logo

XVII October AD

A pénzérmék .

A római pénzverés görög mintára és az itáliai görög városok közreműködésé-vel indult meg az i. e. IV-III. század fordulóján. Néhány sajátságos római motívumtól eltekintve a köztársasági pénzek ábrázolásai is görög mintaképeket utánoztak. A leggyakoribb és állandóan ismétlődő képek az érem előoldalán Róma istennő sisakos fejét, hátoldalán pedig a lovon vágtató Dioscurokat mutatják. Az i. e. I. századtól kezdve az ábrázolások változatosabbá váltak. A témák differenciálódását és a művészi feladatoknak ebből következő növekedését a nobilitas hatalmi harcai, a vezető családok politikai törekvései hívták létre.

A senatus a pénzek kibocsátását évről évre választott tisztviselőkre bízta. Minthogy ez a tisztség a politikai pályafutás első lépései közé tartozott, viselői arra használták fel, hogy az éremképekkel maguk és családjuk hírét és népszerűségét fokozzák. Az alkotmány és a hagyományok nem tették lehetővé, hogy a pénzveréssel olyan közvetlen propagandát fejtsenek ki, mint a hellenisztikus birodalmak uralkodói. A római vezető réteg tagjai kerülő úthoz folyamodtak: először nem a maguk, hanem elődeik tetteit és képmását mutatták be a pénzeken.
A családok nevezetes tagjainak haditetteit bemutató ábrázolások a triumphalis festészetből merítették tárgyukat, de jelentős szerepet kaptak a Róma hagyományos történetére vonatkozó és az eseményeket allegorikus vagy szimbolikus formában felidéző ábrázolások is. A dicső elődök képmásai a szoborportrék nyomán készültek. Hamarosan megjelentek az érmeken a vezető politikusok saját tetteire utaló képek, és amikor a hatalom egy-egy dictator vagy hadvezér kezébe került, a pénzek ábrázolásai a személyi propaganda eszközeivé váltak.

A senatus először i. e. 44-ben járult hozzá, hogy élő politikus arcmását ábrázolják a pénzeknek azon az oldalán, ahol korábban az államot szimbolizáló istenfej foglalt helyet. A római pénzek uralkodó-képeinek sorát I. Caesar ekkor kibocsátott nagyszerű érem-portréi nyitották meg. A dictator halála és az actiumi csata közötti időszak a köztársasági pénzverés legváltozatosabb szakasza volt. Az egymással küzdő politikusok, a pártok képviselői, a Caesar-gyilkosok és a caesarianusok, a triumvirek, a fő tisztviselők és a hadvezérek most már szabadon népszerűsíthették magukat a pénzeken. Portréikat, és a programjukat jelző képeket annál kötetlenebbül mutathatták be, mert a pénzverés is teljesen az ő kezükbe került.
A senatus ezen a téren is háttérbe szorult. A vezető politikusok a rájuk ruházott, vagy az általuk bitorolt rendkívüli hatalmat felhasználva, önállóan bocsátottak ki pénzeket. Különösen a katonai hatalom birtokosainak volt erre szükségük, hogy így biztosítsák csapataik zsoldjának kifizetését. Az imperátorok arany és ezüstpénzeiket nem Rómában, hanem a parancsnokságuk alatt álló tartományokban verették. Így a senatus már csak a kisebb értéket képviselő bronzpénzek felett rendelkezett.

A Caesar halálát követő időben Octavianus azonnal bekapcsolódott a propaganda-versenybe. Képmásának ábrázolásmódja már ekkor elütött a többiekétől, de ezt eleinte inkább fiatalsága, mint eszmei állásfoglalása magyarázza. Actiumig a pénzverés jogában vetélytársaival osztozott, de az egyeduralmat biztosító győzelem után azonnal kialakította pénzügyi és művészeti politikájának körvonalait. A nemesfém pénzek kibocsátásának jogát továbbra is magának tartotta fenn, és csak a bronzpénzek feletti felügyeletet engedte át forma szerint a senatusnak.
Az egységes pénzügyi és politikai vezetés követelményei azonban szükségessé tették a senatusi pénzverés közvetett császári ellenőrzését is. A pénzeken ezentúl csak az ő portréja volt látható, bár kivételesen megengedte, hogy közvetlen hozzátartozóinak képmása is megjelenjék az érmek egyik oldalán. Ez azonban nemcsak engedmény, hanem a dinasztikus politika eszköze is volt; az utódlásra vonatkozó elképzeléseinek kinyilvánítása. A pénzek hátoldalán, a kormányzat eszméit és jelszavait megtestesítő istenképek, allegóriák és szimbólumok mellett, időről időre a fontosabb politikai események ábrázolásai kaptak helyet. Minden tiszteletnyilvánítás és újabb cím, amit a senatus az uralkodóra ruházott, tömör képek és jelvények, valamint rövid felirat formájában azonnal megjelent az érmeken.
Az új hódítások, a külpolitikai sikerek, a valláspolitikai intézkedések, a diadalmenetek, az új épületek, az év időszerű problémái közérthetően és a legszélesebb körben kerültek kihirdetésre. Az éremverés így gazdasági szerepe mellett a kormányzat egyik legfontosabb politikai eszközévé vált, amely a modern sajtó szerepét játszotta.

A birodalmi éremképeket, központi iránymutatás alapján, a különböző verdékben dolgozó vésnökök készítették. Tematikájuk egységes volt ugyan, formai kivitelük azonban műhelyektől és mesterektől függően változott. Augustus korának legszebb érmeit Kis-Ázsiában, valószínűleg Ephesosban verték. Az érem legfontosabb és művészileg is legigényesebb része mindig az uralkodó portréja volt. A hátoldali képek viszont, tárgyuk sokoldalúsága révén, nemcsak régi képtípusok és szimbólumok, hanem új kompozíciók kialakítására is alkalmat adtak. Valamely történelmi esemény világos és jellemző bemutatása az apró kerek mezőben nem volt könnyű feladat.
Bár sokszor folyamodtak allegorikus és szimbolikus jelzéshez, szükségszerű volt olyan kompozíciók kialakítása is, amelyek kevés alakkal, és tömören fogalmazott jelenettel adtak hírt egy-egy eseményről. Ez a feladat a római ábrázoló művészet egyik legjobb iskolájává és serkentőjévé vált, amelynek számtalan képtípus köszönheti eredetét. Az éremművészet azokat a típusokat fejlesztette és terjesztette, amelyek a hivatalos művészet más ágaiban is az előtérben álltak: a hiteles és egyben eszmei állásfoglalást tükröző portrét, valamint a közérthető történeti és allegorikus ábrázolást.


Forrás: részletek Maróti Egon Horváth István Castiglione László: A régi Róma aranykora