logo

IX Sextilis AD

Martialis élete

Marcus Valerius Martialis életére vonatkozólag két lényeges forrásunk van: az egyiket epigrammái szolgáltatják, amelyekben elszórtan sok adatot közöl önmagáról, a másik az ifjabb Plinius-nak 3.21 levele: Epigrammáinak 10. könyvében ötvenhét évesnek mondja magát (24). Mivel a 10. könyvnek két kiadása volt, az első 95-ben, a második 98-ban, eldönthetetlen, hogy a 24. epigramma melyik kiadás számára készült.
Azt viszont biztosan állítja ez a vers, hogy március elsején született, tehát 38-41. március elsején, ezért kapta a Martialis nevet. Szüleit az 5, 34, 1 szerint Frontónak és Flaccillának hívták. Születési helyét, a hispaniai Bilbilist (ma Bambola, El Calatayud mellett Zaragozától kb. 150 km-nyire) több versében szeretettel emlegeti. Említi, hogy szülei — ostobán — grammatikára és retorikára taníttatták (9, 73, 7-8), s ebből arra következtethetünk, hogy családja tehetős volt. Szintén a 10. könyvből tudjuk meg, hogy harmincnégy éve él már Rómában (10, 103, 7-8), tehát 61-64 között hagyta el szülővárosát, s Rómába ment, hogy kamatoztassa költői tehetségét.

Nero uralkodásának 7-10. évében került a birodalom központjába, abban az időben, amikor már véget ért Nero kezdeti „boldog öt éve". Feltehetőleg a Senecák, Lucanus és Piso pártfogását élvezte, hiszen messziről jött idegen tekintélyes pártfogók nélkül nehezen érezhette magát otthon a korabeli Rómában. A Senecák és Lucanus földijei voltak, s Martialis a legnagyobb tisztelettel emlegeti nevüket. A 4. könyv 40. darabjából úgy tűnik, hogy bejáratos volt a. Pisók és Senecák előkelő házába, a 12, 36-ban pedig az igazi mecénás példaképének mondja őket:

Pisones Senecas Memmiosque
et Crispos mihi redde, sed priores:
fres protinus ultimus bonorum.
Vis cursu pedibusque gloriari?
Tigrim vince levemque Passerinum:
nulla est gloria praeterire asellos.

„Pisókat, Senecákat Memmiusszal
add csak vissza nekem, s Crispust a múltból,
mindjárt a derekak végére juthatsz.
Ha vágynál a futásba hírt aratni,
Tigrist győzze le lábad s Passerinust:
mert túltenni a hosszúfülűn: nem érdem."
(12, 36, 8-13; fordította Csengery J.)


A vele majdnem egyidős Lucanushoz baráti szálak fűzhették: születésnapját később is megünnepeli (7, 21; 22; 23), özvegyét, Polla Argentariát pedig egy közvetlen hangú epigrammában királynőjének nevezi (10, 64). A Piso-féle összeesküvés felfedése után (65) azonban pártfogóit Nero halálbüntetéssel sújtja. Nem tudjuk, hogyan élt, mivel foglalkozott az ő elítélésük után. Azt is homály fedi, miként vészelte át a négy császár évét, és milyen tevékenységet folytatott Vespasianus alatt.
Az első biztos adat irodalmi működéséről a Liber spectaculo-rum (Látványosságok könyve), melyet Titus uralkodásának első évében (80-ban) adott ki az Amphitheatrum Flavium megnyitása alkalmából. Domitianus alatt, 84-től szinte évenként jelennek meg művei. Egyes könyveinek megjelenési ideje Friedlaender szerint a következő: a Xenia (Ajándékoklés az Apophoreta (Küldemények) könyve — 84 vagy 85 decembere; az Epigrammák 1-2. könyve — 85-86 (együtt); 3. könyve — 87-88; 4. könyve — 88 decembere; 5. könyve — 89 ősze; 6. könyve — 90 nyara vagy ősze; 7. könyve — 92 decembere; 8. könyve — 93 nyara; 9. könyve — 94 nyara vagy ősze; 10. könyve (1. kiadás) — 95 decembere; 11. könyve — 96 decembere; 10. könyve (2. kiadás) — 98 nyara; 12. könyve 101 vége vagy 102 eleje. Friedlaender belső és külső érvek alapján felállított kronológiáját mindmáig megbízhatónak tekinthetjük, jóllehet az elmúlt évtizedekben felmerült néhány módosítási javaslat, de ezek még további bizonyításra szorulnak.

