; másrészről arra, hogy olyan használati cikkeket vagy nyersanyagokat cseréljenek be értük, amilyenek nincsenek az országban vagy azért, mert a természet nem nyújtja őket, vagy mert hiányzik a termelésükhöz szükséges ügyesség. Az ilyen cikkeket más országokból hozzák a kereskedők.
Az ipar és kereskedelem keletkezése hozzájárul ahhoz, hogy a földbirtok terén való egyenlőtlenségeket szaporítsa. A kis és nagybirtok közti különbséghez járul még az a különbség is, amennyivel valamely birtok közelebb vagy távolabb esik azoktól a helyektől, ahol az iparosok és kereskedők áruiknak a parasztok fölöslege ellenében való kicserélése céljából találkoznak. Minél rosszabbak a közlekedési eszközök, annál bajosabb az áruval a piacra jutni s annál előnyösebb helyzetben van az, aki közel van a piachoz.

romaikor_kep



E körülmények valamennyije vagy többje révén a földbirtokosoknak olyan kedvezményezett osztálya születik, amely a parasztok átlagos tömegénél több fölösleget termel s így a kereskedelem s ipar több termékét képes becserélni, mindenre jobban ráér, mint átlagtársai, a munkánál és a háborúban egyaránt több segédeszköz áll rendelkezésére, az együttlakás, a művészekkel és kereskedőkkel való gyakori találkozás folytán szelleme is szélesebb látókörű. E kedvezményes helyzetben levő földbirtokosok ráérnek és megvan a képességük és módjuk olyan ügyek ellátására, amelyek a parasztélet szűk korlátait messze túlhaladják. Módjuk nyílik több parasztközséget egyetlen állami kötelékbe összevonni, ezt igazgatni, megvédeni és más szomszédos vagy távoli államokhoz való viszonyát rendezni.

Ezek az osztályok, vagyis a nagyobb birtokosok, kereskedők, iparosok mind a mezőgazdasági munka fölöslegéből élnek, amihez lassan az ipari munka fölöslege is járul. A kereskedők és nagyobb birtokosok abban a mértékben vonják magukhoz e fölöslegek mind nagyobb részét, minél fontosabb lesz a társadalomban való funkciójuk. A nagyobb birtokosok nemsokára nemcsak gazdasági fölényüket, hanem az államban elfoglalt hatalmi pozíciójukat is felhasználják arra, hogy a paraszt és iparostömeg munkájának fölöslegét elvegyék. Ezzel a paraszt és iparosmértéket messze meghaladó gazdagságra tesznek szert, amivel társadalmi hatalmukat megerősítve, képesekké lesznek újabb fölöslegeket és így még nagyobb gazdagságot szerezni.
Így keletkeznek a parasztok és iparosok fölött a nagy kizsákmányolók különböző osztályai, nagybirtokosok és kereskedők és emellett az uzsorások, akikről más kérdés kapcsán fogunk még szólni. Minél gazdagabbak lesznek, annál inkább nő az a törekvésük, hogy háztartásukat, amely a mezőgazdasági üzemmel szorosan összefügg, kibővítsék. Aki önálló háztartást akar, annak saját mezőgazdasági üzemének is kell lennie, amit viszont a saját földbirtok biztosít. Ezért törekszik mindenki földbirtok után, az iparos, az uzsorás és a kereskedő egyaránt. Mindenkiben él az a törekvés is, hogy földbirtokát megnövelje, mert a saját szükségletre való termelés a túlnyomó; aki nagyobb jólétre vágyik, annak nagyobb darab föld kell.

Ennek a korszaknak, amely a társadalom letelepedésétől, amikor a föld-művelés elkezdődött, illetve a parasztföldbirtok keletkezésétől az ipari tőke keletkezéséig terjed, fő szenvedélye a földbirtok kiterjesztése. Az ókori társadalom fejlődése legmagasabb fokán, a császárság korában sem jutott ezen a fejlődési fokon túl. Ez csak az újabb időben, a reformáció után történt.


Forrás: részletek Karl Kautsky A kereszténység eredete (történelmi tanulmány) c. munkájából. Fordította Ágoston Péter