logo

IX Sextilis AD

Iuvenalis szatírái

Tizenhat szatírája maradt ránk öt könyvben. Az első könyv az 1-5. szatírát tartalmazza, a második a 6.-at, a harmadik a 7-9.-et, a negyedik a 10-12.-et, az ötödik pedig a 13-16. szatírát. Nem tudjuk, mikor publikálta az egyes könyveket; biztosan csak annyit mondhatunk, hogy valamikor 102 és 129 között. Bár egy-egy szatírája több témát is érint, mégis mindegyiknek van valamiféle főtémája:

1. A szatíraírásról: Ő is meg akar szólalni, hiszen olyan korban él, amikor nehéz dolog szatírát nem írni (difficile est satu-ram non scribere 30). Csak szét kell nézni az utcán: mindenütt hemzseg a bűn meg a vétek.

2. A homoszexualitásról: Az erényt színlelik sokan, de férfiszeretők után futkosnak (Curios simulant et Bacchanalia vi-vunt 3).

3. Róma gonosz erkölcsei: Umbricius elhagyja Rómát, mert tisztességes embernek, aki tisztességes foglalkozásból akar megélni, nincs helye ott (quando artibus ... honestis nullus in urbe locus 21-22).

4. A nagy rhombushal: Domitianusnak ajánlják fel, mert ilyen nagy hal csak a császárt illethet meg, s a császár el is hiszi ezt, mert nincs az a dicséret, amit a hatalmas el ne hinne magáról (nihil est quod credere de se / non possit cum laudatur dis aequa potestas 70-71).

5. A kisember megalázása. A lakomán a háziúr a legdrágább ételeket és borokat fogyasztja, a kliensnek pedig ócska ételeket és italt szolgáltat fel. A költő szeretné megtanítani, hogy emberi módon étkezzék (solum / poscimus ut cenes civiliter 111-112).

6. Szatíra a nők ellen. Iuvenalis leghosszabb szatírája: 661 sorból áll. Sok példával bizonyítja, hogy csak romlott nők léteznek. Aki tisztes, jó erkölcsű nőt akar feleségül venni, az jobban teszi, ha hívatja az orvosokat és felvágatja ereit (o medici, ni-miam pertundite venam 46).

7. A szellemi dolgozók nyomora Rómában. Egyedül a császárnak érdemes szellemi tevékenységet folytatnia, másnak fölösleges, mert nem kap köszönetet és megbecsülést érte. Statius Thebaisának akkora sikere volt, hogy a közönség a helyekért küzdve összetörte a székeket, de a költő éhezett (sed cum fregit subsellia versu /esurit 86-87).

8. Az igazi nemesség. Legyen bár őseid szobraival tele a házad, igazi nemességet csak az erény adhat (nobilitas sola est atque unica virtus 20).

9. Az effeminált Naevolus ellen,,aki pénzért árulja szerelmét férfiaknak, ám pénz helyett csak ócska ajándékokat kap. Nehéz és hálátlan munka ez — panaszkodik Naevolus (servus erit minus ille miser qui foderit agrum, quam dominum 45-46).

10. Miért imádkozzunk az istenekhez? Ne anyagi javakért, hatalomért, ékesszólásért, hadi sikerekért, hosszú életért, szépségért. Az istenek jobban tudják, mint mi, hogy mire van szükségünk. Arra, hogy lelkünk és jellemünk ép legyen (orandum est ut sit mens sana in corpore sano 356).

11 A pazarló fényűzés ellen. Folytonos tobzódás a drága ételekben és italokban tönkreteszi a dolgok értékét; csak az okoz örömet, ami ritkaságnak számít (voluptates commendat rarior usus 208).

12. Örökségvadászok ellen. Catullus elvesztette mindenét a tengeri viharban, Iuvenalis mégis szeretettel várja, mert nem örökségéért szerette, hanem önmagáért. Az örökségvadásznak csak egyet kíván, s ez a legrosszabb: ne szeressen senkit, de őt se szeressék (nec amet quemquam nec ametur ab ullo 130).

13. A rossz lelkiismeret. Calvinus 10 000 sestertiust adott kölcsön barátjának, de ő letagadta azt. Iuvenalis próbálja vigasztalni: majd meg aTTcöl egyszer a hűtlen barát ezért, s bánni fogja galádságát, s akkor Calvinus is belátja, hogy az istenek mindent látnak (nec surdum nec Teiresian quemquam esse deorum 249).

14. A nevelésről. A gyermekek nevelését a családban azzal kell kezdeni, hogy a szülők szolgáltassanak nekik jó példát erkölcsből, munkából. Az otthoni rossz példa ugyanis hihetetlen gyorsan megrontja a gyermekeket. Még a kétértelmű szót is kerülni kell a családban, hát még a bűnöket. A legnagyobb tisztelettel kell viszonyulni a gyermekhez (maxima debetur puero reverentia 47). Különösen fontos a kapzsiság ellen felvértezni a gyermeket, mert a gazdagság hajszolása nagy bűnöket rejt magában, aki ugyanis meg akar gazdagodni, gyorsan akar meggazdagodni (nam dives qui fieri volt, et cito volt fieri 176177).

15. Emberevés Egyiptomban. Az egyiptomiak vallása sokféle szörnyet tisztel. A két szomszédos város, Ombos és Tentyra gyűlöli egymás isteneit. E városok lakói egymásra lesnek, s ha a másik városból elfognak valakit, széttépik és felfalják. Ilyesmit csak az állatok tesznek, akiknek a teremtő csak állati lelket (animas) adott, nekünk viszont szellemet (aninzum), hogy kölcsönösen segíthessük egymást (mutuus ut nos / adfectus petere auxi-lium et praestare iuberet 149-150).