Martialis társadalmi helyzetével kapcsolatban két ellentétes vélemény él a humanista kortól egészen napjainkig. Egyes kutatók szegény ördögnek tartják, aki a kliensek szomorú életét élte, adományokból és kölcsönökből tartotta fenn magát. E nézet képviselői két forrásra hivatkoznak. Egyfelől Martialis azon epigrammáira, amelyekben a költő a szerén kliensek nevében szólal meg, önmagát is ilyennek tüntetve fel. Másfelől Plinius (3, 21, 2) kijelentésére hivatkoznak: „útiköltséggel ajándékoztam meg a távozót" (prosecutus eram viatico secedentem). E mondatot ugyanis úgy értelmezték, hogy amikor a szegény költő nem tudta már elviselni Rómában a nyomort, s meghalt az a császár is, akinek folytonosan hízelgett epigrammáiban, kiábrándulva visszatért szülővárosába, Bilbilisbe. Annyira szegény volt, hogy Pliniusnak kellett támogatnia útiköltséggel.

Azok a kutatók viszont, akik hangsúlyozzák, hogy költőnk rendelkezett bizonyos társadalmi ranggal és vagyonnal, szintén az imént említett két forrásból merítik érveiket. A költő többször is hivatkozik arra tényre, hogy a lovagrendhez tartozott: a színházban a lovagok számára fenntartott helyen ül (3, 95, 10); bár szegény, mégis tekintélyes és közismert lovag (5, 13, 1-2); stb. Ez pedig annyit tesz, hogy Martialisnak megvolt a lovagi cen-sushoz szükséges vagyona: 400 000 sestertiusa.
Az is kiderül epigrammáiból, hogy kertes háza volt a Quirinalison, az aqua Marcia közelében, Nomentumban pedig villája megfelelő birtokkal, pedig Nomentum Martialis idejében a drága vidékek közé tartozott. Joggal fel lehet tételezni azt is, hogy a Flaviusoktól megfelelő anyagi támogatásban részesült a hivatalos irányvonal eszméinek propagálásáért. Például tribunusi rangot kapott (3, 95, 9), ami tekintélyt jelentett abban az időben és sok kiváltságot.

Ugyanebben az epigrammában hivatkozik arra, hogy többek számára kieszközölte a római polgárjogot; s ezt csak befolyásos emberek tehették. Megkapta továbbá a ius trium libero-rumot (a háromgyermekesek jogát) három gyermek nélkül, tehát kitüntetésként; ez ismét arra utal, hogy Titus és Domitianus értékelték költői tehetségét. S ha hozzávesszük azt, hogy maga adta ki epigrammáit, amihez könyvműhely és rabszolgák kellettek, azt kell mondanunk, hogy az utóbbi vélemény képviselőinek lehet igazuk. Ami pedig a Plinius-levelet illeti, a levélíró egyetlen szóval sem mondja, hogy Martialis szegény volt, hanem csak azt, hogy támogatta.
Ám ebben semmi különös nincs: Plinius sok más tehetős embert is támogatott. Az a tény pedig, hogy Martialis szegénynek (pauper) mondja magát, csak annyit jelent, hogy mint a római költők általában — Catullus, Tibullus stb. — becsületes, mert meg van elégedve azzal, amije van, a szellem embere, s csak a szellemi teljesítményt tartja fontosnak. Jól rávilágít a pauper szó kétértelműségére (megelégedett, becsületes — szegény, nincstelen) ez az egysoros epigrammája:

Pauper videri Cinna vult; et est pauper.
„Szegénynek kíván tűnni Cinna; és szegény."
(8, 19)


Feltételezhető, hogy volt egy lánya is (7, 95, 8). Traianus trónra lépésének évében, 98-ban hazatért sokszor megénekelt szülővárosába, Bilbilisbe, s ott gondtalan nyugalomban élt élete végéig pompás birtokán. Nekrológját az ifjabb Plinius írta meg (3, 21), s e levél alapján halála 104-re datálható.


Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az ezüst korban