logo

XII Novembris AD

Gyümölcstermesztés

A gabona, a szőlő, az olaj voltak az itáliai mezőgazdaság legfontosabb növényi termékei. Természetes azonban, hogy majdnem minden gazdaságban gyümölcsfákat is ültettek, sőt a fügefát (ficus) a rómaiak vallásos tiszteletben is részesítették: Iuno istennőnek mint a szülő nők védnökének a tiszteletére vadon termő fügefa alatt mutattak be áldozatot, és ebben a fügefa teje is szerepet játszott.

A Romulus-mondával kapcsolatos fügefához (ficus ruminalishoz) csodás események fűződtek: a Forum Romanumon, a Curia előtt, állott az a fügefa, amely alatt Romulust és Remust a nőstényfarkas szoptatta. (Itt állott az a híres és ma is ismert bronzszobor, amely a két kisdedet szoptató nőstényfarkast ábrázolja.)
I. sz. 58-ban ez a nevezetes fügefa majdnem kiszáradt, amit a rómaiak rossz előjelnek tekintettek, de - mint erről Tacitus tudósít - ismét feléledt, és új hajtásokat hozott. A fügefa csak meleg éghajlat alatt maradt meg, ott azonban mindenütt elterjedt.

M. Porcius Cato, aki nemcsak mezőgazdasági szakíróként, hanem államférfiként is beírta nevét a római történelembe, Karthágó elkeseredett ellensége volt, es azzal is híressé vált, hogy minden beszédét így fejezte be: „Nézetem szerint, Karthágót el kell pusztítani” (Ceterum censeo Carthaginem esse delendam). Egy alkalommal a senatusban, jól kiszámított mozdulattal, egy Karthágóban termett fügét ejtett ki togája redői közül, s amikor megcsodálták, milyen nagy és szép ez a gyümölcs, Cato csak annyit jegyzett meg, hogy az a föld, amelyen termett, mindössze háromnapi hajóútra van Rómától. Vagyis a vetélytárs, az ellenség ilyen közel van!

romaikor_kep



A fügefa termése, gyümölcse nagyon olcsó, igen kedvelt népélelmezési cikk volt. I. e. 250 körül kb. 10 kilogramm szárított füge mindössze egy as-ba került! Az ára viszonylag soha nem volt lényegesen magasabb. Aki a mértékletes étkezést kedvelte, mint Augustus, fügét fogyasztott. Sajthoz is ették, sőt úgy találták, hogy a szárított füge a kenyeret pótolja.
Az ínyencek arra is rájöttek, hogy a fügével hizlalt liba mája különösen finom étel. A rómaiak szerint a fügétől az állatok jól híznak, és ezért a szarvasmarhákat, sertéseket fügével etették, tehát a füge még állati takarmányként is szerepelt. Majdnem minden gazdasághoz tartozott gyümölcsös. A számos gyümölcsfa, olajliget, szőlőskert láttán, nem is meglepő, ha sok római – miként Terentius Varro, a tudós államférfi - elragadtatásában Itáliát valóságos gyümölcsösnek (pomarium) nevezte!

A gyümölcs nagy szerepet játszott a rómaiak étkezésében, egyaránt került belőle gazdag és szegény asztalára. Érthető, hogy a gyümölcs termelése a gazdák számára hasznot hajtó vállalkozásnak bizonyult. A hagyományoknak megfelelően a rómaiak az étkezést almával (malum) fejezték be. Az alma éppen úgy, mint a körte (pirum) a birodalom különböző éghajlatú vidékein megtermett, és ezért számos fajtáját ismerték és értékelték.

Már a legrégibb idők óta megszerették a gránátalmát (malum Punicum), viszont a sárgabarackot (malum Armeniacum) es az őszibarackot (malum Persicum) csak az i. sz. I. században hozták Itáliába, az előbbit Armeniából, a másikat Perzsiából. A cseresznye, ez a nagyon elterjedt gyümölcs, csak az i. e. I. században került Itáliába, sőt Európába. A cseresznyefát (cerasus) L. Licinius Lucullus, a kiváló hadvezér, akinek nevét főként ínyencsége őrizte meg, hozta magával Kisázsiából, és honosította meg a birtokain.


Forrás:
Ürögdi György: Róma kenyere, Róma aranya
Gondolat kiadó, Budapest 1969