logo

XV Quintilis AD

Panegyricus

Plinius műve később kapta a Panegyricus címet, eredetileg köszöntője (gratiarum actio) volt consulságáért. Traianushoz címezve. A beszéd 95 fejezetből áll, s eléggé terjedelmes: hosz-szúsága megközelíti a 100 oldalt. Plinius eredetileg nyilván rövidebb formában mondta el, s a végleges kidolgozáskor több részlettel kiegészítette, s így terjedelmét is növelte. A beszéd felépítése mintaszerű: Bevezetés (exordium) 1-4. fejezet; a törzsanyag tárgyalása (tractatio, narratio) 5-89. fejezet; majd megköszöni a consulságot (90-95), s ahogy az istenek segítségének kérésével kezdte, úgy azzal is fejezi be beszédét.

Panegyricusát a senatus és - itt mondta el, de a senatorokat szólítja szolítjameg. Hangsúlyozza, hogy a senatus parancsára mond köszönetet a legjobb császárnak (optimo principi), s ezzel tüstént kifejezésre juttatja, hogy Traianus alatt a senatus ismét visszanyerte korábbi tekintélyét. Úgy kíván szólni a császárról, hogy az egyedül reá illjék, senki másra. Szavait nem a félelem vezeti, ahogyan ez Domitianus alatt történt. Most ugyanis nem zsarnokról, hanem polgártársukról, nem urukról, hanem atyjukról beszél (1-2. fejezet).

A továbbiakban kifejti, hogy Tra-ianust nem saját szenvedélye, hanem mások haszna választotta császárrá. Nerva azért adoptálta, mert a legjobb a legjobbat választotta ki: dignusque alter eligi, alter eligere (7, 4). Nem a vér kötelékei tették Traianust császárrá, hanem az összes közül választották, hogy az összes népnek parancsoljon: imperaturus omnibus eligi debet ex omnibus (7, 6). Plinius itt részletesen kifejti korának nagy vitáját az adoptióról, melynek a lényege az — amint a sztoikus és cinikus filozófusok tanították —, hogy a legjobbat kell kiválasztani, s ez az istenek akarata is. S valóban, Traianus minden erénnyel ékes, s ezt az idegen népek is megérezték. Hogy még inkább kiemelje Traianus nagyszerűségét, folytonosan Domitianus kegyetlenségével állítja szembe.


Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az ezüst korban