logo

XV Quintilis AD

Ifjabb Plinius élete

Gaius Plinius Caecilius Secundus sokat beszél önmagáról, ezért jól ismerjük életét. A Vezúv kitörésének leírásakor említi, hogy abban az évben (79) 18 éves volt (Epistulae 6, 20, 5). Eszerint 61-ben született, mégpedig Észak-Itáliában, Comumban. Szülővárosát is sokat emlegeti, később is erősen kötődött hozzá: könyvtárat alapít számára és alapítványt tesz gyermekek neveltetésére (Epistulae 1, 8; 7, 18), tanítót szerez, hogy helyben tanulhassanak a comumi gyermekek (4, 13).
Apja néhány évvel 76 előtt halhatott meg, mert Pliniust egy törvényes gyám gondjaira bízták, és a törvényes kiskorúság 14 éves korában szűnt meg. Nagybátyja, aki 79-ben a Vezúv kitörésekor halt meg, végrendeletében adoptálta. Talán ez is oka lehet annak, hogy az idősebb Pliniust általában úgy emlegeti, mint nagybátyját. Az örökbefogadás után nevét is megváltoztatta: C. Caecilius Secundus helyett a C. Plinius Caecilius Secundus nevet viselte, s ez az oka annak, hogy később ifjabb Pliniusnak kezdték nevezni, hogy megkülönböztessék nagybátyjától, az idősebb Pliniustól. Grammatikai tanulmányait valószínűleg szülővárosában, Comumban végezte (vö. 1, 19), retorikai stúdiumait pedig Rómában Quintilianusnál és Nicetes Sacerdosnál (2, 14, 9; 6, 6, 3).

Első vagy második házassága révén rokoni kapcsolatba került a consulviselt Pompeius Celerrel. Harmadik házassága pedig ismét a municipális lovagrendűekhez hozta közel. Harmadik feleségétől, Calpurniától sem születtek gyermekei: amikor köszönetet mond Traianus császárnak a háromgyermekesek jogáért (ius trium liberorum), hangsúlyozza, hogy a korábbi két házassága alatt is szeretett volna gyermeket, de a sors nem adta meg neki (10, 2, 2-3). Kezdettől fogva gazdag pártfogói voltak: nagybátyja révén kapcsolatba került a flaviusi kor vezető személyiségeivel, s olyan volt consulok támogatták, mint Iulius Fron-tinus, Corellius Rufus és Avidius Quietus. Már igen fiatalon ügyvédként tevékenykedett a centumviralis bíróságon.

Plinius mindazokat a tisztségeket viselte, amelyek a korabeli arisztokrata családok előtt megnyíltak. Domitianus császár jelöltjeként nyerte el az első tisztségeket: vigintivir lett és katonai tribunus; 89-ben quaestorrá választották, 93-ban praetorrá. Már Traianus alatt, 100-ban kapta meg a consuli tisztséget. 103-ban az augurok testületének tagja lett, majd 109-111-ig mint legatus Augusti (császári küldött) proconsuli hatáskörrel kormányozta Bithyniát. Mivel a leveleinek 10. könyvében található legkésőbbi adatok 111-re datálhatók, valamikor 111-113 között halhatott meg.

Irodalmi működését költőként kezdte: 14 évesen görög nyelven írt egy tragédiát, később kiadott egy verseskötetet hendeca-syllabusokban, Catullus stílusában (Epistulae 4, 14; 7, 4; 7, 9). Törvényszéki beszédeiből legalább hetet megjelentetett (Epis-tulae 4, 21; 7, 17; 7, 30). E művei azonban nem maradtak ránk. Halhatatlanságát 10 könyvből álló levélgyűjteményének köszönheti. Az 1-9. könyv többnyire magánleveleket tartalmaz, a 10. pedig Traianusszal való levélváltását. Ránk maradt továbbá Panegyricusa (Dicsőítő beszéd), amelyet Traianus előtt mondott el 100. szeptember 1-én, s a következő évben kibővítve kiadta.


Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az ezüst korban