logo

XXVII Januarius AD

A mese műfaja

A mese népies műfaj, s mint ilyen szinte egyidős az emberiséggel, mert mindennépnek vannak meséi, akármilyen alacsony kulturális szinten áll is. Eredeti formája a próza lehetett, s a verses mese egy későbbi fejlődés eredményének tekinthető. Az alexandriai Theón így határozza meg: „Hamis történet, amely az igazságot példázza" (Progymnasmata 3).
Az aisóposi mese a mese műfajának egy sajátos alfaját képezi: tanító célzatú állatmese. Főszereplői többnyire állatok emberi ésszel felruházva Gyakran jellegzetes embertípust. személyesítenek meg, s mégis állatok maradnak. A „tündérmese"-hangulat teljesen hiányzik belőle: illúziómentesen ábrázolja a világot, sötéten, de kiutat keresve a sőtétségből. Többnyire valamilyen alkalomhoz, esethez kötődik, s abból von le valamiféle tanulságot. Története első korszakában csak szórványosan jelenik meg egyes verses műfajokban betétként. Az első ilyen mesét Hésiodosnál találjuk meg: mind tartalmában, mind formájában megfelel az aisóposi mese követelményeinek:

„Most a hatalmasnak mondom, ha megérti, mesémet.
Így szólt egykor a sólyom a tarkanyakú csalogányhoz,
míg a magasban a felhők közt karmába ragadta, s ez
szánalmas hangon sír, szenvedve a horgas karmok
közt, de kemény szóval támadta a sólyom: »Ó,
nyomorult, mit nyögsz? Az tart, aki sokkal erősebb s
dalnok vagy bár, arra cipellek, amerre akarlak, mígnem
elengedlek, vagy, rád éhezve, bekaplak.«
Balgatag az, ki erősebbel mer szembeszegülni,
Úgysem győz, csak a szégyenhez még bánata társul."
(Munkák és napok 202-212; fordította Trencsényi-Waldapfel I.)


Mint e mese is mutatja, a gyengébb tehetetlen az erősebbel szemben: nem tudja megakadályozni a gonosz győzelmét. Formáját tekintve rövid, tömör, egyszerű nyelvezetű, szerkezetileg pedig többnyire két részre oszlik: az első maga a mese, a második pedig a belőle levont tanulság.
Az idézett hésiodosi mesében promythion szerepel, amennyiben a tanulsággal indít a költő: „Most a hatalmasnak mondom, ha megérti, mesémet", vagyis a gazdag és nagy hatalommal rendelkező emberek olyanok, mint a rablómadarak: gyötrik és „felfalják" a gyenge szegényeket.

Hésiodos a „földműves" költő, s nem véletlen, hogy az aisóposi mese nála tűnik fel először: megjelenése a földművesek és polgárok előtérbe kerülésével hozható összefüggésbe. Ugyanerre utalhat az a tény is, hogy a későbbiek folyamán is a népiesebb hangvételű műfajokban, az iambosban, a komédiában, a diatribeben és a szatírában bukkan fel a leggyakrabban. Ezt támogatja meg az a hagyomány is, amely szerint első ismert művelője, „feltalálója" egy frígiai rabszolga, Aisópos volt. Mivel sok regényes történet keringett róla már az ókorban is, az újkorban kétségbe vonták létezését (például Luther, Vico stb.).

Hérodotos azonban történeti személynek tekintette: a samosi Iadmón rabszolgájának (2, 134). Aristotelés megerősíti ezt: „A delphoi állam" című munkájának egyik töredékében megemlíti, hogy Aisópost itt gyilkolták meg, s ezért büntetést kellett elszenvedniük. „A samosi állam" című művében pedig megjegyzi, hogy Aisópos itt „mesemondásával nagy tekintélyre tett szert". Rhetoricája egyik helyén pedig idézi azt a meséjét, amelyet Aisópos a samosi népgyűlés előtt mondott el egy demagóg perében (2, 20). Ez az adat azt is bizonyítja, hogy Aisópos politikai eszköznek is használta meséit. Az aisóposi mese később is megtartotta ezt a funkcióját, s a retorikában exemplum formájában indukciós bizonyítékul szolgált. Ezzel párhuzamosan bevonult az iskolai oktatásba és stilisztikai gyakorlatok anyagává vált: tartalmukat hosszabb, rövidebb vagy közepes terjedelemben kellett a tanulóknak újrafogalmazni.
A fejlődésnek egy későbbi fázisában kezdték Aisópos meséit összegyűjteni, s első kiadásukat a phaléroni Démétrios jelentette meg a Kr. e. 4-3. század fordulóján, egy könyvben. A kézirati hagyományban három aisóposi mesegyűjtemény is fennmaradt. Közülük az ún. Collectio Augustanát, azaz az augsburgi kódex mesegyűjteményét valószínűleg a Kr. u. 1-2. század fordulóján állították össze.

A mese történetének egy újabb korszakát jelentette, amikor Phaedrus Aisópos meséit verses formában dolgozta fel latin nyelven, s ezzel az aisóposi mese igazi irodalmi műfajjá vált. Hellyel-közzel a korábbi római irodalomban is találkozunk egy-egy mese irodalmi feldolgozásával, például Enniusnál (a búbospacsirta meséje), Luciliusnál (az oroszlán barlangja), Horatiusnál (a városi és a falusi egér) stb., de Phaedrus önálló verses mesekönyveivel az aisóposi mesének egy új korszaka kezdődik: az irodalmi korszak.


Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az ezüst korban