16. A katonáskodás előnyei. A katona személye sérthetetlen: polgár nem bántalmazhatja. A katonát csak katonai felettese ítélheti meg. Peres ügyeit gyorsabban intézik, mint a civilekét. Amit a katona szerez, az nem kerül apja birtokába: (solis ... testandi militibus ins / vivo patre datur 51-52). Nehéz eldönteni, hogy ebben a szatírában mit akart kritizálni a költő, mert e szatíra a 60. sorral félbeszakad, s eddig a költő a katonaéletnek csak előnyeit sorolta fel.

E vázlatos áttekintésből mindenképpen levonható az a tanulság, hogy az idő múltával Iuvenalis hangja egyre szelídebbé vált. Szatírái kronológiai sorrendben következnek egymás után, s világosan megragadható bennük az a tendencia, hogy az a dühös, szinte tragikus ostorozó hangvétel, amely csak elmarasztalni és sérteni._tud._mert a megjavulásnak még a reményét sem látja nos ez a bűnöket felnagyító elkeseredés a későbbi szatírákban a tanítás szelídebb hangjának adja át helyét: a humánumot sugárzó etikus igehirdetésnek. Az első szatírákban annyira gonosz mindenki, hogy méla jót is aljas szándékból teszik: hogy fitogtathassák gazdagságukat, s megalázhassák a szegényt:

Et quando uberior vitiorum copia? quando
major avaritiae patuit sinus? alea quando hos a
nimos? neque enim loculis comitantibus itur
ad casum tabulae, posita sed luditur arca.
Proelia quanta illic dispensatore videbis
armigero! simplexne furor sestertia centum
perdere et horrenti tunicam non reddere servo?
Quis totidem erexit villas, qujs fereula septem
secreto cenavit avus? Nunc sportula primo
limine parva sedet turbae rapienda togatae. llle
tamen facjem prius inspicit et trepidat ne
suppositus venias ac falso nomine poscas.


„Volt-e akármikor is burjánzóbb, mint ma, a vétek?
Volt-e fösvénység zsebe tágabb, s jobban a kocka
láza mikor tombolt? Ma a játszók asztala mellett
már nem is erszény kell, de a pénzesláda is ott áll!
Látnád itt a csatát, melyben pénztáros a fegyverhordó!
S egyszerűen nem tébolyodott-e, ki elver
ezreket, ám vacogó szolgájának nem ad inget? És
melyik ősnek volt ily sok villája? Ki ette titkon meg
héttálnyi ebédjét? Most a küszöbre tesznek gyér
adományt, s a cliens kapkodja tolongva. Ám
megnézi előbb jól képük az úr: ne osonjon senki be
jogtalanul, más névvel tartva a markát."
(1, 87-98; fordította Muraközy Gy.)


Hieronymusnak annyira emlékezetébe vésődött ez a részlet, hogy a keresztény alamizsnálkodásra alkalmazva beépítette Eustochiumhoz írt 22. levelébe: „Nemrég láttam, hogy egy előkelő római hölgy — nevet nem említek, nehogy szatírára gondolj —, heréltjeinek kíséretében, a Szent Péter-bazilikában saját kezével — hogy annál szentebbnek tűnjék fel — osztogatott egy-egy pénzdarabot a szegényeknek. Ekkor — jól ismerjük az ilyesmit a mindennapos megszokásból — az egyik, évekkel és rongyokkal megrakott anyóka ismét a sor elejére szaladt, hogy még egy pénzdarabot kapjon. Amikor az úrihölgy odaért, pénz helyett az öklét adta, s e nagy bűnben vétkes anyókát elöntötte a vér" (32. fejezet).
A későbbi szatírákban, bár olykor ezekben is felcsendül a felháborodással együtt járó maró realizmus, egyre gyakrabban bukkan fel a higgadtabb tanító hangvétel, az etikai és filozófiai reflexió:

separat hoc nos
a grege mutorum, atque ideo venerabile soli
sortiti ingenium divinorumque capaces
atque exercendis pariendisque artibus apti
sensum caelesti demissum traximus arce,
cuius egent prona et terram spectantia.


„A különbség itt van a néma
állatok és köztünk! Hisz ezért kaptunk egyedül mi
méltóságteli szellemet, isteni dolgokat értőt,
s létrehozunk művészeteket s gyakoroljuk, az égi
várból földre került szikrát hordozva szivünkben,
melynek híján van, ki a földet nézve legörnyed."
(15, 142-147; fordította Muraközy Gy.)


Az ember és állat közötti különbség fenti értelmezése, amely már Sallustius praefatióiban alapvető gondolatként jelentkezik, a keresztény szerzők műveiben a keresztény antropológia kiinduló tételévé vált. Lactantius így önti formába: „Amidőn tehát úgy döntött Isten, hogy valamennyi élőlény közül egyedül az embert alkotja meg éginek, az összes többit pedig földinek, két lábra állította egyenes derékkal, hogy az eget szemlélhesse, tudniillik, hogy oda tekinthessen, ahonnan származik, amazokat pedig a földhöz szegezte, hogy nem lévén reményük a halhatatlanságra, egész testükkel a földhöz tapadva, hasukkal és az evéssel törődjenek" (De opificio Dei 8).
A Hieronymus- és Lactantius-párhuzam arra is rávilágít, hogy miért vált Iuvenalis közkedveltté a középkorban: bevonult az iskolai oktatásba, a korabeli florilegiumok gyakran közöltek megszívlelendő gondolatokat szatíráiból. Mindez azt sejteti, hogy Iuvenalisban a poeta ethicust értékelték.


Forrás: Adamik Tamás - Római irodalom az ezüst korban