logo

XVII October AD

Az új stílus elterjedése

A Rómavárosi császári építkezéseken és emlékműveken kialakult új stílus és tematika a birodalom távoli pontjain talált emlékeken is megjelenik. Egy Karthágóban talált, Augustus-kori márványoltár négy oldalán Apollo isten, Róma istennő, Aeneas Trójából való menekülése és egy áldozati jelenet domborműveit találjuk. A képek a hivatalos ideológia középponti tételeire utalnak. Apollo Augustus személyes védőistene, Róma istennő az állam szimbóluma volt, Aeneas menekülése a mitikus történelemre és az uralkodó isteni származására emlékeztet, az áldozati jelenet pedig az új állami kultusz szertartását mutatja be.
A domborművek Rómavárosi minták után készültek, és tematikájuknak megfelelő képtípusokat tükröztek. A két istenalakot ábrázoló dombormű az allegorikus-szimbolikus ábrázolások sorába tartozik, a mitológiai jelenetben egy magányos fa tanúsítja a festői megoldású és tájképi keretbe illesztett elbeszélő képcsoporthoz való csatlakozást, az áldozati jelenet kompozíciójának szándékos rendezetlensége pedig a hasonló tárgyú római reliefekével egyezik meg.

Egy másik karthagói domborművön az Ara Pacis Tellus-képét látjuk viszont. A Földistennő alakja, a körülötte levő sziklák, növények és állatok, valamint a nádas, a forrás és a tenger pontosan megfelel az Ara Pacis reliefjének. Hiányzik viszont a két szél-istennő, s helyettük, a bal sarokban egy fellegből előbukkanó félalakos istennő, a tenger habjaiban pedig egy Triton jelenik meg. A római művészet képalkotó módszerére jellemző az allegorikus kompozíció kétféle változata. A mesterek nemcsak az egyes alakok ábrázolásához használtak fel kész mintákat, hanem egész jeleneteket, kompozíciókat vettek át és dolgoztak be alkotásukba. Nem ragaszkodtak azonban egyetlen kép változatlan utánzásához, hanem az alakok és a kompozíciók kisebb-nagyobb részeinek variálásával új ábrázolást szerkesztettek. Ügyességük a készen kapott elemek kombinálásában, szerkesztésében, új motívumokkal való gazdagításában, főként pedig a részletek kidolgozásában nyilvánult meg.
Mivel a római művészet figuratív alkotásainak nagy része ezzel a módszerrel készült, a legkülönbözőbb műfajokban és kompozíciókban felbukkanó alkotóelemekből összeállíthatjuk azt a típuskincset, amely a művészek állandó kelléktárát képezte. Ugyanaz a képtípus egyszer éremképen, másszor mozaikon, mécsesen, vagy márvány domborművön bukkan fel. Nem képzelhető el, hogy a képtípusokat az egymástól távol és különböző műfajokban dolgozó mesterek mindig közvetlenül valamely másik alkotásról másolták. Fel kell tételeznünk, hogy a legfontosabb képtípusok gyűjteményei mintakönyvek formájában álltak a műhelyek rendelkezésére. Ezeket másolták, sokszorosították, terjesztették, és ily módon a birodalom messze fekvő városaiban is felhasználták őket az egymásról és műveikről mit sem tudó kőfaragók, festők, fazekasok és mozaikművesek.
A római birodalom művészetének helyi sajátosságait és a stílus általános fejlődését ezért nem mindig, és nem elsősorban az alakokban és a kompozíciókban, hanem a típusok felhasználásának módjában, a megjelenítés formai eszközeiben és a bennük kifejeződő hangulati, érzelmi és eszmei vonásokban figyelhetjük meg.

Az Augustus-kori szobrászat új stílusa a leggyorsabban és a legszélesebb körben olyan emlékek révén terjedt el, amelyeket magánszemélyek vagy társadalmi közületek rendeltek és vásároltak. Ezek közül is főként olyan alkotások váltak az új stílus terjesztőivé, amelyek nem csupán díszítő, hanem reprezentatív céllal is készültek, és így a megrendelők érdeke volt, hogy a császári emlékek stílusát kövessék. Ilyen emlékmű-típusok voltak elsősorban az állami kultusszal kapcsolatos oltárok, amelyeket az uralkodó és az általa pártolt istenek tiszteletére állítottak fel. A jómódú rómaiak a maguk vagy családtagjaik sírjain elhelyezett halotti oltárokat és domborműveket is olyan mesterekkel készíttették el, akik híven követték az uralkodó által támogatott stílust.
Ezeken az alkotásokon elsősorban a gazdag és sokszor igen választékos ízléssel alkalmazott ornamentika áll a legközelebb a hivatalos emlékművek stílusához. Az Ara Pacis virágfüzéreinek, indáinak, dekoratív állatképeinek és szimbólumainak másait és változatait nemcsak a fővárosban talált szarkofágokon, oltárokon vagy síremlékeken fedezhetjük fel, hanem Itália, és különösen a nyugati tartományok többi városainak emlékein is. Az új motívumok és az új forma-nyelv legtömegesebb alkalmazása azonban mégsem a szobrászatban, hanem a kisművészetekben történt.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora